Orrtúrás, hajtépkedés, körömrágás: gusztustalan szokások lelki háttere

orrtúrás lélek pszichológia rossz szokás körömrágás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Olyan ember, mint bármelyikünk: ügyfelekkel találkozik, vevőket szolgál ki, moziba jár, mos, főz. Akár mi is lehetnénk, leszámítva azt a gusztustalan szokást, mint a körömrágás, bőrevés, hajtépkedés. Vajon mi van a háttérben, mi okozza? Utánajártunk.
Körömrágás - a hiányzó biztonság





Thinkstock
Thinkstock

A gyermekkori körömrágás utalhat kötődési zavarra, amikor a kisgyerek nem kapja meg az anyai biztonságot. A gyerekkorból megmaradt, felnőttkori körömrágás olyan személyiségre utal, amely bizonyos szituációban, bizonyos körülmények között a gyermekkori ént tolja előtérbe. Ilyenkor érdemes megvizsgálni, milyen helyzetekben jön elő a rágásinger, és azt a helyzetet kell kezelni. Az először csak felnőttkorban jelentkező körömrágás sok esetben ideiglenes, általában erős sokkra, bizonytalanságra utal. Ez esetben a fennálló probléma vagy helyzet megoldódásával elmúlik a körömrágásra való hajlandóság is.

Golyórendezés, avagy a nemi szerv igazgatása - a biztonság hiánya

Az olyan férfiak, akik nem rágják a körmüket, helyette már-már feltűnő rendszerességgel igazítják helyre a golyóikat, szintén bizonytalanok. A kisgyerekeknél teljesen természetes, hogy a nemi szervükhöz nyúlnak, sőt, ha kellemes érzés társul mellé (és miért ne társulna?), akkor óvodás korban a maszturbálás is előfordulhat. Öt-hat éves korig ez még normálisnak is mondható. Később a közösség miatt erről a gyerekek nagy része a nagy publikum előtt leszokik, a nemi szervek érintésének ingere viszont megmarad. A biztonság hiánya mellett a másik jellemző oka a mélyről eredő félelem. Ha sarkosan akarjuk felvázolni a problémát, akkor a félelemből fakadóan az illető nem lesz képes megnyílni, nem tud alkalmazkodni, ahogy egyre idősebb és idősebb lesz, úgy lesz egyre kevesebb esélye a biztonságot adó társas kapcsolat kialakítására, végül pedig elmagányosodik. A jó munkahely viszont sokban javíthat a dolgon, hiszen megköveteli az alkalmazkodóképességet, ami a párkapcsolatban is alapvető fontosságú.

Thinkstock
Thinkstock

Tipp! Meztelenre vetkőztek a villalakók! Kattints a galériáért! (18+)



Bőrrágás és bőrevés - komplex tünet





Thinkstock
Thinkstock

Hajtépés - a nyugtató kényszercselekvés

Azok a kisgyerekek, akik a biztonságot kereső erőt nem a saját testükben találják meg (lásd: körömrágás), hanem a saját testük ellen fordítják, azoknál fordul elő a hajtépés vagy a sebek rendszeres elvakarása is. Olyan kényszercselekvések ezek, amelyek nyugtatóan hatnak arra, aki végzi őket. Hasonló ez, mint a lényegesen ártalmatlanabbnak tűnő, de ugyanúgy kényszeres kézmosás. A háttérben általában letiltás áll, az elfojtott düh vagy méreg tehet valakit kényszeressé, más vélemények szerint az ingersivárság is okozhatja. A megoldást jelenthetik például a küzdősportok, ahol megélhetik az agressziót, és ahol az illető kénytelen kapcsolatba kerülni a teste minden porcikájával.

Thinkstock
Thinkstock

Orrpiszkálás

Ahogy a gyerekkori maszturbáció és a nemi szervek felfedezése teljesen természetes, addig a testnedvekkel való játék is az. A távolba pisilés, a célba köpés, a nyálból fújt buborékok mellett a fikagalacsinok készítése is a gyerekek mindennapi tevékenysége közé tartozik. Egy négyévesekből álló óvodai csoportban több gyereknek van bányászengedélye, mint egy ugyanennyi tagokból álló felnőtt csoportban lenne. Az orrtúrásról később sem szokunk le teljesen, csak szabályozódik a tevékenység helye és ideje. A közösség mutat irányt abban, hogy mi az, amit még elvisel, és mi az, amit már nem, de általában az iskolába kerülés jelent éles határvonalat ebben is.

Thinkstock
Thinkstock

Alsó tagozatban a legtöbben szabályozzuk a gusztustalan - sokszor teljesen emberi - szokásokat, és megtesszük, amit a közösség követel tőlünk. Természetesen egyikünk sem tökéletes, mindenkinek vannak - sokszor maga előtt is bevallatlan - gyenge pillanatai. Baj igazából akkor van, ha ez a rossz szokás nagyon sok ideje fennáll, sokszor ismétlődik, vagy megnehezíti az emberi kapcsolatokat, nehézséget okoz a munkában és a magánéletben.

Köszönjük a segítséget Sükösd Enikő családterapeutának!

Tipp! Nézd meg Nánási Pál fotóit képgalériánkban! Katt ide!




Mutasd a lábfejed, megmondom ki vagy!http://www.life.hu/tested-lelked/20111017-mutasd-a-labfejed-megmondom-ki-vagy.htmlÚj cicid lehet másodpercek alatt - Ezzel az egyszerű eszközzelhttp://www.life.hu/tested-lelked/20111007-yoobies-megvaltoztathatod-a-mellmeretedet.htmlStohl András: "Borzalmas dolgokat tettem a feleségemmel"http://www.life.hu/tested-lelked/20111013-stohl-andras-megcsalta-a-feleseget.htmlVégre megszólalt a színész szeretője - Miatta válik az álompár!http://www.life.hu/tested-lelked/20111012-megszolalt-sara-leal-ashton-kutcher-szeretoje.htmlVámpírnőt csinált magából egy elvetemült asszonyhttp://www.life.hu/tested-lelked/20110928-vampirnot-csinalt-magabol-egy-elvetemult-asszony-maria-jose-cristern.htmlÍgy árulkodnak rólad a mozdulataid!http://www.life.hu/tested-lelked/onismeret/20111007-vigyazz-testbeszeded-mindent-elarul-rolad.htmlFogyókúrázz a horoszkópod szerint!http://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20111004-fogyokurazz-a-horoszkopod-szerint.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.