Hétvégi horoszkóp (január 16-18.) – Fókuszban az emberi kapcsolatok

asztrológia horoszkóp hétvégi horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem érdemes a négy fal között töltened a hétvégéd: most még azokhoz is betoppanhatnak nem várt vendégek, akik egyébként nyugalomban, magányosan szerették volna eltölteni az idejüket. Ne zárkózz el tőlük, szóljon ez a hétvége a barátokról, a hozzátartozókról és az új ismerősökről!

Ha szombaton inkább otthon töltöd az idődet, valamilyen váratlan helyzetre biztosan fel kell készülnöd. Könnyen lehet, hogy hívatlan vendégek toppannak be hozzád, ami először kissé elkeserít, de később meghozzák a kedvedet a bulihoz, tudnak olyasmit mutatni neked, ami emeli a kedélyállapotodat. Az is lehet, hogy olyan egy olyan személlyel hoz össze a sors, aki mellett az élet csupa móka, öröm és kacagás, ráadásul érdekes dolgokat mond, ami felkelti a figyelmedet, elgondolkodtat és cselekvésre sarkall. Hát kellhet ennél több egy jó hétvégéhez?

Nem vágysz semmi másra ezen a hétvégén, mint a csend, a béke, és a nyugalom triójára? Remek irány, ne hagyd magad kizökkenteni ebből az állapotból, hisz egy fáradtságos munkahét áll mögötted, s bizony megérdemled a pihenést. Csak akkor menj társaságba, ha ahhoz tényleg van kedved, nem pedig rád kényszerítik a körülményeket. Egyedül lenni bizony most kifejezetten okos gondolat, a Hold sokat segít a tiszta gondolatok megteremtésében, a jövőd tervezésében! Rád fér, hogy rendet tégy a fejedben, és átalakíts néhány dolgot, melyek már elavultak körülötted.

Egy régi sérelem kerülhet felszínre, ami igencsak megbonthatja a hétvége látszólagos harmóniáját. Ugyanakkor sok furcsaság történhet, például pont nem úgy reagálsz majd a különféle eseményekre, mint ahogy azt máskor tennéd. Az ellentétek visznek előrébb? Lehet, mert az a legjobb, ha örülsz annak, hogy fény derül bizonyos dolgokra, hisz így mindent át tudsz értékelni, s a magad javára tudod fordítani a történéseket. Viták helyett inkább elcsitítani és megbeszélni kellene a különféle ügyeket, így abszolút győztes lehetsz, bármiről essék is szó. Kezdeményezz beszélgetést, mert könnyedén rendezel minden bonyodalmat.

Barátaid, közeli ismerőseid ideje érkezett el, ha nem törődsz velük, vagy kibújsz egy találkozó, esetleg egy buli alól, akkor könnyen felhánytorgatják neked azt, hogy az elmúlt két hétben szinte csak magadra gondoltál, őket pedig alaposan elhanyagoltad. A legnagyobb kérdés az, hogy vajon te is érzed ezt? Jogos a panaszuk? Ha a válasz egyértelműen igen, gyorsan kezdeményezz beszélgetéseket, és hozd helyre, ami kisiklott... Szentelj mindenkire pár órát, aki fontos neked, ez később meghálálja önmagát.

Úgy érzed, picit aggaszt valami? Honnan ered a kétség, mi táplálja benned ezt? Miért nem mered elmondani kedvesednek vagy bárki másnak, hogy mi nyugtalanít? A hétvégi égi konstellációk most minden kényes ügy rendezésére kedvező hatásokat biztosítanak, csak elő kell állnod a kérdéseiddel, neki kell szegezned azoknak, akiket érint. Végy egy nagy levegőt, és fuss neki a feladatnak! Kezdeményezz beszélgetéseket, de keresd meg ezekhez a legbékésebb pillanatokat. A végén még egy csodás vasárnapban lehet részed, ahol az aggodalmak már a múlt homályába vesztek.

Ha házon kívül töltöd a hétvégét, minden esély megvan arra, hogy rálelj a lelki békére, és kedved szerint alakítsd a programokat. Ha viszont otthon maradsz, akkor a szombati napot feltétlenül töltsd az otthoni teendőkkel, akad belőlük bőven. Sok dolgot halogattál mostanság, mindennek a végére tudsz járni, amibe belefogsz. Mindenképp jó hír, hogy a sok tennivalót nem fogod kényszernek, vagy épp tehernek érezni, hanem még örömödet is leled bennük. Ha hívnak valahová, mondj igent! Törődj a barátaiddal, akik biztos nagyon várnak.

A hétvége elsődleges mottója a csend és a béke megteremtése. Harmonikus hangulatban indulsz neki az előtted álló két napnak, nem is baj, ha nem vágysz túlzásokra, hangos zenére, vad és izgalmas programokra. Ám, a sors néha mégis más lapot oszt neked, s egyszer csak fordulhat a kocka, s jön egy hír, egy meghívás, ami feldob, és onnantól nem akarsz egy helyben ülni, és az unalom oltárán áldozni. Menj nyugodtan társaságba, légy te a középpont, add meg te az alaphangulatot egy remek baráti vacsorához, vagy bulihoz. Vasárnap okozz magadnak egy kis örömöt, szerezz valami apróságot, amire régóta vágysz.

Skorpióként elsősorban a magad igényeit akarod kielégíteni, amit senki nem vethet a szemedre. Nyugodtan légy önző, s szervezz magadnak programot. Ne fájjon a fejed akkor se, ha másoknak ez nem nyeri el a tetszését, hisz nagyon sok esetben alkalmazkodsz a családodhoz vagy a barátaidhoz. Ez a hétvége legyen más, merj kilépni a megszokásokból. Igenis jó az, ha nem mindig az a fontos, mit szeretnének mások, hanem az, mire vágysz te magad. Persze nem ártana elképzeléseidet megosztani mindenkivel, hátha szeretteid is megtalálnák a maguk szórakozását, - akár melletted, akár máshol.

Az égi hatások miatt teljesen biztos, hogy egy igen izgalmas, mozgalmas, élményekkel tűzdelt hétvége vár rád, egyszerűen csak hagyd magad inspirálni, sodortatni az árral. Bármi történjék, az jó lesz, ne félj az újdonságtól. Lesz minden, mi szem, s szájnak ingere, és az öröm, a jó kedv, a társasági élet sem marad ki a sorból. S ha az előbbi még nem lenne elégséges a boldogsághoz, még egy újdonság is kiemelt szerepet kap az életedben, bár elsőre nem gondolnád, hogy ennyire fel fogja kelteni az érdeklődésedet. A hírek, amik érkeznek, arra ösztökélnek, hogy elgondolkodj a jövődön, ami eltérhet attól, amit eddig 2015-re terveztél.

Könnyen megtörténhet, hogy a nyugodt péntek estét követően szombat délelőtt alaposan felhúzod magad egy banális ügy miatt. Ugyanakkor öröm az ürömben, hogy amilyen gyorsan jön a bonyodalom, annyira hamar el is illan, nyoma sem marad. Összességében egy igen békés, harmonikus hétvégéd lesz, amint túl vagy az apró kilengésen. Pár dolog nem egészen úgy indul, mint eltervezted, de annál is jobban fog végződni, hidd el, lesz minek örülni vasárnap este. Próbáld meg könnyedén felfogni a dolgokat, és semmire ne reagálj meggondolatlanul!

Úgy érzed, kissé le vagy lassulva? Fárasztó munkahét áll mögötted? Sebaj, mert mindaz, ami elveszett a réven, visszajön a vámon. lehet, hogy szombaton, napközben még kicsit nyűgös leszel, de egy esti program biztosan kárpótolni fog mindenért. Jusson eszedbe az, hogy minden egyes eredményért, sikerért és dicséretért megdolgoztál, s ez később a javadra fog válni! Igyekezz pihenni is, hogy újult erővel állhass munkába hétfőn. Vasárnap jöhet egy laza kirándulás, uszoda, akár szaunával, a lényeg, hogy mindez jó társaságban essen meg.

A szombat nem alakul zökkenőmentesen, hisz meglehetősen sok tennivalót sorakoztattál fel magad elé, és a legtöbb ezek közül nem tűr további halogatást. Ebben vannak otthoni feladatok, illetve egy-egy hosszú távú terv előkészítése is időszerűvé vált. Mozgalmas hétvégéd csúcspontja vasárnap várható, mikor ismerőseiddel valamilyen érdekes újdonságot próbálhattok ki, aminek biztos lesz köze a mozgáshoz, esetleg sporthoz. Élvezd minden pillanatát a szórakozásnak, hisz jó az, ha nem ragadsz be otthonod négy fala közé.
Kínai horoszkóp 2015 - letérünk a kitaposott útrólhttp://www.life.hu/horoszkop/20141231-kinai-horoszkop-2015-kecske-eve.html2015 mindenképpen magával hozza a lenyugvás és a megbékélés lehetőségét - különösen a Kecske jegy szülöttei számára. Hibátlan ugyan nem, de örömtelibb, kiegyensúlyozottabb, vidámabb lesz az újesztendő.HoroszkópThinkstockJanuár havi pénzhoroszkóp – Így segít a Hold!http://www.life.hu/horoszkop/20141230-a-life-hu-2015-januar-havi-penzhoroszkopja.htmlÚj év, új lehetőségek. Hála a Merkúrnak, végre megnyílnak a kapuk a régóta dédelgetett vállalkozások elindítása és a munkahelyváltások előtt. A bizakodás és az optimizmus elengedhetetlen, a nagy kockázatot rejtő és jelentős befektetésekhez kötődő döntések esetében azonban mindig maradj körültekintő – a kapkodás bajt hozhat. HoroszkópThinkstockJanuári szexhoroszkóp – Most végre fordul a kocka!http://www.life.hu/horoszkop/20141222-a-life-hu-2015-os-januari-szerelmi-horoszkopja.htmlMíg kint tombolhat a hideg, addig a csillagjegyek szívét feltüzeli a vágy. Akár szinglik, akár nem, a Kosok most nagy eséllyel bonyolódhatnak szerelmi kalandokba, a Mérlegek és a Skorpiók pedig nem győznek válogatni az udvarlók közül. Olvasd el, neked mit ígérnek a csillagok szerelmi téren január havára.HoroszkópThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.