személyiség pszichológus párkapcsolat szerelem személyiségteszt féltékenység
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Állandóan tombol benned a zöld szemű szörnyeteg? Vagy épp ellenkezőleg, még csak hírből sem ismered? Töltsd ki tesztünket és minden kiderül!

1. A féltékenység
a) számomra ismeretlen fogalom (0 pont)
b) mindennapos vendég nálam (5 pont)
c) időnként hatalmába kerít, de igyekszem túl lenni rajta (3 pont)

Thinkstock
Thinkstock



2. Egy kolléganőm, akit mindenki dicsér, segítséget kér tőlem a munkájához. Én:
a) nem segítek, van jobb dolgom is (0 pont)
b) hagyom, hadd érvényesüljön egyedül, ha már úgyis olyan nagyra van magától (5 pont)
c) igyekszem közös nevezőre jutni vele és segíteni, amiben tudok (3 pont)

3. Ha egy baráti vacsorán a kedvesem feltűnően jól érzi magát egy másik nő társaságában,
a) úgy érzem, majd' megőrülök a féltékenységtől (5 pont)
b) zavarba hoz a dolog, de nyugodt tudok maradni (3 pont)
c) örülök, hogy jól szórakoznak (0 pont)

4. Ha a tesóm megvette magának azt a ruhát, amit már én is kinéztem magamnak, úgy érzem,
a) csinos benne, jó hogy megvette (3 pont)
b) neki sajnos semmi nem áll olyan jól, mint nekem (5 pont)
c) ugyanolyan ízlésünk van (0 pont)

5. Ha a kedvesem fiókjában egy exbarátnőjének a képére bukkanok,
a) természetesnek tartom, hogy megőrizte a képet (0 pont)
b) kíváncsiságból nézegetem egy darabig (3 pont)
c) megpróbálom rábeszélni, hogy azonnal dobja ki a fotót (5 pont)

6. Ha senki nem dicsér meg a sikereim után a munkahelyen,
a) ha rosszul is esik, ez nem küld padlóra (3 pont)
b) biztosra veszem, hogy a környezetem tehetségtelennek tart (5 pont)
c) nekem nem kell elismerés ahhoz, hogy dolgozni tudjak (0 pont)

7. Ha a párom nélkülem megy szórakozni
a) áthívom egy barátnőmet és csajos bulit csapunk (3 pont)
b) hisztivel próbálom maradásra bírni (5 pont)
c) örülök, hogy végre van egy szabad estém nélküle (0 pont)

8. Ha a legjobb barátnőm nem tőlem, hanem egy másik barátjától kér tanácsot, azt gondolom
a) talán olyasvalakit kérdezett meg, aki otthonosabban mozog a kérdéses témában (3 pont)
b) már nem vagyok elég fontos neki (5 pont)
c) jobb, hogy most nem engem zaklat (0 pont)

9. Egy házibuliban a pasik egytől egyig a barátnőmre nyomulnak. Számomra ez azt mutatja, hogy
a) én nem vagyok vonzó (5 pont)
b)j ó helyre jöttünk bulizni (0 pont)
c) a barátnőm jó csaj (3 pont)

Thinkstock
Thinkstock



10. Ha észreveszem, hogy a kedvesem naponta többször is telefonál a csinos kis kolleganőjével
a) iszonyú jelenetet csapok (5 pont)
b) ha bánt is a dolog, próbálom higgadtan kezelni a helyzetet (3 pont)
c) nem gondolok semmi rosszra (0 pont)


Értékelés


50-40



Thinkstock
Thinkstock



39-20
Kár is lenne tagadni, hogy a zöld szemű szörny néha-néha téged is megkörnyékez. Ilyenkor másokhoz hasonlóan te is rosszul érzed magad: dühös vagy, csalódott, feszült és persze lázadsz a számodra kellemetlen szituáció ellen. Mégis szerencsésnek mondhatod magad, ugyanis képes vagy megfelelően kontrollálni a helyzetet. Tudod, hogy a nagyjelenetek, az állandó kérdőre vonás és a rövid póráz sem a te lelki állapotodnak, sem a kapcsolataidnak nem tesz jót. Ennek köszönhetően a féltékenységgyanús szituációkat enyhébben éled meg másoknál. Mielőtt indulatosan cselekednél, vagy magadba süppednél, képes vagy higgadtan átgondolni, értelmezni a helyzetet, elfogadni, hogy nem lehetsz mindig te a középpontban, és hogy ettől egyáltalán nem dől össze a világ. Ez a szemlélet hozzásegít az egészséges társas kapcsolatokhoz, de azért ne bízd el magad: ha meg szeretnéd őrizni ezt az egyensúlyt, a továbbiakban is nagy odafigyelésre lesz szükséged.

19-0
Amikor azt mondod, hogy nem vagy féltékeny típus, mindenki csodálkozva néz. Meglepőnek tartják, hogy téged nem kerít hatalmába a bosszúvágy, amikor a pasid mással flörtöl, és hogy nem leszel szomorú, amikor a legjobb barátnőd bomba alakkal virít melletted a strandon. Te nem gyanakszol, neked nem esik rosszul, téged nem bánt a dolog, még csak nem is hoz zavarba. Kívülről nézve egészségesnek tűnik ez a szemlélet, ha azonban közelebbről vizsgáljuk a helyzetet, akkor már a nemtörődömség közelében járunk. Egy olyan dimenzióban, ahol nem fontos, ki mit gondol rólunk, ki hogyan viszonyul hozzánk, milyennek tartja a képességeinket vagy milyen erősnek érzi a kapcsolatunkat. Ha továbbra is ezt az irányt követed, könnyen megeshet, hogy felületessé válsz és üres kapcsolatok hálójába kerülsz. Persze azért nem kell féltékennyé válnod, de légy kicsit szenzitívebb: igenis érdekeljen, mit gondol rólad a világ.


Teszteld magad! Mennyire vagy őszinte?http://www.life.hu/tested-lelked/onismeret/20110526-szemelyisegteszt-mennyire-vagy-oszinte.htmlTeszteld magad! Vannak szociális félelmeid?http://www.life.hu/tested-lelked/onismeret/20110520-neked-vannak-szocialis-felelmeid.htmlTeszteld magad! Képes vagy megbocsátani?http://www.life.hu/tested-lelked/onismeret/20110421-szemelyisegteszt-kepes-vagy-megbocsajtani.htmlTeszteld magad! Milyen barát vagy?http://www.life.hu/tested-lelked/onismeret/20110408-szemelyisegteszt-milyen-barat-vagy.htmlTeszteld magad: Mennyire kerít hatalmába a bűntudat?http://www.life.hu/tested-lelked/onismeret/20110331-teszt-buntudatos-szemelyiseg-vagy.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.