Heti horoszkóp (december 22-28.) - Örömteli napok következnek

asztrológia heti horoszkóp december horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elérkezett a szeretet ünnepének hete. Hála a növőholdnak, nem veszítesz energiát, minden tervedet végre tudod hajtani, környezeted pedig nem tud olyat kérni tőled, amit ne tudnál teljesíteni.

Készülj fel minden eshetőségre, mert ezen a héten a sok öröm és izgalom mellett pár furcsasággal is találkozhatsz. Könnyen megtörténhet, hogy mindaz, amit elterveztél, biztosan másképp végződik! Azt is érezned kell, hogy alaposan megfogyatkozott az energiád az ünnepre való felkészülés során, ezért a hét első két napján nem csoda, ha nem lesz túl sok kedved sürögni-forogni a családtagjaid körül. Az a fura érzés uralkodhat el rajtad, hogy hiába érkezett el a karácsony, és lenne itt a pihenés ideje, neked nem ért véget a dolgos időszak. Úgy segíthetsz magadon, ha nem kalandoznak el a gondolataid a munka vagy épp a tanulás irányába, hanem minden időt és energiát a családodra, szeretteidre, no és persze önmagadra szánsz! Próbálj meg lazítani!

Örömteli napok következnek, garantáltan nem lehet okod a panaszra. A baj csak akkor ér utol, ha tudatosan keresed és várod azt! Csak a jó dolgokra fókuszálj, ebben segít Vénusz és Merkúr, akik felemelő hangulatban részesítenek egész héten. A legcsodásabb élmény az lesz, hogy ezt a pozitív hozzáállást másokra is át tudod ragasztani, sőt, továbbviszed a jövő heti időszakra is. Az elégedettség érzése feltölt, sőt, a hétvégén is még a karácsonyi hangulat, az adni vágyás vezérli utadat. Minden adott ahhoz, hogy az ünnep szeretetteljes legyen, nem olyan, hanem még annál is jobb, mint amilyennek elképzelted. Az égi konstellációk nyugalmat, kiegyensúlyozottságot és harmóniát ígérnek.

Végleg elfáradtál? Nos, ez nem csoda, ám elérkezett az a pillanat, amikor már kizárólag te irányítod a gyeplőt, s te határozhatod meg, merre menjen a szekér. Energiatartalékaid kiapadtak ugyan, de a Hold egész héten növekedésben lesz, így fokozatosan fel tudsz töltődni. Egyáltalán nem baj, ha bátran vállalod azt, hogy egyszerűen eleged van a mindennapok rutinfeladataiból, a rohanásból, a hajtásból. Hidd el, az égiek most kegyeikbe fogadnak, hogy végre nyugalomban tölthesd az ünnepet, és az utána következő időszakot is! Bármennyire is örömteli és békés a karácsony, most leginkább a finom falatok és a halk, tartalmas beszélgetések ragadnak magukkal, az ajándékozás nem igazán.

Ennek a karácsonyi hangulattal telített hétnek minden egyes napján meglelheted az örömöt, az elégedettséget, a szépet, az egyedit. Hát keresd a csend és a szeretet lehetőségét, mert az égiek megadják azt, amire vágysz. A Hold remek hatással lesz rád, feltöltődsz általa, sőt, még pár kreatív ötlet is kipattanhat a fejedből, amit most elsősorban a konyhában vagy a fadíszítéshez kötődően alkalmazz, ne a munka frontján. Nyugalom és sok-sok mosoly vár, s eközben amit te adsz másoknak, azt vissza is fogod kapni. Ugyanakkor vigyázz arra, hogy ne ess túlzásokba, a sok készülődés, vendégeskedés mellett pihenj eleget, kapcsolódj ki, hallgass zenét, olvass, sétálj, vagy építs hóembert!

Végre elérkezett a karácsony hete. Már nagyon vártad, igaz? A múlt héten rengeteg fölös energiád volt, s csak a töredékét használtad fel, így a többit magaddal hoztad erre a hétre, így képes leszel körbeugrálni szeretteidet, lesni és teljesíteni a kívánságaikat, sütni még egy sütit, szórakoztatni is akár egy egész társaságot. Ez jó hír, ám nem ártana néha egy kicsit csendben lenni a saját gondolataiddal, aminek a körülményeit a karácsony hangulata eleve magával hozza. Csend, béke és hatalmas adag szeretet? Erre van valójában szükséged, hidd el! Szerencsére most semmilyen komoly problémával nem kell szembenézned, a gondok messzire elkerülnek.

Földies jegyként valójában egyetlen kívánságod maradt erre a hétre, s minden esély megvan arra, hogy teljesüljön is: gyönyörű és harmonikus karácsonyt szeretnél teremteni, a nyugalmat meglelni, átélni a szeretet érzését, örülni mások örömének. Valahogy nem az ajándékozást tartod most fontosnak, hanem a szép pillanatok megsokszorozását, a pozitív gondolatok áramoltatását. Jól teszed, vidd tovább ezt az eszmét a 2015-ös évre is! Varázsolj magadnak és szeretteidnek csodás élményeket, mert az együtt töltött pillanatok mindennél többet jelentenek most neked! Felejts el minden kényszerességet, görcsös berögzöttséget és megfelelni vágyást!

Az ünnep előszele, a felkészülés, a várakozás mind remek pillanatai voltak az elmúlt heteknek, de azt se tagadjuk le, hogy folyamatosan rohamtempót kellett diktálnod, hogy minden feladatodnak a végére érj. Ugyanakkor fantasztikusan jó hír, hogy az energiaszinted nem csappant meg jelentősen, sőt, még inkább erőt merítettél a tennivalók sokaságából. Nem pihentél, mert tudtad, hogy a karácsonyi héten lesz rá időd. Leteheted végre a lantot, és megnyugodhatsz, összegezheted a gondolataidat, mérlegelheted a cselekedeteidet, és levonhatod a következtetéseket, ami összességében biztos, hogy elégedettséggel fog eltölteni. Jól végezted a dolgod, hát lazíthatsz és lustálkodhatsz bátran.

Teljesen biztos lehetsz abban, hogy semmi sem ronthatja el a kedvedet ezen a héten. A karácsony szép és nyugodt hangulatban telik, épp a reményeidnek megfelelően alakulnak a dolgok, sőt, érdekes hírek is érkezhetnek a családod berkeiből. Öröm járja át a lelkedet, és tudsz valami olyasmit adni a szeretteidnek, amit sosem felejtenek majd el, és hálásak lesznek a figyelmedért. Nagyon fontos, hogy ne hagyd magad visszarángatni a munkádba, vagy olyasmire rábeszélni, ami nem illik bele az eredeti terveidbe. Ragaszkodj ahhoz, hogy a pihenés és az ünneplés neked kijár! Aztán ha mégis elkerülhetetlen lesz, hogy te oldj meg egy fura helyzetet, garantált, hogy olyan ötlettel állsz elő, ami lenyűgöző lesz, és sokan fognak gratulálni emiatt neked.

Ezen a héten ismét felülkerekedik az erősebbik éned, az, aki meg akarja mutatni mindenkinek, hogy remekelni tud otthon, az ünnep során, és valójában bárhol, bármikor, bármilyen körülmények közt. Persze egy tüzes jegytől ez nem ismeretlen megnyilvánulás... Ügyesebb, előrelátóbb és furfangosabb akarsz lenni másoknál - persze nem visszaélve a helyzettel. Nagyszerű cél, csak egyáltalán nem biztos, hogy ezt épp karácsonykor és azt közvetlenül megelőzően kellene megtenned. Hidd el, nem igazán célszerű olyan dolgokat tenned, amelyek túl feltűnőek, látványosak! Ne szegd meg az íratlan szabályokat, például ne keresd az ajándékaidat, ne leplezd le szeretteid meglepetéseit, ne légy kíváncsibb a kelleténél! Hát persze, hogy titkolnak valamit előled!

Remek hatások jellemzik az egész hetet, az öröm és a mosoly mindennapi vendég lesz nálad. Élvezni fogod a különféle élethelyzeteket, a kacagást, a tartalmas beszélgetéseket, no és persze nem utolsósorban az ünnep remek hangulatát. A csendes pihenés is legyen része ennek a hétnek, közben már érdemes elmélkednek a 2015-ös esztendőről. Szerencsére a karácsony elmúlásával mit sem változik a helyzet, az ünnepet követő hétvégén is fel leszel töltve szeretetenergiával, ismét eszedbe jut majd, hogy milyen jó adni, s még akár idegen embereket is meglepsz valamivel. Ne rémülj meg attól, ha egyszer csak többen is feltűnnek a régmúltból, akik közül néhányról már évek óta nem kaptál hírt. Semmi sem történik véletlenül...

Egyáltalán nem baj, ha kissé heves és temperamentumos leszel ezen a héten, néha kell egy kis változatosság, nem igaz? Tény, hogy nem ezt szokták meg tőled a szeretteid, különösen nem karácsony környékén, de most még ők is befogadóak lesznek új energiáidra. A benned bujkáló fura kettősség, azaz az izgalom és a feszültség párosa egyértelműen az elmúlt hetek túlvállalásainak következménye, s most megeshet, hogy hirtelen nem tudod már a terheket tovább cipelni. Hétfőn és kedden már ne vállalj semmilyen plusz feladatot, állj meg, ülj le, lélegezz nagyokat, és felejtsd el a félbemaradt ügyeket! Te is tudod, hogy már semmit nem tudsz megoldani, januárban, majd újult erővel térhetsz vissza a munka frontjára.

Halak jegyeddel együtt jár az érzelgősség, a romantika, az odaadás, ami persze ezen a héten többszörös erővel lesz jelen a mindennapjaidban. Nem tudsz más lenni, másként viselkedni, mint egy igazi és belevaló kedves Halak, aki ugyan alkalmanként tud szeleburdi vagy épp szélsőséges lenne, ugyanakkor mégis óv, véd, szeret és odaadóan őrzi a családi tűzhely melegét. Elemedben leszel a karácsonyi héten, bár akad majd egy-két pillanat, amikor azt sem tudod, hol áll a fejed, s mások csak azt látják, ide-oda futkározol, hogy a félbehagyott dolgokat lerendezd. Ám amennyire ki tudod billenteni a mérleg nyelvét az egyensúlyából, olyan könnyen vissza is találsz a harmónia állapotához.

Horoszkópod elárulja, hogyan veszekszelhttp://www.life.hu/horoszkop/20141205-horoszkopod-elarulja-hogyan-veszekszel-es-vitazol-a-csillagjegyed-szerint.htmlEgyformán veszekszik vajon minden jegy, vagy más, ha egy Oroszlán gurul méregbe, vagy egy Bikának forr fel az agyvize? Asztrológiai veszekedés-tipológiánk bemutatja az egyes jegyek vitázó szokásait.HoroszkópThinkstockMost jöhet a nagy Ő - Szerelmi horoszkóp decemberrehttp://www.life.hu/horoszkop/20141126-a-life-hu-havi-szerelmi-horoszkopja-decemberre.htmlAz év utolsó hónapja senkit sem hagy magányosan: sokasodnak a bulimeghívások, a randik és ezzel együtt az esélye is megnő annak, hogy végre betoppan a nagy szerelem. A csillagok a párban élőket is elkényeztetik romantika terén. Nézd meg, neked mit tartogat a Life.hu havi szerelmi horoszkópja! HoroszkópThinkstockHavi horoszkóp decemberre – Változtass, hogy változhass!http://www.life.hu/horoszkop/20141125-a-life-hu-havi-horoszkopja-decemberre.htmlAmit eddig tettél, azt most végre megerősítheted, fontos döntéseket hozhatsz és az önismereted is fejlődhet. Mindezekben a Szaturnusz lesz a csillagjegyek segítségére az év utolsó hónapjában.Horoszkóp--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.