Garas Dezső Nemzet Színésze
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hetvenhét éves korában, hosszantartó betegség után elhunyt Garas Dezső Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház társulatának tagja pénteken - közölte a színész családja és a Nemzeti Színház az MTI-vel.


Forrás: nemzetiszinhaz.hu
Forrás: nemzetiszinhaz.hu

Fotó: nemzetiszinhaz.hu

Garas Dezső gyermekkorát és ifjúságát a főváros hetedik és nyolcadik kerületében töltötte. A vasesztergályos tanonciskolában csatlakozott a Színművészeti Főiskola végzős, rendező szakos hallgatói által szervezett színjátszó csoporthoz. Élvezte a szereplést, ekkor gondolt először arra, hogy a színi pályára lép. A legenda szerint végül fogadásból lett színész: barátainak heccből azt mondta, fogadjunk, hogy engem a főiskolára is felvesznek. Jelentkezett, s első nekifutásra felvették, 1953-ban.

Friss diplomás színészként 1957-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1965-ben lett a Madách Színház tagja, az ott töltött tíz év alatt számos nagy siker részese volt, kiváló előadásokban lehetett partnere Kiss Manyinak, Pécsi Sándornak, Márkus Lászlónak, Domján Editnek. 1975-ben egyik pillanatról a másikra lett szabadúszó, egy év múltán pedig a Mafilm színészgárdájának tagja. 1990 és 1992 között a Szolnoki Szigligeti Színházban játszott, 1993 és 1995 között a Művész Színház tagja volt, majd szabadfoglalkozású színművészként dolgozott. 2003-tól a Vígszínház, 2004-től a Nemzeti Színház tagja. Színházában legutóbb a Úri muri, valamint a Jó estét nyár, jó estét szerelem című darabban játszott, ez utóbbiban néhány nappal karácsony előtt lépett utoljára színpadra.

Csaknem fél évszázad alatt megszámlálhatatlanul sok szerepet játszott el. Fontosabb alakításai színpadon: Lucifer (Madách: Az ember tragédiája), Peachum (Brecht: Háromgarasos opera), Sosias (Kleist: Amphitryon), II. Henrik (Goldman: Az oroszlán télen), Shylock (Shakespeare: A velencei kalmár), Voland (Bulgakov: A mester és Margarita).

Filmes pályafutása 1954-ben az azóta legendává vált Liliomfival kezdődött, amelyben az ifjú Schnapsot alakította ellenállhatatlanul. A legenda folytatódott: Két félidő a pokolban (1961), Krebsz, az Isten (1969), majd 1973-ban a megszállott Minarik Ede gőzmosodás (Régi idők focija), akinek "Kell egy csapat" mondásából szállóige lett. Országos siker volt az Abigél című négyrészes tévéfilmsorozat (1976), amelyben König tanár urat alakította.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=W3sGQoi3RYH5ZCwg



Drámákban és vígjátékokban, súlyos veretű, nehéz szerepekben csakúgy, mint könnyed vagy groteszk komédiákban kiváló alakítást nyújtott. 1963-ban és 1965-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1978-ban érdemes művész, 1983-ban kiváló művész lett, a Kossuth-díjat 1988-ban kapta meg. A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének kitüntetettje lett 1995-ben, 2000 augusztusában a Nemzet Színésze kitüntető cím első tizenkét tulajdonosának egyike volt, 2004-ben kapta meg a Budapest díszpolgára címet.

Garas Dezsőt a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti, búcsúztatásáról később intézkednek. A Nemzeti Színház igazgatója, Alföldi Róbert, akit mélyen érintett Garas Dezső halálhíre, az MTI megkeresésére nem kívánt nyilatkozni.

Hírességek, akik 2011-ben hunytak el. Kattints a galériáért!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.