húsvét 2014 rejtély civilizáció felfedezés legenda sziget Húsvét-sziget
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amikor Jakob Roggeveen 1722-ben, húsvét vasárnapján megérkezett a bennszülöttek nyelvén Rapa Nuinak, vagyis Nagy Evezőnek nevezett szigetre, egy végnapjait élő kultúrával szembesült, ami igencsak zavarba hozta. Számos kérdés merült fel benne, egyebek mellett az, hogy miként kerültek ezek az emberek a szigetre, amihez a legközelebbi szárazföld több mint kétezer kilométerre van. Legalább ennyire foglalkoztatta, hogy hogyan voltak képesek hatalmas kőszobrokat emelni kezdetleges eszközeikkel. De a legnagyobb kérdés minden bizonnyal az volt, hogy mi történt az egykor virágzó kultúrával. A felfedezése napjáról Húsvét-szigetnek elnevezett földdarab rejtélyei azóta is foglalkoztatják a közvéleményt és a tudósokat is.

Honnan jöttek?

Amikor a holland Jakob Roggeveen kikötött a szigeten, meg volt győződve arról, hogy a hely lakatlan. "Amikor a tengerről megpillantottuk, azt hittük, mindenütt homok borítja. Később kiderült, hogy nem az, hanem száraz fű, széna és más kiszikkadt növény, de az egész olyan lepusztult benyomást kelt, hogy teljesen kopárnak látszik" - írta a naplójába. A szigeten néhány ezer nyomorgó bennszülöttet talált, ami nemcsak a sziget állapota miatt lepte meg, hanem azért is, mert a legközelebbi szárazföld, a polinéz Pitcairn-szigetek 2100 kilométere van nyugatra, Chile pedig 3700 kilométerre keletre. A szigetlakóknak azonban csak néhány kezdetleges kenuja volt, azok is rossz állapotban.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

A helyi legenda szerint egy törzsfőnök összeveszett a fiával, aki ezt követően elhagyta a törzsét. Néhány követőjével együtt napokig hánykolódott a tengeren, éhhalál fenyegette őket, amikor meglátták a szigetet és letelepedtek ott. A legenda tanúsága szerint tehát a lakók valahonnan betelepültek, ám sokáig kérdéses volt, hogy honnan. Jó ideig elterjedt nézet volt, hogy a telepesek Dél-Amerika valamelyik fejlett kultúrájából érkeztek, és a magukkal hozott ismeretekre alapozva virágzó társadalmat építettek, ami aztán összeomlott. A későbbi DNS-elemzések azonban megállapították, hogy a húsvét-szigetiek polinézek. Erre egyébként már Cook kapitány is felfigyelt, aki 1774-ben fordult meg a szigeten, és Tahitiről származó útitársa remekül szót értett a bennszülöttekkel. A DNS-eredmények ismeretében valószínű, hogy a húsvét-szigetiek a polinéz terjeszkedés második hullámában érkeztek a szigetre valamikor az 1. században. Erre a terjeszkedésre az volt jellemző, hogy egy fejlett földműveléssel és hajózással rendelkező nép egyes csoportjai tervezett expedíciók keretében felkerekedtek, magukkal vittek mindent, amire egy új helyen szükségük lehet, és új területeket vettek birtokba. A Húsvét-sziget volt terjeszkedésük egyik legtávolabbi pontja, így itt egy teljesen elszigetelt kultúra fejlődött ki.

Hogyan emelték a szobrokat?

A tengerparton sorakozó hatalmas kőszobrok, a moaik szintén komoly fejtörést okoztak a sziget felfedezőjének és az utókornak egyaránt. "A sok kőkolosszus első pillantásra megdöbbentett bennünket, mert fel nem foghattuk, hogy az itteni emberek, akiknek bármiféle gépi szerkezet építéséhez se fájuk, se kötelük nincs, hogyan tudták ezeket elkészíteni és felállítani. Hiszen vannak köztük tíz méter magasak, és a többi méretük is ezzel arányos" - írta naplójában Roggeveen. A sziget partvonalán több mint hatszáz moai sorakozik, a bányában pedig, ahol készítették őket, további négyszáz befejezetlen szobor található. A legtöbb kőkolosszus magassága négy méter, súlya pedig tíz tonna, de vannak ennél jóval grandiózusabb példányok is: a Paro nevű darab például tíz méter magas és közel 75 tonnát nyom. Kifaragásuk nem kis munka lehetett, ráadásul a szobrokat a készítés helyétől mintegy 15 kilométerre állították fel, ahova valahogy el kellett szállítani. Nagy teljesítmény ez egy olyan néptől, amely nem rendelkezett kerekes járművekkel, fémeszközökkel és igavonó állatokkal.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Nem meglepő, hogy Eric von Däniken szerint egy űrhajó hajtott végre itt kényszerleszállást, és utasai készítették a moaikat. Ennél reálisabb magyarázat, hogy az óceániai szigeteken sokfelé használt kenuszállító létra egy változatát alkalmazták itt is. Ez a szerkezet eredetileg arra szolgált, hogy az erdőben készre faragott nehéz kenukat eljuttassák a partig. Két párhuzamos fasínből állt, melyeket rögzített keresztrudak tartottak össze, és erre a sínre fektetve csúszott a kenu, vagy esetünkben a kőszobor, amit kötelekkel húznak a célig. A feltevés a gyakorlatban is bizonyítást nyert, ugyanis a Húsvét-sziget mai lakóival kipróbálták, és bebizonyosodott, hogy ezzel a módszerrel nagyjából 50-70 ember képes a célállomásra mozgatni egy átlagos méretű moait. Igaz, nagyjából egy hétre van szükség a szállításhoz. Nemrég egy újabb elmélet is napvilágot látott egy tudóscsoport tollából: a The Statues that Walked: Unraveling the Mystery of Easter Island című könyvükben kifejtették, hogy a szobrokat pusztán kötelek segítségével, lépegetve is el lehet juttatni a felállítási helyükhöz. Az elképzelést számos kritika érte, ezért a National Geographic filmet készített a módszer gyakorlati igazolásáról.

http://www.youtube.com/embed/yvvES47OdmY

Önpusztító civilizáció?

"Kicsik, szikárak, félénkek és nyomorúságosak" - írta a szigetlakókról Cook kapitány az 1774-es látogatása alkalmával. Egy tökéletesen letarolt szigeten éltek, ahol a növények és az állatok szinte teljesen kipusztultak. Pedig az odaérkező telepeseket dús pálmaerdők és gazdag állatvilág fogadta, minden adott volt tehát, hogy egy földi paradicsomot alakítsanak ki, és kezdetben ez sikerült is nekik. Elkezdték termeszteni a magukkal hozott növényeket, illetve tenyésztették a szintén magukkal hozott csirkéket, de jól megépített kenuikkal halásztak és a helyi madarakra is vadásztak. A kedvező adottságoknak és a békés életnek köszönhetően a népesség is növekedésnek indult, és hamarosan elérték a hétezer főt (más források szerint viszont akár húszezren is lehettek), ám a sziget erőforrásai nagyjából kétezer fő hosszú távú eltartására voltak elegendők. Így nem nehéz belátni, hogy néhány száz év alatt teljesen felélték az erőforrásaikat. A legnagyobb problémát az okozta, hogy szinte az egész civilizáció a fára épült: fűtöttek vele, kenukat készítettek belőle, felhasználták a moaik szállításához, a halottak hamvasztásához, az építkezéshez és a kötélfonáshoz, sok fát pedig azért vágtak ki, hogy a helyükön termőföldeket alakítsanak ki. Ennek az lett az eredménye, hogy a 15. századra kipusztították az összes erdőt. Ez persze maga után vonta az állatvilág pusztulását is, új kenuk híján pedig halászni sem tudtak, ami olyan fokú éhínséghez vezetett, hogy megjelent a kannibalizmus.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

A régészek nemcsak a temetkezési helyeken találtak emberi csontokat, hanem a szemétdombokon is a többi ételmaradék között. A vastagabbakon jól látható, hogy a velőt elfogyasztották belőlük. Az éhínséget lázadások és polgárháborúk kísérték, amik tovább tizedelték a lakosságot. Ennek az lett az eredménye, hogy a 17. századra kétezer főre esett vissza a lakosság, ám ekkorra már annyira kimerítették a sziget erőforrásait, hogy lehetetlen volt visszafordítani a folyamatot. Ennek köszönhető, hogy sokak szemében a természet túlzott kizsákmányolásának a szimbólumává vált ez a civilizáció.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.