Ínycsiklandozó, fűszeres forró italok - Alkohollal és anélkül, nem csak karácsonyra

karácsony forró ital tea fűszerek kávé
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A jeges kávét és teát egyetlen porcikánk sem kívánja télen, nem úgy a fenséges forró italokat. Forralt bort vagy meleg teát bármelyik adventi vásárban kortyolhatsz télvíz idején, de ha különlegességekre vágysz, a következőket készítsd el!

Császári melange

Ha jártál már Ausztriában advent idején, a császári melange kortyolgatása közben újra a karácsonyi forgatagban érezheted magadat. A forró, krémes, édes és ízes kávékülönlegesség szíved-lelked felmelegíti majd. Hogy ez a melange mivel érdemelte ki a császári jelzőt, nem tudni, de az íze tényleg királyi. A recept négy személyre szól.

Thinkstock
Thinkstock

Hozzávalók:

- 4 tojássárgája
- 4 evőkanál cukor
- 4 adag feketekávé
- 8 cent konyak vagy brandy
- tej ízlés szerint

A négy tojássárgáját verd habosra négy kanál cukorral, majd a habot kanalazd egy bögrébe. Erre öntsd óvatosan a frissen főtt feketét, utána pedig a konyakot. Végül önts hozzá forró tejet, és már tálalhatod is, de tej helyett kínálhatod tejszínnel is.

A Life.hu tippje: Ha alkoholmentesen készítenéd el, egyszerűen hagyd ki belőle a konyakot és már kész is! Ez a verzió nagyon hasonlít a cárkávéra is, amelynek azonban nem az aljára, hanem a tetejére kerül a cukros tojáshab.

Karácsonyi puncs, ahogy te szereted

A klasszikus puncs forró teából, cukorból, citromléből és pálinkából készül, a klasszikus recepteket pedig néha nem árt "megbolondítani". Például egy kis rummal, vörösborral, likőrrel, gyümölcslével és gyümölcsökkel. Ráadásul ha nem fogy el azonnal, újramelegíthető. A recept négy személyre szól.

Thinkstock
Thinkstock

Hozzávalók:

- 1 liter víz
- fél üveg rum
- 1 üveg portói vörösbor
- 50 g barna- vagy kandiscukor
- fűszerek, ízesítők ízlés szerint

Egy edényben tedd fel főni a vizet, a rumot és a portóit, lassú tűzön főzd forrásig, néha-néha megkeverve. Amikor a puncs felforrt, öntsd bele a cukrot, de csak addig melegítsd tovább, amíg a cukor elolvad. Teás csészében vagy bögrében tálalhatod.

A Life.hu tippje: A puncsot feldobhatod alma- vagy narancsdarabokkal, egész fahéjjal, csillagánizzsal vagy szegfűszeggel, forraltbor- vagy mézeskalács-fűszerkeverékkel. Ha erősebbet szeretnél kortyolni, bolondítsd szeder- vagy áfonyalikőrrel, a barna rum helyett válassz fehéret, ha pedig inkább lightosabbra vágysz, alma- vagy bodzalével ízesítsd. Ha pedig teljesen alkoholmentes puncsot szeretnél kínálni, a vörösbor és rum helyett narancslével készítsd.

Gyerekpuncs

Ha a felnőttek puncsoznak, az apróságoknak is jár! A gyerekpuncs alkoholt ugyan nem tartalmaz, de fincsi gyümölcsleveket, friss teát és édes mézet annál inkább. A recept négy személyre szól.

Thinkstock
Thinkstock

Hozzávalók:

- fél liter erősre főzött gyümölcstea
- fél liter frissen facsart narancslé
- fél liter almalé
- 1 citrom leve
- 1 teáskanál őrölt fahéj vagy 2-3 egész fahéj
- 5 evőkanál méz vagy barnacukor
- bodzalé ízlés szerint

Főzz erős gyümölcsteát, vedd ki a filtert vagy a teatojást, majd öntsd egy nagyobb edénybe. Add hozzá a frissen facsart narancs- és citromlevet, majd keverd bele az almalevet, a mézet vagy cukrot és a bodzalevet. A végén dobd bele a fahéjat, majd forrald öt percig. Ha egy kicsit kihűlt, tálalhatod.

A Life.hu tippje: A hatás természetesen fokozható. Bodzalé helyett ízesítheted a gyerekpuncsot bodzaszörppel is, díszítheted vagy dúsíthatod gyümölcsdarabokkal, almával, naranccsal, mandarinnal, kivivel vagy ananásszal.

Téli bólé

A bóléban az a szuper, hogy azt tehetsz bele, ami éppen otthon van. Pezsgőt, bort, rumot, konyakot, gyümölcslevet, befőttet, friss gyümölcsöt. A variációk száma szinte korlátlan, mi most mégis adunk egy kis útmutatást. A recept négy személyre szól.

Thinkstock
Thinkstock

Hozzávalók:

- 10 deka cukor
- negyed liter víz
- 1 üveg vörösbor
- 2 alma

Hámozd meg és darabold fel az almát, a felét tedd félre, a másik felének pedig préseld ki a levét. Az alma héját se dobd ki! A cukrot forrald fel a vízben, hogy szirupot kapj, majd öntsd hozzá a friss almalevet, az alma héját és az almadarabokat. Főzd össze, majd szedd ki a héjakat. Add hozzá a vörösbort, és melegítsd fel. Egy-két almadarabot tegyél a poharakba, majd öntsd rá a forralt bort, és melegen tálald.

A Life.hu tippje: A téli italokhoz remekül passzol a fahéj, az ánizs és a szegfűszeg, bátran ízesítsd vele a bólét. Ha vegyesebb ízhatásra vágysz, narancsot vagy ananászt, sőt cseresznye- vagy meggybefőttet is tehetsz a koktélba. A téli bólé melegen is finom, ha kihűlt, nyugodtan felmelegítheted, de hidegen is megállja a helyét.

Forró fehér csoki

A forrócsokiért vagy kakaóért a kicsik és a nagyok is rajonganak, hiszen egyszerű elkészíteni, az íze pedig mennyei. A fehér változata pedig igazán különleges is, a recept négy személyre szól.

Thinkstock
Thinkstock

Hozzávalók:

- 1 liter tej
- 20 deka fehér csokoládé
- vaníliás cukor ízlés szerint

A darabokra tört fehér csokoládét kis lángon olvaszd fel egy kevés tejben, folyamatosan kevergetve, mert könnyen leég. Ha már csomómentes a csokikrém, lassan adagold hozzá a többi tejet és a vaníliás cukrot. Amikor felforrt, leveheted a tűzről és bögrébe töltve tálalhatod.

A Life.hu tippje: A forró fehér csokit díszítheted gyümölcsdarabokkal, tejszínhabbal, de egy leheletnyi kakaóval is. A felnőtt változathoz pedig nyugodtan önts egy kevés rumot vagy konyakot.

Karácsonyi ajándékötletek a konyhából - Imádnivaló meglepetések házilaghttp://www.life.hu/hazitunder/gasztro/20101209-karacsonyi-ajandek-otletek-a-konyhabol.htmlKészíts illatgyertyát saját kezűleg! - Karácsonyi fűszerekkelhttp://www.life.hu/hazitunder/20111205-keszits-illatgyertyat-sajat-kezuleg-karacsonyi-fuszerekkel.htmlTedd, ne tedd: karácsonyi dekorációs tippek, hogy minden tökéletes legyenhttp://www.life.hu/hazitunder/lakberendezes/20101206-tedd-ne-tedd-karacsonyi-dekoracios-tippek.htmlLátványos ünnepi szalvéta saját kezűleg - lépésről lépésrehttp://www.life.hu/hazitunder/csinaldmagad/20101207-keszits-velunk-fenyuzo-karacsonyi-szalvetat.htmlMutatós adventi koszorú házilag - Így készítheted el a legegyszerűbben!http://www.life.hu/hazitunder/20111130-karacsony-mutatos-adventi-koszoru-hazilag-igy-keszitheted-el.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.