személyiség színek kedvenc hangulat lakberendezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Imádod a tűzpirosat, vagy éppen a nyugtató kék a kedvenced? Ízlésed az árnyalatok terén árulkodik a személyiségedről. Két éve ez volt az egyik kedvenc cikketek.

Fehér

A fehér a tisztaság, az ártatlanság és a naivitás színe. Ha gyakran viselsz fehér színű ruhákat, akkor ezek a tulajdonságok alapvetően jellemezhetik a személyiséged. Jó azonban, ha azt is tudod, hogy a fehér szín a fiatalság színe is. Ha valaki idősebb korában is gyakran hordja ezt a színt, vagy az otthonában alkalmazza, ráadásul nem ügyel a mértékletességre, azzal olyan érzetet kelthet másokban, mintha elveszett fiatalságát siratná.

Piros és vörös

Az erő, egészség és a vitalitás színe. Többnyire a nyitott, erőteljes, impulzív, esetleg agresszív emberek választják - vagy azok, akik szeretnék birtokolni ezen tulajdonságokat. Ambiciózus, ugyanakkor lobbanékony természetre utal a vörös szeretete, olyan személyre, aki egyik percről a másikra szeretné megváltoztatni az életét, és akit elhamarkodott döntések is jellemeznek. Érdekesség, hogy a csendes, visszafogott emberek is gyakran választják a piros árnyalatait akár a lakberendezésnél, akár a ruhatáruk összeállításánál. Esetükben ez a melegség és erő iránti vágyról árulkodik.

thinkstockphotos.com
thinkstockphotos.com

Pink

A piros szelídebb tulajdonságait testesíti meg, szenvedély nélküli szerelemre és szeretetre utal. A pink általában anya típusú személyiséget jelez, többnyire szelíd és kedves, olyan, akinek fontos a biztonság és a védelem. A pinket kedvelő embereknek különösen szükségük van a szeretetre, törékeny szívüket könnyen megperzselik. Kicsit határozatlanok, de szeretteiket bármi áron megvédik.

Tipp: Így használd a színeket a feng shui szerint!


Narancssárga

A luxus és az öröm színe. Jellemzően a szórakozást és az élénk társadalmi életet kedvelők kedvenc árnyalata. Aki ezt a színt kedveli, általában népszerű jellem, aki azonban hajlamos kergetni is a népszerűséget, és ennek érdekében feltűnősködni. A narancsszín ugyanakkor jóindulatú és kedves személyiségre is utal. Jellemző még rá a vakmerőség, a kíváncsiság és a nyugtalanság is.

Sárga

A boldogság és a bölcsesség jelölője. Ha valaki a sárga árnyalatait kedveli, többnyire igazi szellemi kalandor, aki lépten-nyomon az újdonságot keresi. Fontos számára az önmegvalósítás, okos és humoros, amit az üzleti életben kamatoztathat. Általában világosan és tisztán gondolkodik, a felelősség alól azonban gyakran kibújik, mivel a gondolat szabadságában hisz.

Zöld

A zöld szimbolizálja a reményt és a harmóniát, a békét és a megújulást. A szín kedvelőire jellemző az őszinteség és a békés természet, ők azok, akik szeretnek félrevonulni. Szerények és türelmesek, általában kifinomult és kulturált, megbízható emberek. Közösségi természetűek, a békét azonban mindennél, a többi embernél is előrébb valónak tekintik.

Kék

A kék árnyalatait kedvelő személy nyugodt, együttérző és gondoskodó, aki ugyanakkor hűséges és kitartó. Gyakran jellemző rá, hogy túlaggódja a dolgokat, és bizalmatlan az újdonságokkal szemben. Többnyire konzervatív, sokszor pedig egyenesen befelé forduló.


thinkstockphotos.com
thinkstockphotos.com

Kékeszöld

Ha valakinek a kékeszöld, vagyis a két szín keveréke a kedvence, személyiségjegyeit is a kevertség jellemzi. Kiegyensúlyozott, vonzó, ugyanakkor kicsit érzékeny is. Alapvetően udvarias és kedves, mégis sokszor megtagadja a segítségnyújtást. Intellektuális és kifinomult ízléssel rendelkezik, céljait leginkább kitartása révén éri el. Érzelmi világa érzékenysége ellenére stabil.

Türkiz

Komplex, ötletes és eredeti személyiségre utal. Nem sajnálja magát, a kemény munka számára nem akadály, gyakran azonban túlhajtja magát. Külsőre hűvös megjelenés jellemzi, ami gyakran csak álca. Nyugodt és csendes, ritkán szólal meg, de ha igen, akkor kreatív ötleteivel azonnal kitűnik.

Levendula

Olyan személyiséget takar, aki mindig kifogástalanul és szépen öltözik, lakása makulátlan, aki a tisztátalan dolgoktól távol tartja magát. Folyamatosan szellemi fejlődésre törekszik, nagyon fontos számára a kultúra. Bájos, szellemes, civilizált embert mutat, aki különösen kreatív.

Lila

Aki a lilát kedveli, arra leginkább az egyediség jellemző. Érzékeny, ugyanakkor szellemes is. Temperamentumos, de sokszor zárkózott, ha félreértik, szarkasztikussá válhat. A művészetekre nagyon fogékony, amit az érzékenységének és a kreativitásának köszönhet. Türelmes és méltóságteljes, könnyen kerül magas pozíciókba.

Barna

Az, aki barna színekkel veszi magát körbe, nagyon kitartó és türelmes ember. Egyaránt megbízható és lelkiismeretes a munka terén és a magánéletében. Konzervatív, makacs és rugalmatlan, ennek ellenére nagyon kedves. Sziklaszilárdan áll a világban, ha megbecsülik, nagyon tud szeretni.


thinkstockphotos.com
thinkstockphotos.com

Gesztenyebarna

Kemény, tapasztalt, valószínűleg érett, ugyanakkor szerethető és nagyvonalú személyiségre utal. Gyakran annak a kedvenc színe, aki már kapott hideget-meleget az élettől, ami által fegyelmezetté vált. A gesztenyebarna szeretete utalhat arra is, hogy többnyire negatív dolgokat tapasztalt meg, melyeken még nem lépett túl, melyeket még nem dolgozott fel.

Szürke

Az óvatosság és a kompromisszum színe. Ha valaki sok szürke kiegészítőt használ, valószínűleg óvatos és a nyugalmat keresi. Gyakran akkor is keményen dolgozik, ha tudja, semmilyen jutalom nem várja. Nem mutatja ki sem az örömét, sem a bánatát, megpróbálja elnyomni az érzelmeit. Sok munkát vállal, ezért jó üzleti eredményeket érhet el.

Fekete

Önmagában is titokzatos és lenyűgöző szín. Aki feketével veszi magát körül, és feketébe bújik, már a megjelenésével is a rejtélyességét tükrözi. Fontos számára az egyszerű elegancia és mások véleménye. Természete zárkózott, de a felszín alatt szenvedélyes vágyak lakoznak.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Horoszkópod elárulja, mit sportolj!http://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20101014-horoszkopod-elarulja-mit-sportolj.htmlNovemberi karrierhoroszkóphttp://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20121029-ezoteria-csillagaszat-asztrologia-novemberi-karrierhoroszkop.htmlA legjobb ufóvideók, amik hamisnak bizonyultakhttp://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20121105-megdobbentoen-realis-a-legjobb-ufovideok-amelyek-hamisnak-bizonyultak.html3 rejtélyes eltűnés, amire nincs magyarázathttp://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20121031-legendak-nyomaban-kodde-valt-emberek.htmlNovemberi horoszkóphttp://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20121029-ezoteria-asztrologia-csillagaszat-novemberi-horoszkop.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.