Számolj le a kifogásokkal, eljött az idő a cselekvésre! – Heti horoszkóp (november 2-8.)

asztrológia heti horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mit is tehetnél a héten azért, hogy feljebb juss a ranglétrán, és tapasztalatokat gyűjts? Légy bátor, belevaló, és ne mások, hanem csakis a saját elvárásaidat tartsd szem előtt. A te sikered és boldogságod csakis rajtad áll.

Ideje szembenézni az igazsággal, különösen azzal a részével, hogy bizony akad pár régóta húzódó, szőnyeg alá söpört ügy, amiknek a nagy részét elavultnak hitted. Pedig nem azok, és könnyen felszínre kerülhetnek ismét. Ez persze bonyodalmakat okozhat neked, ami - azon túl, hogy alaposan kibillent a lelki egyensúlyból - akár anyagi kiadással vagy épp bosszankodással is együtt járhat. Minden pillanatban azt tartsd szem előtt, hogy az adott ügyek megoldása, a szálak kibogozása hosszú távon a te érdekedet szolgálja. Könnyen lehet, hogy napokig nem találod majd a helyed, és azon fogsz töprengeni, vajon miért nem rendezted ezeket akkor, amikor sokkal jobbak lettek volna a feltételek. Ezen már kár tépelődni, inkább cselekedj azonnal!

Az elmúlt hetek vegyes eredménnyel zárultak: voltak kiemelkedően jó pillanataid, de akadtak olyanok is, amikor viharfelhők gyűltek a fejed fölött. Ám ha visszanézel a közelmúlt eseményeire, egy dologban teljesen biztos lehetsz: sok eredményt elértél, megannyi ügyet lezártál, és felszabadítottad magad annyira, hogy új fába vágd a fejszédet. Számtalan problémát kellett megoldanod, de jól kezelted a különféle helyzeteket, ez pedig a te érdemed. Kimondható, hogy mások tanulhattak tőled, ha figyeltek rád és követték logikus, megtervezett lépéseidet. Ezen a héten a saját napi feladataidon túl még mások bajára is neked kell gyógyírt találnod, de persze biztosan sikerülni fog. Bízol egy jó hírben, anyagi gyarapodásban? Ne bánkódj, ha ezek az örömhírek késlekednek kissé, és csak a jövő héten fognak megörvendeztetni.

Kiemelkedően fontos napok jönnek: logikusnak, tudatosnak kell lenned, fontos döntéseidet alaposan meg kell fontolnod. Figyelj a körülötted történő eseményekre, akár rejtett formában is, de üzenetet hordozhat minden. Okulhatsz mások gondjaiból, tapasztalásaiból, így nem a saját károdon kell megtanulnod bizonyos dolgokat. Tudd, hogy minden égi segítséget megkapsz ahhoz, hogy a mostani vágyaidat, álmaidat beteljesítsd. Ehhez különösen a hét második fele kedvez majd. Eközben ne feledd, hogy a sült galamb nem repül a szádba, de ha egy picivel magasabb fokozatra kapcsolsz, és konkrét, egyben reális célokat tűzöl ki magad elé, akkor nemcsak átszakíthatod a célszalagokat, hanem komoly elismeréseket is bezsebelhetsz.

Ugye nem helyezed fókuszba a könnyed munkát, a láblógatásos hétköznapokat? Felejtsd el, és mondj igent a nagy kihívásokra. Az egy helyben toporgás hibás döntés. Érzékeny és intuitív személyiség vagy, ezek a tulajdonságok pedig jól jönnek akkor is, ha előrébb akarsz jutni a céljaiddal. Kapd össze magad, és legyen kedved ahhoz, hogy megmutasd a világnak rejtett tartalékaidat, különleges képességeidet. Légy aktív, és észre fogod venni, hogy mindenben százszázalékosan tudsz teljesíteni. A tétlenkedés és a bizonytalanság fogalmát most töröld ki a szótáradból, és buzdítsd magad cselekvésre! Ez nem mások feladata, hanem a tiéd. Hidd el, hogy te vagy a legjobb ösztönző saját magad számára.

A hét teljes egészében fogyásban lesz a hold, de érdekes módon ez most nem lesz rád negatív hatással. Érezni fogod, hogy az energiák cselekvésre inspirálnak. Jól teszed, ha bátor és merész leszel, ötletelsz, és új dolgokba fogsz. Ez a hét arra alkalmas, hogy lezárj néhány régi ügyet, amelyek csak hátráltattak, de fontos az is, hogy azonnal indíts is el újakat! Ne félj a különleges, a furcsa vagy épp az idegen élethelyzetektől. Nyiss egy új fejezetet, és keress inspiráló dolgokat, amelyek segítenek abban, hogy haladj, fejlődj, növekedj – akár szellemileg, vagy akár anyagilag is. A változás mindig jót tehet egy tüzes Oroszlánnak, és kifejezetten hasznoddá válhat, ha elengedsz néhány rossz szokást.

Ha titkon abban bíztál, hogy nyugodt és békés napok állnak előtted, s elkerülheted a sok munkát, nagy döntéseket, akkor tudd, hogy felesleges ebbe az álomba ringatnod magad. Jönnek az újabb kihívások, a meglepő feladatok, és az azonnali megoldást követelő élethelyzetek. Javul a kedélyállapotod, kifejezetten jól fogod magad érezni a bőrödben, és képes leszel meglátni mindenben a tanulnivalót, ráadásul tényleg nem kell különösebben aggódnod semmiért. Az adott pillanat kihívásait mindenképpen fogadd el és vállald is fel! A sors tálcán kínál számodra néhány egyszerű, de praktikus dolgot, amik sokat segíthetnek neked. A te érdeked az, hogy pillanatnyi lehetőségeidet a saját javadra fordítsd.

A heti égi konstellációk kedvezőek, minden körülményt biztosítanak a szellemi fejlődéshez, a továbblépéshez, új ötletek megálmodásához. Láthatatlan energiák segítik utadat, bőven adódik majd a pozitív élethelyzetekből. Előfordulhat kedden és szerdán, hogy egy-két kellemetlen pillanat megingatja a jókedvedet, de sok tapasztalatot gyűjthetsz általuk, és az is biztos, hogy a hét lezárásával összességében a sikerekből és az elégedettségből lesz több. Lesz pár akadály előtted, de most mindent le tudsz győzni. Főleg szakmai vagy tanulmányi téren érdemes odafigyelned a részletekre, feléd irányuló kérdésekre és kérésekre, mert amit most mutatsz magadból, az hosszú távon meghatározhatja a sikereidet.

Mindig nagy erényed volt a szociális érzékenységed, a mások iránti tiszteleted és őszinte figyelmed. Az, hogy képes vagy nyitott lenni mindenki irányába, meghallgatni az emberek nyűgjeit, sokak szemében jó pont. Ezen a héten is megmutathatod ezt az oldaladat, ha módodban áll, segíts a bajba jutottakon: ami nekik sok és kínkeserves lépéssel érhető el, az könnyen lehet, hogy számodra csak egy telefonba kerül. Érdemes még a megszokottnál is jobban kinyitnod a szíved kapuját mások előtt. Légy befogadó arra, hogy meghallgass és utat mutass, hogy tanácsot adj és véleményt formálj. Látványosan nő az alkalmazkodóképességed, és azzal, hogy tudsz mosolyogni, örülni, vagy éppen végtelenül megértő lenni.

A heti konstellációk jó körülményeket teremtenek számodra. Bármi, amit kieszelsz, szinte azonnal meg is valósulhat. Remek irányba haladsz, kiváló ösztönzést kapsz, láthatatlan energiák felturbóznak, az emberek új ötletek megvalósítására sarkallnak, sőt még mások segítése is fontossá válik számodra, különösen szerdán és csütörtökön. Ha el is akadtál mostanság, garantáltan ki tudsz mozdulni a holtpontról, s ráérzel arra, hogy most rengeteget tudsz tenni a saját fejlődésedért, erkölcsi és – nem utolsó sorban - anyagi gyarapodásodért. Ne lazsálj, hanem cselekedj, mert remek lehetőségek sora vár rád, melyek által tovább léphetsz, fejlődetsz, új perspektívák nyílhatnak meg előtted.

Nem leled a helyed? Hiányérzeted van? Még szerencse, hogy ez a fura állapot csak a hét elején nehezíti meg a dolgodat, és legkésőbb csütörtökre rendezed a soraidat, magad mögött hagyod a szétszórtságot, a hét második felében pedig produktív leszel, sokak örömére. Nagy szerencsének számít az, hogy olyan emberekkel találkozol, illetve dolgozol együtt, akik most zokszó nélkül elnézik azt, ha bakizol, vagy épp késlekedsz egy feladattal. Szerdára kisüt fejed felett a nap, és könnyedén letudod az elmaradt tennivalóidat. Óvatosan ugyan, de beérkezik egy-két érdekes lehetőség az életedbe, amelyek komoly változást ígérnek, dönteni persze most is neked kell.

Már hétfőn nagyon elemedben vagy, tettre készség jellemez. Légy nyitott mindenre, sok jó dolog történhet veled! Ha befogadsz minden információt, azzal nemcsak most, hanem később is jól jársz, sok hír csak a jövőben fog hasznot hozni. Folyamatosan járnak a gondolataid, már-már zakatol a fejedben mindenféle terv, olyan ötletekkel rukkolsz elő, ami rajtad kívül a környezetedet is alaposan meglepi. Ha valaki le akarna beszélni bármiről, az ellen tiltakozz, és nyugodtan mondják rád, hogy makacs és önfejű vagy, a lényeg hogy te tudod, hová tartasz. Minden porcikádban érzed, hogy sürgősen változtatni kell azon, ahogy eddig viszonyultál a munkádhoz, a tanuláshoz vagy épp az emberekhez. Az a nagyszerű a következő napokban, hogy külső hatás és beavatkozás nélkül tudsz előre haladni.

Életed komoly fordulóponthoz érkezett, a kérdés az, vajon mersz-e nagy döntéseket hozni. Változtatsz, vagy beragadsz a jelen helyzetedbe? Lehet, hogy most sok minden békésnek tűnik, talán elégedett is vagy, de vajon hosszú távon is ezt fogod gondolni? Ki kell mondanod - persze, elsősorban önmagadnak -, hogy a fejedet bennhagyod a homokban, vagy összeszeded a bátorságodat, és belevágsz egy régi álmod megvalósításába. Az égi konstellációk igen erős kettősséget jeleznek erre a hétre, így teljes mértékben meghagyják neked a lehetőséget arra, hogy mely utat választod: mész vagy maradsz? Tudd, hogy akármelyik útra lépj, abban támogatni fognak.

Ne fuss el a szerelem elől! – Novemberi szexhoroszkóphttp://www.life.hu/horoszkop/20151026-a-life-hu-november-havi-szerelmi-horoszkopja.htmlVegyes hatásokkal teli hónap köszönt a csillagjegyekre érzelmek terén. Csakis rajtad múlik, mit hozol ki ezekből a napokból. Nézd meg, mit tartogat neked a Life.hu szerelmi horoszkópja! Horoszkóp--A munkába menekülsz? Magadba roskadsz? Horoszkópod elárulja, hogyan viseled a szakításthttp://www.life.hu/horoszkop/20141216-a-horoszkop-csillagjegyed-alapjan-kiderul-jol-vagy-rosszul-viseled-a-szakitast.htmlNémely jegy szülötteit igencsak megviseli a szakítás, míg mások - látszólag - könnyebben túlteszik rajta magukat. A jó hír az, hogy a gyógyulás szinte minden esetben biztos. De vajon hogyan viselkedik egy Kos, ha dobták, vagy mit vált ki a Halakból, ha összetörték a szívét. A Life.hu cikkéből kiderül.HoroszkópThinkstockHa hiszel benne, minden vágyad teljesülhet - Novemberi horoszkóphttp://www.life.hu/horoszkop/20151022-a-life-hu-november-havi-horoszkopja.htmlKedvező bolygóállásokat ígér november hava, érdemes lesz hát kihasználnia minden csillagjegynek az elé kerülő lehetőségeket. Legyen szó munkáról, szerelemről vagy anyagi javakról, most minden sikerülhet.HoroszkópThinkstockÁlomesküvő a horoszkópod szerint - a csillagok ismerik a vágyaidhttp://www.life.hu/horoszkop/20140812-csilagjegyed-befolyasolhatjak-eskuvod-korulmenyeit.htmlA horoszkópodból nemcsak az derülhet ki, hogy mikor kerül majd sor az esküvődre, de az is, hogy milyen körülmények között, hogyan zajlik majd életed egyik legfontosabb, legszebb eseménye.HoroszkópThinkstockÖnmagadra hallgass, ne másokra! – Novemberi pénzhoroszkóphttp://www.life.hu/horoszkop/20151027-a-life-hu-november-havi-penzhoroszkopja.htmlMár október utolsó napjaiban is lehetett érezni a változás szelét, amelynek pozitív hatását november havában tapasztalhatod meg igazán. Remek lehetőségeket kínál ez a hónap, a kérdés, hogy te mersz-e kockázatot vállalni. Horoszkóp--A horoszkópod elárulja, milyen vagy a Facebookonhttp://www.life.hu/horoszkop/20150706-a-horoszkopod-elarulja-milyen-vagy-a-facebookon.htmlIdeges leszel, ha valaki szelfit posztol magáról? Esetleg beszólnál neki, ha már megint lefotózta az új cipőjét? Lehet, hogy ez nem is a te hibád, hanem a csillagjegyedé! Persze azért ne vegyél minden szót véresen komolyan...Horoszkóp--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.