Heti horoszkóp ( március 30. - április 5.) - Légy támasz, légy adakozó!

Forrás: Thinkstock -
asztrológia ezoterika heti horoszkóp horoszkóp
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokszor gondoljuk azt, hogy az erőnk véges, és abban bízunk, majd mások segítik a boldogulásunkat. Pedig az erőnk megsokszorozódik akkor is, amikor mi segítünk másoknak, amikor mások meríthetnek belőlünk vagy támaszkodhatnak ránk. 

A saját jegyedben járó Nap remek hatással lesz a mindennapjaidra, közben érkezik hétvégén a telihold, ami feltölt energiával, s még egy vad ötlettel is elő fogsz rukkolni. A pozitív égi hatások a magasba emelnek, erővel töltenek fel, tüzes jegyed többször annyira lesz képes, mint máskor. Bármi történjék, semmire ne mondj nemet, légy bátor, az ismeretlen kihívások óriási lehetőségeket rejtenek számodra! Hagyd magad inspirálni, sőt, akár bolondos, őrült vagy épp elvetemült dolgokra rávenni. Nem fogod megbánni, ha merész leszel. Mindegy, hogy mibe vágod a fejszéd, mert a lényeg maga a cselekvés és a jó szándék!

Reális gondolkodásmóddal ajándékozott meg az élet, épp ezért pontosan tisztában vagy azzal, hogy milyen elvárások vannak veled szemben, hol vannak a határaid, s mit kell tenned a sikerért, vagy azért, hogy bizonyos változtatásokkal még jobb eredményeket érhess el. Ezen a héten különösen szakmai illetve tanulmányi téren lesz fontos a gyakorlatiasság és a megfontoltság, valamint a gyorsan és okosan meghozott döntések kimondása. Ne félj kilépni a komfortzónából, másképp nem fogsz tudni fejlődni, nagyot lépni a ranglétrán. Számos olyan alkalom adódik, amikor sokkal többet mutathatsz meg magadból, így sokak elismerését kivívhatod magadnak. Otthon, magánéleti téren, barátok közt is légy aktívabb.

Megérint a változás szele, hagyd magad sodortatni az árral, hidd el, az élet megmutatja, merre kell menned, hogy jobb lehetőségeid adódjanak már most és a közeljövőben is. Nem menekülhetsz a jó dolgok elől, legfeljebb elodázhatod azokat - de miért tennéd? Vedd tudomásul, hogy néha épp az a nagyszerű, ha jelentősen és látványosan formálódnak körülötted a dolgok, az pedig a létező legjobb döntés, ha ezekben a folyamatokban tudatosan és aktívan részt is veszel. Ne azon gondolkozz, min változtass, hanem azt nézd, mi módosul körülötted, ennek megfelelően alakítsd át az adott életterületet, s a régi kérdéseidre is végre megérkeznek a válaszok, csak figyelj!

Talán észre sem veszed a hét elején, hogy egyre több és több feladat van az asztalodon, s ahelyett, hogy összekapnád magad, inkább a halogatás oldalán teszed le a voksod. Rossz döntés, ismerd be mihamarabb, majd lépj a cselekvés útjára. Szerdára már aktívabb leszel, a közelgő telihold energiái feltöltenek és cselekvésre sarkallnak. Ugyanakkor a gondolataid minden pillanatban aktívak, érdekes és formabontó ötletek fogannak meg a fejedben. Ez persze jó hír, de a kötelezettségeidet senki nem fogja elvégezni helyetted. Próbáld meg gyorsan megtalálni az arany középutat, végezd a dolgod, de szakíts minden nap időt arra, hogy kicsit kiszakadj a megszokásokból. Okos vagy, készíts jó időbeosztást, ez sok nehézségen átsegít majd.

A Nap a tüzes Kos jegyében jár, ez pedig mindenképpen jó hatással lesz rád is. Összességében jó impulzusokat kapsz, sok célt elérsz, és mégis észre fogod venni magadon, hogy nem vagy túl heves és akaratos, inkább megfontolt és célratörő. Fura kettősség lesz úrrá rajtad ezen a héten, ilyen például az is, hogy Vénusz erőteljes hatása a törekvés mellett okos lépések megtételére sarkall, közben pedig csendre és nyugalomra is vágysz, és mindennél jobban szeretnél harmóniát teremteni magad körül. Túl sok mozgalmasság és zaj vett körül az elmúlt időszakban, ezért most szeretnéd meghallani a belső hangodat, összeszedni a gondolataidat, és terveket szőni a következő hetekre. Jó az, ha sokféle oldaladat megmutatod a világnak.

Szűz létedre sokakat meg fogsz lepni a következő napokban, ugyanis nagyon aktívvá válsz, jössz és mész, intézkedsz, nem ülsz egy helyben, nem fontolsz meg aprólékosan minden lépést, nem alszol egyet a nagy döntések előtt, hanem ösztönből cselekszel, teszed, amit a szíved diktál. Ez remek irány! Képes leszel azonnal dönteni minden felmerülő kérdéssel kapcsolatban, és pont így fogod minimálisra csökkenteni a hibalehetőségek számát. Zavarba ejtő lesz, hogy milyen sebesen végzed a feladataidat, mindezt azért, mert Mars arra sarkall, hogy érj be a célba elsőként! Előbújik belőled a vad, heves, bizonyítani akaró éned, adj szabad utat neki!

Mérlegként teljesen átlagos, laza hétre számíthatsz, nem kell tartanod komoly nehézségektől. Könnyen megbirkózol a rutin tennivalókkal, de ha akadnak is hirtelen felbukkanó új feladatok, azokat is gyorsan letudod. A nehézségek most máshol keresnek utat maguknak. Megnyílik néhány új kapu előtted, s ha figyelsz, akkor szakmai vagy akár tanulmányi téren nagy lépést tehetsz előre, új célokat tűzhetsz ki magad elé. Megtörténhet ugyan, hogy a célba már nem futsz be péntekig, de valami fontos dolognak le tudod tenni az alapkövét, vagy megérted, min kel változtatni, hogy az álmaid megvalósuljanak. Ha mostanában tervezted saját vállalkozás indítását, akkor itt a kiváló alkalom!

Hétfőn és kedden még nem igazán találod a helyed, legalábbis nem tudsz azoknak a kihívásoknak megfelelni, amelyek most adatnak meg neked. Ne aggódj, lehet, hogy késve kezdesz majd neki bizonyos dolgoknak, de ettől a siker garantált a hét második felére. A szerdai nap lesz az első, amikor végre fel tudod magad turbózni, és látványosan sokat teszel önmagadért és a környezetedért. Eleinte olyan érzésed lehet, mintha nem kapnád meg azt a figyelmet, amelyet elvárnál, vagy amit megérdemelnél, ám ami késik, nem múlik! Fontos, hogy ne a bezárkózásban vagy a sértődöttségben keresd a megoldást, hanem mosolyogj, kezdeményezz beszélgetéseket, és meg fogod érteni, mi és miért úgy történik körülötted, ahogy az megtörténik.

Nyilasként most sem tagadod meg önmagad, s főleg a hét elején nagyon tüzes leszel, tele hévvel, akarattal, erővel, és minden egyes eltervezett lépésedet meg tudod valósítani, a sikereket be tudod zsebelni. Ugyanakkor figyelj arra, hogy alkalmanként magával fog ragadni a szenvedély, s ekkor inkább érzelmi alapon döntesz, mint józan ésszel, de ez sem lesz hátrányodra, legfeljebb egy-két esetben elhamarkodottnak fogsz tűnni, esetleg másokat fog zavarni az, hogy nem bírják majd tartani veled a tempót. Kerülj el tudatosan minden vitahelyzetet, sőt még a konfliktus lehetőségét is. Ne adj esélyt azoknak, akik így próbálják utadat állni, és így akarnak kizökkenteni a siker cél felé vivő medréből.

Ezen a héten – akár akarod, akár nem - a tanulmányaid vagy a szakmai előmeneteled kerül célkeresztbe. Életed ezen két területe most fontos döntéseket követel tőled, ne halogasd azt, amit ki kell mondanod, esetleg amit el kell eresztened. Ismerd be, hogy vannak függőben lévő ügyeid, amik miatt össze kell kapnod magad, új terveket kell szőnöd. Szükség szerint le kell ülni a kollégákkal vagy szeretteiddel, hogy megbeszéljétek a feladatokat - hogyan tovább, ki és miben tud segíteni? Kinek, milyen tervei vannak, min kellene változtatni ahhoz, hogy a maximumot hozzátok ki a közös ügyekből. Vajon számíthatsz segítségre? Kezdeményezz beszélgetéseket, Merkúr és Vénusz gördülékennyé teszi a kommunikációt, s a hét második felére tisztán látod, merre kell továbbhaladnod.

A hét folyamán a Hold növekvő fázisának csúcsát is eléri, szombaton érkezik a telihold, s a pozitív, éltető energiákban neked biztosan nem lesz hiányod. Ezért fontos iránymutatás az, hogy adj bele minél többet a munkádba, tanulásba, magánéleted szebbé formálásába, mert amit most megteszel önmagadért és a környezetedért, az később sokszorosan meg fogja hálálni a befektetést. Alkalmanként azt érezheted, hogy láthatatlan erők kissé visszatartanak, lecsitítnak, ez Vénusz hatása. Azért történik ez veled, hogy légy megfontolt és előrelátó, ne csak heves és törekvő. Pont ezáltal a fura, rövid idejű lassulással adódia lehetőség arra, hogy gondolkodj, tervezz, a hibákat kielemezd.

A hétfő pörgős lesz, sok tennivalóval, és másoknak is be kell segítened alkalmanként. Kedden sem lehet panaszod arra, hogy unatkoznál. Oly sok tennivaló akad, hogy kapkodhatod a fejed. Sokat jössz és mész, intézkedsz, lerendezel rengeteg függőben lévő ügyet, s a legfontosabb kérdésekre megleled a válaszokat. Szerdától minden könnyebbé válik, nem kell rohannod, végre kicsit megpihenhetsz, elmerülhetsz a szépségben, a művészetekben, akár ki is ruccanhatsz a hétköznapok szürkeségéből valamerre. Megeshet, hogy hirtelen feltárul előtted valakinek az igazi jelleme, s ez pozitívan érint téged - közelebb kerülhettek egymáshoz, így akár egy új barátság is kivirágozhat.

Pénzhoroszkóp áprilisra - Légy okos, így elkerülhetsz minden buktatóthttp://www.life.hu/horoszkop/20150323-a-life-hu-aprilis-havi-penzhoroszkopja-2015.htmlÁprilis hava sok jegy számára hoz átütő sikert, viszont a szeleburdiság, a felesleges költekezés, a meggondolatlan beruházások gondokat okozhatnak. Horoszkóp--Áprilisi horoszkóp - Virágoztasd fel az életed!http://www.life.hu/horoszkop/20150323-a-life-hu-2015-aprilis-havi-horoszkopja.htmlA tavasz áprilisban mutathatja meg igazán szeszélyes arcát. Te azonban ne riadj meg a nagy viharoktól - április sok jót hozhat neked. Engedd be a pozitív energiákat, és virágoztasd fel az életed.HoroszkópThinkstockNagy tavaszi szexhoroszkóp - a változatosság gyönyört hozhttp://www.life.hu/horoszkop/20150226-a-life-hu-tavaszi-szexhoroszkopja-2015.htmlAhogy az élet egyetlen területén, úgy a szexben sincs tartós, hosszú ideig tartó állapot. Baj is lenne, ha így lenne, hiszen sokkal izgalmasabb, ha az erotika változásokkal teli. Főleg ha az fejlődéssel jár, ha minél többet tapasztalsz, és a tapasztalatok mentén igazán éretté válsz a női szerepedre.HoroszkópOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.