Megtalálták a mellrák ellenszerét? - Egyszerűbb, mint bárki gondolta volna

mellrák ellenszer daganat kávé
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nagy mennyiségű kávé fogyasztása, bár több szempontból sem egészséges, a mellrák ellen kifejezetten hatásos.

A kávé akár 20 százalékkal is csökkentheti a mellrák kialakulásának a kockázatát - derült ki a stockholmi Karolinska Intézet legújabb kutatásából. A vizsgálatba több mint 6000, a menopauzán már átesett nőt vontak be, és meglepő eredményeket tapasztaltak. Azoknál a nőknél, akik napi öt csésze kávét vagy annál többet fogyasztottak, akár 57 százalékkal csökkent a betegség kialakulásának esélye, összehasonlítva azokkal, akik csak napi egy kávét fogyasztottak.

Thinkstock
Thinkstock

Bár a kutatók még pontosan nem tudják, hogyan előzi meg a kávé a mellrákot, feltételezik, hogy a rákos sejtek szaporodásának és regenerálódásának megelőzősében van nagy szerepe. Elsősorban azonban a menopauzán már átesett nők körében lehet "hatásos" a kávé, főként ugyanis az ilyenkor előforduló, úgynevezett ösztrogén-receptor a negatív rák megelőzésében segíthet. Ez a fajta daganat egyébként viszonylag ritka, kezelése viszont annál nehezebb.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.