asztrológia horoszkóp ezotéria párhoroszkóp
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
 

Szerelem
Szerelmük önfeledt és szenvedélyes, jól kiegészítik egymást, szinte az első perctől közös hullámhosszon vannak. Az Ikrek csodálattal adózik a Vízöntő különleges és extrém ötleteinek, és a Vízöntő nagy örömére, benne van minden kalandban. Szeretnek külön utakon járkálni, és nem kérik számon egymástól a külön töltött idő minden másodpercét. Önálló macskatermészetükhöz tartozik az is, hogy nem ragaszkodnak, és nem is függnek nagyon egymástól, ezért kapcsolatuk elég törékeny. De éppen emiatt lehet hosszan tartó is, hiszen soha nem unják meg egymást. Ez azért fontos az ő esetükben, mert mindkettőnek fontos az izgalom, az újdonság. Más jegyek esetében (pl. Bika, Rák, Bak) a biztonság a fontos, náluk a távolság rombolja a kapcsolatot. Az Ikrek és Vízöntő kapcsolatában ez éppen fordítva van. Nem kimondottan hűséges típusok, de az egy-két, számukra jelentéktelen félrelépést meg tudják bocsátani a másiknak.

Szex
Az Ikrek talán kevesebbet közeledik, mint ahogy a Vízöntőnek arra szüksége lenne. Fiatalabb korukban szeretnek mindenféle extrém dolgot kipróbálni, szeretik a különleges, szokatlan helyeket, a spontán szeretkezéseket.

Barátság
Illenek egymáshoz, hiszen mindketten levegő jegyűek, ezért fontos számukra a függetlenség, a kiadós és tanulságos beszélgetések, a mozgékony életmód, a szórakozás. Utálják a bezártságot, sokszor indulnak felfedezőútra, legtöbbször nem is ketten, hanem baráti társasággal. Hasonlóak abban is, hogy gyorsan és hirtelen döntenek, ezért életük kalandos, spontán cselekvések sorozata. Barátokként nem biztos, hogy minden héten felkeresik egymást, de ha évek múltán összetalálkoznak, akkor ugyanolyan lelkesen átbeszélgetnek napokat, éjszakákat, mint azelőtt. Egyikük sem sértődékeny, ezért egy-egy vita után hamar kibékülnek. Nagyobb konfliktusok nem is szoktak előfordulni közöttük, inkább azon kaphatnak össze, hogy kinek van igaza.

Munka
Nagyon jól tudnak együttműködni a munkahelyen is. Ha a Vízöntő a főnök, akkor nagyra értékeli az Ikrek ötleteit, és hagyja, hogy megvalósítsa őket. Az Ikrek a Vízöntővel való munka során kibontakoztathatja a tehetségét. Szinte ugyanez vonatkozik rájuk fordított esetben is, ha az Ikrek lesz a főnök. A Vízöntőre jellemzőek a különlegesen extrém ötletek, de az Ikrek, más jegyhez hasonlóan nem ijed meg ezektől. És bár a Vízöntő néha tényleg a valóságtól teljesen elrugaszkodott eszmékben hisz, és lehetetlen dolgokat próbál megvalósítani, az Ikrek hagyja, hadd tanuljon a Vízöntő a saját kárán, nem korlátozza be őt.

Tanács
Vigyázniuk kell kapcsolatuk törékenységére: fontos, hogy odafigyeljenek egymásra, és ha távol vannak is, ápolják a kapcsolatukat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.