buddhizmus Tina Turner Sharon Stone Richard Gere Orlando Bloom meditáció vallás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A buddhizmus egészen a 19. századig jórészt ismeretlen volt Európában, azóta azonban az egyik legintenzívebben terjedő vallás. Az Egyesült Államokban a legszerényebb becslések szerint is másfél millió buddhista él, Európában pedig nagyjából hárommillió. A szimpatizánsok száma ennek a többszöröse.

A leglátványosabb azonban az az adat, mely szerint hat-nyolc évenként megduplázódik a magukat buddhistának vallók aránya a nyugati féltekén. Buddha követői a vörös szőnyegen is gyakran feltűnnek, hiszen jó néhány sztár is az irányzat hatása alá került.

Richard Gere

Richard Gere-ről régóta köztudott, hogy Buddha tanai milyen nagy hatással vannak rá, és nem túlzás azt állítani, hogy Hollywoodban ő a legelkötelezettebb buddhista. Közeli barátságot ápol a dalai lámával és gyakran vonul vissza hosszabb meditációkra, illetve gyakran látogat el Dhramsalába, ami a tibeti kormány emigráns központja. A színész szigorú metodista szellemben nevelkedett, a hetvenes években azonban elkezdett érdeklődni a keleti tanok iránt. Hosszabb utazást tett Nepálban, ahol megismerkedett több szerzetessel és magával a dalai lámával is. Ezek az élmények olyan nagy hatással voltak rá, hogy gyakorló buddhista lett és egyre fontosabbá vált számára a spirituális fejlődés, illetve Tibet ügye. 1987-ben megalapította a Tibet Ház nevű nonprofit szervezetet, melynek célja a tibeti kultúra megőrzése és segítése. Népszerűségét többször is felhasználta annak érdekében, hogy szót emeljen a dalai láma száműzetése ellen és Tibet szabadságáért. Az egyik legemlékezetesebb eset az 1993-as Oscar-gálán történt, amikor élő adásban kritizálta a kínai kormányt. Ennek az lett az eredménye, hogy több évig nem vehetett részt az Oscar-díjkiosztón. 2007-ben a pekingi olimpia ellen tiltakozott, és arra hívta fel a világ figyelmét, hogy inkább Tibet függetlenségére koncentráljon. 2000-ben született fiát apja után Homer Jamesnek nevezte el, harmadik névként azonban megkapta a tibeti Jigme nevet is, ami azt jelenti, 'félelem nélküli'.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Tina Turner

A rocknagyi egy metodista segédlelkész lányaként látta meg a napvilágot, ám több évtizede a buddhizmus híve. Élete talán legnehezebb szakaszában, 1975-ben ismerkedett meg Buddha tanításaival. Ekkor már igazán elmérgesedett a kapcsolata férjével, Ike Turnerrel, aki egyre súlyosabb drogfüggésével és a rendszeres bántalmazásokkal megkeserítette Tina életét. A házaspár válását 1978-ban mondták ki hosszas huzavona után, és az énekesnő bevallása szerint a buddhizmus adott számára erőt az újrakezdéshez. Azóta is elkötelezett híve az irányzatnak, 2007-ben például Beyond címmel keresztény és buddhista imákat megszólaltató lemezt adott ki. Egyesek szerint a rendszeres meditációnak köszönheti, hogy a hetedik iksz után is olyan kirobbanó formában van, hogy nemrégiben minden idők legidősebb Vogue-címlaplánya lett.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Orlando Bloom

A szexi tünde is Buddha követője, egészen pontosan a buddhizmus nicsiren ágát gyakorolja. "A buddhizmus mögött húzódó életszemlélet nagyon aktuális napjainkban, és módot nyújt arra, hogy egy kis békét leljünk" - nyilatkozta hitéről. Azt is elmondta, hogy az általa gyakorolt irányzat nem pusztán meditálást jelent, hanem sokkal kézzelfoghatóbb dolgokat: "A filozófia, ami mentén élek, nem arról szól, hogy ülök egy fa alatt és bámulom a köldökön, hanem arról, hogy megfigyelem, mi történik a mindennapi életemben, és azt használva energiaként teljesebb életet élek." Sok problémán átsegítette már a színészt ez az életszemlélet. Megkönnyítette a Kate Bosworth-szel való szakítás feldolgozását, de segített neki abban is, hogy túllépjen az adrenalinfüggésen és ne sodorja folyton veszélybe önmagát.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Sharon Stone

Az Elemi ösztön forró jeleneteit ismerve nehéz elképzelni, hogy Sharon Stone is a buddhizmus ösvényére lépett, pedig így van. A híresen magas intelligenciájú színésznő sokáig a szcientológiai egyház híve volt, ám 2001-ben bekövetkezett agyvérzése után átértékelte az életét és Buddha tanításaiban találta meg azt, amit keresett. Azóta legalább olyan aktívan kiáll hitéért és Tibet függetlenségéért, mint Richard Gere. Hite rendkívül összetett: "Vallásos vagyok. Sokan valószínűleg azt gondolják, hogy túlságosan is vallásos vagyok. Gyakorlom a buddhizmust, de hiszek Istenben is. Soha nem éreztem, hogy ez a két dolog kizárná egymást. Isten kezébe helyeztem az életem, és tudom, hogy ebben találtam meg a békémet. Nem hiszek úgy Buddhában, ahogy Istenben, viszont abban hiszek, hogy a buddhizmus gyakorlása az a mód, ahogy élnem kell."

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.