70 éve nem eszik, nem iszik Prahlad Jani

remete kutatás tanulmány fényevés Prahlad Jani
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemrégiben megrázó hír járta be az országot: egy másfél éves agárdi kisfiú éhen halt, mert szülei úgy vélték, hogy elegendő fénnyel táplálkozni. Nem ez volt az első ilyen eset, hazánkban és világszerte rendszeresen szedi áldozatait ez a különös spirituális irányzat. Ugyanakkor időről időre felbukkannak olyanok, akik azt állítják, nekik sikerült, és évek óta nem vettek magukhoz ételt, italt. Közülük a leghíresebb az indiai szent ember (sadhu), Prahlad Jani, aki azt mondja, hogy 1940 óta nem eszik és iszik. Kétszer is alávetették többnapos orvosi megfigyelésnek, amik alátámasztották a sadhu állítását. Vajon tényleg képes erre az emberi test?

Az istennő táplálja

Prahlad Jani 1929-ben született, és már igen korán spirituális útra lépett. Elmondása szerint mindössze hétéves volt, amikor elhagyta az otthonát, hogy a dzsungelben éljen, és a meditálásnak szentelje az életét. Tizenegy éves korában olyan vallásos élményben volt része, ami megváltoztatta az életét: Amba istennő követője lett. Olyannyira áthatotta az istennő szeretete, hogy lassanként Mataji néven kezdték hívni, ami azt jelenti, hogy a nagy anya megtestesülése. Ekkor történt az is, hogy felhagyott az evéssel és az ivással, mert úgy hitte, hogy az istennő folyékony táplálékot bocsát a rendelkezésére, ami a szájpadlásáról csöpög le. Ezzel magyarázza, hogy több mint hetven éve nem vett magához ételt és italt, mégis életben van. 1970-ben még jobban visszavonult: azóta remeteként él az őserdő egy barlangjában Gujarati közelében. Hajnalban kel és napjai nagy részét meditálással tölti.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A tudomány közbelép

Mivel nyilvánvalóan élettani képtelenségről van szó, Mataji felkeltette a tudósok érdeklődését is, és két alkalommal is tudományos megfigyelésnek vetették alá. Mindkét vizsgálatot egy Sudhir Shah nevű neurológus vezette, aki kivételes spirituális képességű embereket tanulmányoz. 2003-ban egy lepecsételt szobába költöztették a remetét és tíz napon át figyelte egy orvoscsoport a Sterling Hospital területén. Naponta mindössze 100 ml vizet kapott, hogy kiöblíthesse a száját, ám a kiköpött víz mennyiségét ellenőrizték, hogy biztosan ne nyelhessen le belőle. A megfigyelés során megállapították, hogy Mataji tíz napig valóban nem vett magához ételt és italt, nem volt széklete és vizelete, húgyhólyagjában azonban volt folyadék, ám nem távozott a testéből. Azt is megállapították, hogy mindennek ellenére a remete normális fizikai állapotban van, mindössze a szájpadlásán lévő vágat tér el a megszokottól. Súlya azonban valamennyit csökkent a tíz nap alatt, ami kétségessé teszi, hogy valóban étel és ital nélkül él évtizedek óta.

Extrém alkalmazkodás?

2010-ben Sudhir Shah ismét megvizsgálta Matajit, ám ezúttal tizenöt napig tartott a megfigyelés és sokkal alaposabb volt a vizsgálat. Egy 35 fős tudóscsoport vett részt a megfigyelésben, és mindennap különféle orvosi vizsgálatokat végeztek a remetén. Hogy teljesen kizárják a csalás lehetőségét, egy lepecsételt szobában helyezték el, ahonnan csak a napi napfürdője idejére távozhatott, illetve kamerák figyelték a nap 24 órájában. A tudósok állítása szerint a sadhu egyáltalán nem került kapcsolatba táplálékkal, vízzel pedig csak akkor, amikor a száját öblítette vagy fürdött, de minden ilyen alkalommal gondosan ellenőrizték a víz mennyiségét.
Ismét megállapították, hogy a vizsgálat tizenöt napja alatt nem evett, nem ivott, nem volt vizelete és széklete sem, ennek ellenére minden orvosi lelete normális volt, sőt a kutatók azt találták, hogy jobb egészségi állapotban van, mint a nála évtizedekkel fiatalabbak. Azt is megállapították, hogy a húgyhólyagjában változott a folyadék mennyisége, amiből úgy tűnik, hogy képes vizeletet termelni, ám az nem távozik a testéből. Megvizsgálták az éhségérzetért felelős hormonok (leptin és grelin) szintjét is a szervezetében, amiből arra következtettek, hogy a teste képes extrém szinten alkalmazkodni az éhezéshez és a folyadékmegvonáshoz. További vizsgálatokat terveznek annak megállapítására, hogy ez az alkalmazkodás pontosan hogyan és miért történik.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A szkeptikus tömeg

Valóban nehéz elhinni, hogy nem manipulálták a megfigyelést vagy nem hamisították meg az eredményeket, hiszen mindez ellentmond annak, amit eddig az emberi test működéséről tudtunk. Nem meglepő hát, hogy számos kritika érte a vizsgálatot és egyetlen tudományos folyóirat sem vállalta a kutatási eredmények közlését. Emellett sok szakember és szervezet is megfogalmazta kételyeit. Dr. Michael Van Rooyen, a Harvard Humanitarian Initiative igazgatója egyszerűen lehetetlennek nevezte, hogy erre bárki képes legyen, hiszen ellentmond minden élettani tudásnak. Az amerikai Dietetikusok Szövetsége is hasonló véleményt fogalmazott meg, szerintük az emberi test erre képtelen. Peter Clifton hatóanyag-kutató szerint a tudósok csaltak, és titokban lehetőséget biztosítottak Matajinak, hogy egyen és igyon. Sanal Edamaruku szerint pedig a remetének lehetősége volt, hogy kimozduljon a kamerák látószögéből, amikor elhagyta a szobáját, hogy napfürdőzzön.

Hogy valóban képes-e az emberi test ilyen extrém teljesítményre, azt egyelőre kizárólag Prahlad Jani tudja, és talán a további vizsgálatok fényt derítenek az igazságra. Az azonban biztos, hogy ez olyan mutatvány, amivel nem ajánlatos otthon kísérletezni.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.