Heti horoszkóp (június 22-28.) - Tanulj és szerezz új tapasztalatokat!

asztrológia heti horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nincs is annál jobb, mint amikor minden azt szolgálja, hogy jobbra forduljon az életed. A héten minden csillagjegynek tartogatnak csodákat az égiek, csak rajtad múlik, hogy észreveszed-e őket!

Erős égi hatásokra kell számítanod a héten. Lesz, ami inkább akadályoz, de adódik olyan, ami támogatja ambícióidat. A hét elején elsősorban bele kell ölnöd időt és energiát céljaid megvalósításába, de csütörtök reggeltől már bőségesen osztogatnak mindenféle jót az égiek, így bőven lesz részed örömben és remek lehetőségekben. Egészen szerdáig úgy érzed majd, hogy egy hullámvasúton ülsz, egyik nap fenn, másnap meg lenn, viszont jó hír, hogy mindig tudsz új lendületet venni, így pedig el fogsz jutni a célszalagig. Szakmai vagy tanulmányi téren csütörtökön és pénteken nagyszerűek a kilátások, figyeld az eseményeket, s ha felkínálnak valamit, kapj az alkalmon! Ezeken a napokon komolyabb erőfeszítésedbe sem kerül, hogy bármi, amit kigondolsz, könnyedén létre is jöjjön. Sőt, még segítőid is akadnak.

Tele vagy tervekkel, megvalósítható ötletekkel, friss gondolatok garmadával? Ez azért nagyszerű, mert mindent elő tudsz készíteni a hét első felében a sikerhez, ami csütörtökön vagy pénteken meg is érkezik hozzád. Képes leszel teljes mértékben a megvalósításra koncentrálni, a maximumra törekedni és környezetedet teljes mértékben lenyűgözni. Ez utóbbihoz a Hold folyamatosan sok erőt és kitartást biztosít, a bátorságot a Mars fogja neked adni. Lepd meg a környezetedet azzal, hogy segítőkész leszel, s mások elképzeléseihez is hozzáadsz pár kreatív ötletet, néhány bátorító szót. Tárd ki szárnyaid, ne félj megmutatni azt, hogy milyen rejtett képességeid vannak! Az elmúlt hetekben nem nagyon volt alkalmad fitogtatni a tudásodat, most viszont itt lesz az alkalom.

Új szelek fújnak, érezned kell már hétfőtől ennek erejét, és a jó hatások sem maradnak el, lassan, de biztosan el fogsz jutni a célhoz, amit kitűztél magad elé. A hét elején még csak gyenge előszél lesz, elindulhatsz egy új úton, s apró lépésekkel kerülhetsz egyre közelebb a végéhez, aztán csütörtöktől magasabb fokozatra kapcsolva, erős tempót diktálva kell tenned a dolgod. Sikert sikerre fogsz halmozni, merj nagyot alkotni, különleges vágyaidat szabadon engedni. Új lehetőségek kopogtatnak az ajtódon, engedd be azokat, és a támogatók jó tanácsait is fogadd meg! Vállalj kockázatot, másképp nem fogsz előrébb jutni! Ugyanakkor van egy fontos dolog, amiről ne feledkezz meg! Ha újdonságot engedsz be életedbe, eressz el valami régi, már nem működő dolgot.

A zsigereidben fogod érezni, hogy fel kell frissíteni az életedet, új célok kellenek, csipetnyi bátorsággal, no, és persze kreativitással. Vannak olyan területek, ahol hosszú ideje semmilyen változás nem történt? Akkor most biztosan fog, csak engedd, hogy a jó dolgok megtörténjenek, és azt is, hogy emberek segíthessenek neked! Tanulnod kellene, új tapasztalatokat szerezni, ehhez viszont ki kell mozdulnod a komfort-zónádból. Keress iskolát, tanfolyamot, ülj be valamilyen képzésre, de ha más nem, legalább autodidakta módon sajátíts el valamilyen érdekes, izgalmas, egyben hasznos tudásanyagot. Tégy valamit önmagadért, ezzel pedig másokat is ösztönözni fogsz a fejlődésre.

Hatalmas esélyt kapsz a következő napokban ahhoz, hogy megtanulj valami új dolgot, ami később a hasznodra lesz és jelentősen növelheti esélyedet a sikerre és az elismerésre. Ha a nyakadba szakad egy extra feladat, azonnal bólints rá, akkor is, ha épp a hátad közepére sem kívánod. Ne tiltakozz! Ne teherként, hanem lehetőségként éld meg azt, ami most megadatik neked. Ne dugd a fejedet a homokba, mert a Te fejlődésedet és előrelépésedet segíti minden helyzet, és nagyon sok ember is. Kell az új tapasztalat, szükség van arra, hogy kipróbáld magad ismeretlen szituációkban. Mutasd meg, micsoda tartalékokkal bírsz. Napról napra jobban alakulnak a dolgaid, ügyesen lavírozol a tengernyi ügy közt, és elismeréseket zsebelsz be.

Számos ügy és meglepő körülmény fogja egy időben bonyolítani az életedet a hét elején. Egészen szerdáig kapkodod a fejed, és az sem lesz ritka, hogy látványosan elcsúszol az idővel, elfelejtesz valamit, amit megígértél, avagy tőled szokatlan módon késni fogsz. S ha nem lenne elég a saját problémáiddal foglalkozni, most arra is adódik alkalom, hogy barátok, családtagok, vagy kollégák fordulnak hozzád komolyabb problémáikkal. Azt már rég megtanultad, hogy semmi sem történik véletlenül, így ne érezd nyűgnek ezeket a pillanatokat, sokkal inkább próbáld meg alkalmazni kiváló logikádat, állíts fel fontossági sorrendet, ez alapján végezd a dolgodat. Szűzként remekül át fogod látni a saját lehetőségeidet, besegítesz másoknak, pénteken pedig úgy teszed le a lantot, hogy száz százalékig élvezni tudod a hétvégét, hisz semmit nem hagysz függőben.

Megújulásra vágysz? Szellemileg szeretnél felfrissülni? Mi az, amin sürgősen változtatnod kell ahhoz, hogy ismét jól érezd magad a bőrödben? Ki mersz lépni a komfort-zónádból? Kitépnél pár fájdalmas tüskét? Megszabadulnál a béklyóktól? Túl sok a kérdés? Nem! Épp ezen dolgok megfontolására van szükség ahhoz, hogy valami igazán fontosat tegyél önmagadért. Ki tilthatja meg, hogy új helyen, új emberek között kipróbáld magad? Senki és semmi nem állja utadat, ha változásra vágysz, bár az is tény, hogy a heti égi konstellációk megfontoltságra ösztökélnek. Nyugodtan módosíts a bevett szokásokon, de tedd azt ésszerűen, logikusan, előre tervezetten, ne spontán döntések által. Lehetőségek mindig adódnak, de azért ne dőlj be a túlzottan mézes-mázos ígéreteknek.

A hét első fele nagyon zsúfolt lesz, fel kell készülnöd minden eshetőségre, alaposan megcsappan az energiád, viszont az is tény, hogy mindent, amit ekkorra terveztél, az megvalósítható, és eredménnyel lezárható. Fontos, hogy mondj köszönetet azoknak, akik segítettek eljutni a célig, mert fontos a hála! Egész héten mozgásban kell lenned, és figyelned kell arra, hogy semmit ne vegyél félvállról, a beérkező információkat ne ereszd el a füled mellett, hanem mihamarabb fordítsd a saját javadra a különféle információkat. Légy naprakész, hegyezd a füled, megéri több energiát fektetni a feladataidba, illetve új kihívásokat is kereshetsz. Törekedj a maximalizmusra, legyél alapos, ez a befektetett idő és energia a közeljövőben meg fog térülni.

A bolygók energikussá tesznek, a Vénusz a kisugárzásodat növeli meg egész héten, fantasztikus hatások segítik boldogulásodat, jó lehetőségek övezik az utadat, legyen bátorságod mindenre igent mondani. Világosság gyúl sötétben, a Szaturnusz felhívja figyelmedet arra, hogy mit nem teszel jól, min kellene sürgősen változtatni. Befogadó leszel, mindenkit meghallgatsz, és ez azért jó, mert, mindaz, ami kissé akadozik, az garantáltan jobbá válik, ami pedig eddig is jó volt, az akár sziporkázhat is. Folyamatosan érezni fogod, hogy az adott körülmények közt a lehető legjobb irányba haladsz, s bár lehet, hogy alkalmanként megtorpansz, de ösztönösen jó döntéseket tudsz hozni, de fontos, hogy ne hagyd magad befolyásolni. A családodra, barátaidra mindig jusson időd!

A hét első napjaiban ugyan csökken az energiaszinted, ugyanakkor meg fogod találni annak a módját, hogy pótold a hiányt. Fontos, hogy semmit ne halogass, mert ha megteszed, akkor késve, de rá fogsz arra jönni pénteken, hogy mennyire rossz az, ha valamilyen teher nyomja a vállad, és hagyod a helyzetet fokozódni. Nem szabad függőben tartani a bonyolult ügyeid rendezését, különösen azért nem, mert minél tovább halogatsz, annál nagyobb lesz az érzelmi kötődés is, és egy idő után már nem nyerhetsz, csakis veszíthetsz. Csütörtökön hirtelen külső segítség érkezi, ésszerű megoldásokkal rukkolsz elő, a bonyolult szálak kibogozásában pedig remekelni fogsz. A gondok rendezése, az emberi kapcsolatok ápolása nagyon fontos, hát szabadulj meg a nehézségektől mihamarabb!

Még Te is észre fogod venni, hogy igen látványosan javul a kommunikációd ezekben a napokban, gyorsan és könnyen megtalálod az összhangot másokkal, olyan ügyekkel összefüggésben is, melyek megoldásáról már réges-rég lemondtál. Legyen szó szakmai kérdésekről, vagy akár magánügyekről, te lerendezed a dolgokat úgy, hogy az mindenki számára elfogadható véget érjen. Ha esetleg vannak ellenlábasaid, most velük is dűlőre jutsz. Tennivalóiddal jól haladsz, plusz feladatokat is vállalhatsz, sőt, még másoknak is besegítesz. Ha úgy érzed, túlzottan rutinszerűen dolgozol, akkor talál ki új munkametódust! Keress új utakat, szisztémákat, a sikered a hét minden napján garantált.

Olyan érdekes és hosszútávra előremutató lehetőségek tárulnak eléd, melyekre régóta vágysz. Ugye nem futamodsz meg ezek elől épp most? Fontos kérdés, van-e elég bátorságod ahhoz, hogy belekezdj valami újba, formabontóba? Ugyan péntek reggelig alkalmanként kissé döcögősen mennek majd a dolgok, ám a Hold képes feltölteni energiával, Vénusz inspirál, ennél több nem is kell a sikerhez. Energikus leszel, tele új ötletekkel, így pedig szakmai, tanulmányi és magánéleti téren is készülj fel pozitív változásokra, az öröm befogadására. Bár lehet, hogy nem vagy elégedetlen pillanatnyi helyzeteddel, de ha lehet fokozni az eddigieket, miért ne tennéd meg? Soha ne gondold, hogy neked nincs módod még többre! Vedd elő pár régen sutba dobott tervedet, gondold át azokat, frissítsd fel, s egyet kiválasztva kezdj neki valami újnak!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.