Heti horoszkóp (szeptember 21-27.) – Hidd el, hogy képes vagy rá!

Forrás: Thinkstock -
asztrológia heti horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hét eleje szinte minden csillagjegynek döcögősen és megterhelően indul, ám szerdától fordul a kocka. Hála az égiek által küldött plusz energiáknak, sikerül feltöltődnünk és megújulnunk, így nagy dolgokat tudunk létrehozni a hét második felében.

Tüzes jellemedet mintha magad mögött hagytad volna a hétvégén, így hév, akarat és ambíció nélkül vágsz neki a hétfőnek. Tőled teljesen szokatlan módon többször elbizonytalanodhatsz, a döntésképtelenség érzése pedig komoly teherként nehezedik a válladra. Tarts ki, néha pont azért kell ilyen nehéz helyzetekkel megküzdened, hogy felismerd, mi a fontos, és mi a lényegtelen számodra. Tudd, hogy ez a körülmény nem a véletlen műve, annál inkább az égieké, akik gondolkodásra akarnak sarkallni, és egyben arra ösztönözni, hogy legyenek rövid és hosszú távú terveid a jövőre nézve, és merj is tenni ezekért. Nyugalom, csütörtökön fordul a kocka, és hirtelen minden könnyebbé válik majd.

Érdekes felfedezés lesz számodra az, hogy most nem zavar semmi, ami a hidegebbre fordult őszi idővel függ össze. Sőt, mintha épp ettől kapnál erőre! Neked is feltűnik, hogy sokkal kreatívabb leszel, mint az elmúlt hónapokban bármikor, és mindemellett sokak érdeklődését is felkelted. Fontos eleme ennek a hétnek, hogy feltétlenül találj magadnak valamilyen örömforrást, ami által feltöltődsz. Sok apróság, kétely, és megválaszolatlan kérdés nyomaszthat ezekben a napokban, de mindent meg tudsz oldani péntekig, és utána teljes egészében élvezni tudod a majd a hétvégét.

Ezen a héten kizárólag a fontos dolgokat tartsd szem előtt! Az apróságok most mellékvágányra kerülhetnek, törekedj nagy és látványos dolgok megalkotására. Minden, ami közhelyes, haszontalan vagy épp ráér a jövő héten, az kerüljön le a listádról. Nem pazarolhatod az energiáidat, hisz rengeteg tennivalód akad, és komoly összpontosításra van szükség a tökéletes megvalósításhoz. Sokkal több figyelmet kell szentelned az időd és energiád megfelelő beosztására. Eleve ezzel indítsd a hetet, utána pedig reggelente is határozd meg a legfontosabb feladatokat és a sorrendjüket – ez remek támogatód lesz a felbukkanó akadályok közepette!

Nehezen viseled a hétfői napot, kevés az energiád, és nem sok kedved van a munkához vagy a tanuláshoz. Még szerencse, hogy keddre enyhül ez a kellemetlen hatás, szerdára pedig ismét elemedben leszel, tele lendülettel, jó kedvvel. Olyannyira bizonyítani akarsz, hogy dupla sebességre kapcsolva végzed a feladataidat, és képes leszel elérni minden kitűzött célt. A hangulatod sokat javul, és péntekre már te leszel mások lelki támasza, vagy épp tanácsadója. Sok érdekes hír ér el a héten, amelyek közül akad egy, ami már-már túlságosan is felkelti a figyelmedet. Valamilyen karrierrel, munkával összefüggő lehetőség adódik, amit muszáj megragadnod!

A héten adódhatnak galibák és bonyolult élethelyzetek, ám ha lassan is, de biztosan sikerül megoldanod minden feladatot. A hét kezdetén főként a munkával kapcsolatban lehetnek késéseid, botlásaid vagy félreértéseid, viszont gyorsan meg fogod találni a megoldást a problémák orvoslására. Magánéleti téren belefuthatsz abba a hibába, hogy nem figyelsz szeretteidre eléggé, ezt pedig meglehetősen hamar a fejedhez fogják vágni. Igyekezz tudatosabb, figyelmesebb lenni, mert mindazt, ami a hét elején nem alakul jól, ki tudod javítani szerdától, de kell hozzá a szeretet, az őszinteség és a tisztelet hármasa. A hét közepétől folyamatosan pozitív hírek érkeznek, ez pedig jót tesz a lelkivilágodnak.

Számos remek ötlet és elképzelés lát napvilágot ezen a héten, elkápráztathatod főnöködet, ügyfeledet, barátaidat, de akár a szüleidet is. Ne csodálkozz azon, ha akad, aki csak veled akar dolgozni, esetleg közös vállalkozás indítására tesz javaslatot. Most bármi megtörténhet! Kiváló energiák segítik utadat, szerdától különösen jók a lehetőségek, és képes leszel kontrollálni mindent. Amibe belekezdesz, azt véghezviszed, megoldod. Valamilyen formában egyébként sem ártana, ha feljegyeznéd ideáidat, mielőtt elkallódnak a sok tennivaló közt. Kreativitásod szárnyal, másokkal összefogva pedig óriási magasságokba tudnál eljutni. Ez a hét kiválóan alkalmas arra, hogy rámutass rejtett képességeidre.

A Hold napról napra több energiát biztosít számodra, és megvilágítja az utadat a célszalagig. Szerdáig érzékenyebb leszel a kelleténél, minden változást nehezen viselsz, pedig ezekből akad bőven, és bizony nem inkább ártana alkalmazkodni, mint ellentmondani. A váratlan hírek elbizonytalanítanak, főleg, ha anyagi ügyekkel, döntésekkel is összefüggenek. A téged érő külső hatásokra azonnal reagálsz, de nem mindig jól vagy épp türelmesen. Szerencsére csütörtökre szépen megszűnik ez a kellemetlen állapot, a feszültség tovaszáll, így ismét békésebb, elégedettebb leszel, sőt, tudatosan keresed a kompromisszumos megoldásokat és a mindenki számára kielégítő megegyezéseket.

Kifejezetten izgalmas és mozgalmas lesz az előtted álló napok többsége, tele energiával, ötletekkel, rendíthetetlen jó kedvvel végzed a feladataidat, egyszerűen semmi nem fog tudni lelombozni vagy eltántorítani terveidtől. Munkából és eredményességből sem lesz hiány, képes leszel szinte mindennek, kicsinek és nagynak egyaránt örülni. Szakmai téren jó eséllyel rád kacsint végre a szerencse, és a magánéleted is rengeteg pozitív élménnyel gazdagodik – persze csak akkor, ha hagyod! Mostanában felötlött egy állásváltoztatás gondolata? A közelgő teliholddal jöhet egy ajánlat, amit alaposan fontolj meg, és csak akkor mondj igent, ha minden körülmény mellette szól!

Túl sok teher nyomja a vállad? Ez nemcsak egy érzés, hanem konkrét tény? Jó hírük van az égieknek, mert az első mondatot ezen a héten végre múlt időbe teheted! Remek lesz a hangulatod, jó dolgokat vonzol be, csodás energiák övezik utadat, nagyszerű lehetőségekre bukkanhatsz, viszont tény, hogy a sikerért tenned is kell. Ugyanakkor az erőlködést és a verejtékezést el fogod tudni kerülni, és nem kell örökké környezeted kívánságait lesned. Fókuszálj önmagadra és saját terveidre. Délutánonként a megfeszített munkatempódból adj lejjebb, és keress olyan örömforrásokat, amelyek a gondokért cserébe kompenzálnak. Ahogy telnek a napok, felfedezed magadban az extra energiatartalékokat. Használd fel ezeket!

Nehézkes lesz a hétfői és a keddi napod, sokat kell tenned azért, hogy minden jó úton haladjon. Bár az akadályokat ügyesen kikerülöd, lehet, hogy így sem érsz mindennek a végére, ám ez egy percre se vegye el a kedved semmitől! Szerdán már enyhül a feszültség, érezni fogod a pozitív égi energiákat, ismét tobzódni fogsz különleges ötletekben, lehetőségekben, és új barátságok vagy egy szerelem is útjára indulhat. Mindaz, ami az elmúlt két hétben súlyként nehezedett a válladra, az a hét második felében teljesen szertefoszlik, és a semmiségeknek is fogsz tudni örülni. Gyorsan tedd túl magad a hét eleji kellemetlenségeken, és hétvégére keress egy nyugalmas helyet magadnak és a gondolataidnak.

Látványos kapkodás jellemzi a hét első felét, ide szaladsz, oda futsz, de szinte semminek nem érsz a végére, vagy ha igen, akkor is jó eséllyel csak késlekedve. Lehet, hogy nincs egy tisztességes időterved, és ez okozza a galibát? Hát ideje tudatosabbá válni és okosabban tervezni. Halakként képes vagy erre! Tény, hogy a tartalékaid megfogyatkoztak, de a növő Hold feltölt, gazdálkodj jól idővel és energiával. A hét második felében már sok elmaradt dolognak a végére érsz, de szükség van új kihívásokra is. Nemrég igencsak felkeltette az érdeklődésedet valakinek az ajánlata, amire most akarsz időt szánni? Mivel csütörtöktől különösen aktív leszel, az esetleges nehézségekkel szemben is állod a sarat, rengeteg öröm ér, amelyek az estéidet is jókedvűvé teszik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.