asztrológia horoszkóp ezotéria párhoroszkóp
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
 

Szerelem
Nagy a vonzerő a Kosok és a velük teljesen ellentétes Mérlegek között. A Kosokra igézően hat a Mérlegek kiegyensúlyozottsága, harmonikus kisugárzása. Szinte mindenben ellentétei egymásnak: míg a Kos háborús filmet nézne meg a moziban, addig a Mérleg könnyed, romantikus filmre vágyik. Otthon az ágyba bújva a Kos a sportcsatornára ugrik, a Mérleg pedig vagy elorozza a távkapcsolót és a Fashion TV-re kapcsol, vagy "okos enged" filozófiával a falnak fordul. Ekkor Kosunk felháborodik, szexuális energiáját csökkentendő hadműveletbe kezd, mire a Mérleg hűvösen leállítja: "Majd holnap, drágám." Míg a Kos egyetlen nonstop boltból képes ajándékot vásárolni öt perc alatt, addig a Mérleg bevásárlóközpontok garmadáját járja végig heteken keresztül, mire választ valamit, jobb esetben lehetséges, hogy nem viszi vissza kicseréltetni. Mindezen ellentétek ellenére nagyon jól kiegészítik egymást, kapcsolatuk remekül működik: meglepően sok Kos-Mérleg párosítás, egy-két flörtöt kivéve hűséges társai egymásnak.

Szex
Talán ezen a területen ütközik ki leginkább a különbözőségük. A Mérleg ezen a területen is mértéktartó (mint mindenben), a Kos pedig itt is féktelen. A Mérleg itt is ad a külsőségekre, a Kos ezt is nyersen szereti. Ha megtalálják a közös mértéket, és odafigyelnek a másik igényeire, akkor nagyon jó lehet.

Barátság
Kos és Mérleg, mint tűz és levegő jegy harmonizálnak egymással, és a legjobbat hozzák ki egymásból. Alapvetően jól kiegészítik egymást, szimpatikusak egymásnak, hiszen a Kos tüzes, aktív jelleme, dinamizmusa, állandó tettrekészsége imponál a határozatlan Mérlegnek. A Kosnak pedig a Mérleg harmonikus jelleme, diplomatikus fellépése tetszik nagyon, hiszen ő mindig zaklatott, és mindent nyersen és egyszerűen fogalmaz meg. A Mérlegek igen népszerűek a társaságban, mivel szeretnek mindenkivel jóban lenni, sokszor mosolyognak, szeretnek élni, és ez meg is látszik rajtuk. Flörtre bármikor kaphatóak, de tudni kell, hogy sokszor nem veszik komolyan sem a vicceket, sem a flörtöket. A férfiak nagy mókamesterek és szívtiprók, csodálatosan tudnak udvarolni. A nők kacérak, de csak finoman és elegánsan, a közönségesség távol áll tőlük. Barátokként nagyon sokat tanulhatnak egymástól, annyira különböznek. A Kos megtaníthatja a Mérleget dönteni, határozottan és öntudatosan fellépni, akaratot érvényesíteni. A Mérleg pedig empátiát és harmonikus életvitelt mutat a Kosnak, aki hajlamos az önzésre és a hajszolt életmódra. A zaklatott Kosnak szüksége van a Mérlegből áradó harmóniára, könnyedségre. A Mérleg pedig ösztönzőerőt kap a Kos személyében, ez pedig kissé lustácska lényének nagyon is előnyére válik.

Munka
Ha a Kos a főnök, akkor egyértelmű utasításokkal látja el a Mérleget. A Kos az a főnök, aki szereti, ha a beosztottai talpraesetten és önállóan oldják meg a feladatot. A Mérleg pedig nemcsak független és okos, de sokszor nagyon kreatív is, amiért a Kos nagyon hálás. Ha a Mérleg a főnök, akkor az utasítások már nem olyan pontosak és határozottak, mint ellenkező esetben, viszont a Kos bármikor feltalálja magát. Ebben a kapcsolatban valószínűleg a Kos próbálja átvenni a vezető szerepet, ám a Mérleg nem fogja ezt hagyni.

Tanács
Nem szabad a Mérlegnek folyton engednie, mert akkor a Kos egy idő után teljesen eluralkodik rajta. Fontos, hogy a Mérleg tudjon nemet mondani. Ezenkívül nem szabad otthon lustálkodnia folyton, mert a Kos talál egy másik szabadidőpartnert. A Kosnak pedig nem szabad nagyon önzőnek lennie és csak magára gondolnia, el kell fogadnia a Mérleg szépség és külsőségek iránti vonzalmát, különben soha nem fogja őt meghódítani.

Ami miatt a Mérleg sokáig fenn tudja tartani a Kos figyelmét, az az, hogy soha nem adja oda magát egészen, a Kosnak mindig újra és újra meg kell hódítania a Mérleget - ez a kapcsolat számára folytonos kihívás. Éppen ezek miatt lehet tartós a kapcsolatuk. Nagyon szenvedélyes szerelem alakul ki köztük, mindketten megtalálják azt, amit várnak. A Mérlegnek csodálatra van szüksége és figyelemre, arra a tudatra, hogy ő a legszebb, leghelyesebb. Ha ezt megkapja a Kostól, akkor bármire képes, a kapcsolat jól működik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.