Hétvégi horoszkóp (október 29-30.) – Az emberi kapcsolatok jelentik most az igazi életenergiát

asztrológia hétvégi horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Valamennyi csillagjegy meg fogja tapasztalni azt, milyen sokat is számítanak az őket körülvevő emberek. Legyen az egy régi barát, egy családtag vagy egy kedves idegen, mindenképp érdemes nyitni feléjük, és engedni, hogy átjárjon a tőlük kapott szeretet.

Egész héten csak hajtottál, itt volt az ideje, hogy behúzd a kéziféket. Mindjárt harmonikusabb lesz ez a két nap. Nem fejeztél mindent be, amit elkezdtél, de sebaj, mert minden megvár. A legjobb az lenne, ha az égvilágon semmit sem csinálnál, csak hátradőlnél, összefonnád az ujjaidat, és egyszerűen csak jól éreznéd magad. Szombaton érdemes egy kis jó levegőt szippantani, vár a természet, vagy legalább egy térre menj ki. Ülj le, vagy sétálgass, és hagyd a dolgokat magad körül megtörténni. Élvezd a hűs szellőt, a madárcsicsergést, a napsütést! Ha vasárnapra már terveztél valami kellemes elfoglaltságot, érezd jól magad. Mindenesetre ne feledd, hogy ha van kedvesed, számítana egy picit rád, a család pedig izgatottan várja, mikor figyelsz végre rájuk. Adj nekik is magadból, nem bánod meg! Az érzelmi szövevények áthatják ezeket a napokat, szánj magadnak időt a személyes örömre, a lelki megújulásra.

Igen színes, vegyes érzéseket keltő idők jönnek számodra. A tegnap meglehetősen békésen telt, ám az elkövetkező napok annál mozgásosabbak lesznek. Számos szellemi és érzelmi impulzus ér, de ne nyugtalankodj, rendben alakulnak a dolgaid. Mindent el tudsz intézni, amit csak elgondoltál, így sikeres napokat zársz. Várható, hogy valaki dőresége alaposan próbára teszi az idegeidet. Ugyan nem vagy egy kifejezetten visszafogott típus, de ez esetben megkísérelsz határozottan fegyelmezett lenni. Úgy tűnik, ez a törekvésed sikeres lesz. Légy ügyes taktikus, a finom humor csodákra képes az ilyen feszültségkeltő helyzetekben. Arra mindenféleképpen ügyelj, hogy a benned felgyülemlő ingerültséget ne engedd szabadjára. Holnap estefelé kieresztheted a gőzt. Lépj két lépést hátra, ekként vedd szemügyre a történéseket. Látni fogod, hogy ez egy eléggé bagatell történet volt. Rájössz, hogy már nincs is mit kifújni, mert nem ér annyit a dolog.

Úgy sziporkázol, ahogy csak te tudsz. Ráragyogsz másokra, és ők örömmel nyugtázzák kedvességedet. Mosolyod mindenkit felderít. Az emberek keresik a társaságodat, mert jó veled lenni. Ezek a napok sürgés-forgással telnek, amit kigondolsz, meg is valósítod. Tele vagy erővel, lelkesedéssel, csak úgy ég a kezed alatt a munka. Számos otthoni teendőd mellett mégis kell, hogy jusson energiád az elesettek támogatására is. Erődhöz mérten segíts nekik, ne várd meg, hogy kérjenek, inkább kérdezd meg, mire van szükségük, avagy minek örülnének. Fontos arra is figyelned, hogy segítségnyújtásod ne tűnjön erődemonstrációnak, inkább esendőbb, vagy még jobb, ha egyenértékű oldaladat mutatod közben. Mindemellett ne téveszd szem elől, hogy nem csak nyüzsgésből áll a világ. Engedj a megpihenés csábításának is, hiszen megérdemled a lazítást, főleg, ha azt egy finom, habos torta társaságában töltheted el.

Meglehetősen sűrű időszak következik a számodra. Minden tele ingerekkel, impulzusokkal, nyüzsgéssel. Pénteken határozottan kedvező irányban kezdtek alakulni a dolgaid, és úgy látszik, ez a folyamat az elkövetkező két napban biztosan nem ér véget. Nincs kedved pihenni, aktívan töltöd napjaidat. Jössz-mész, vásárolgatsz, nézelődsz, ismerkedsz. Jó lenne meglátogatnod egy mozit, benézni egy múzeumba, vagy egyszerűen csak beülni egy kedves kis étterembe. Feltűnően erős energiák mozgatnak ma, és nagyon hatékony vagy. Bármibe belefogsz, pillanatok alatt elintézed. A sikereidre pedig büszkén tekinthetsz. Nem is nagyon érdemes lazítanod, hiszen pénteken már megtetted. Érdemes lenne azon elmorfondíroznod, mit vársz a következő évtől? Lehet, hogy még távolinak tűnik, de jó, ha a fő szempontokat már most felvázolod magadnak.

A pihentető péntek után egy még kellemesebb szombat következik. Élénk társasági életet élsz, sok emberrel találkozol, beszélgetsz. Szívesen meghallgatod őket, odafigyelsz rájuk, megfogadható tanácsokkal szolgálsz a számukra. Cserébe te is a figyelem központjába kerülsz, és kedvező útravalókat kapsz a többiektől. Szombaton valami jó hírt kapsz, ami kellemes feszültséggel fog eltölteni. Légy nagyon óvatos, mert nem zárható ki, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ne hallgass az első lelkesedésedre, vedd elő a józan ítélőképességedet, és alaposan vizsgáld meg a kérdést. Újhold lesz ugyan, de a Skorpió Hold kissé felelőtlenné tehet. Ne engedj a késztetésnek, a józan bizalmatlanság vezessen most, tekints a dolgok mélyére, és keresd az összefüggéseket.

Pénteken elkezdted a lazítást, folytasd szombaton is. Megy ez neked! Semmi szükséged aktív pihenésre, lelkifurdalás nélkül adod át magad a semmittevésnek. Most nem foglalkoztatnak a feladatokkal kapcsolatos gondolatok, minden feszültséged elcsitul. Ebben a lelki békében érdemes lenne foglalkoznod végre magaddal is. Úgy tűnik, mintha egy ideje időnként diszkomfortérzeted lenne, mintha bujkálna benned valami. Nem tudod, hogy mi, de valami mintha nem stimmelne. Ne menj el e mellett az érzet mellett. Egy kétnapos tisztítás, gyógyvíz, gyümölcs- és zöldséglé fogyasztása csodákra képes, főleg újhold idején. Vasárnap pedig mintha még karakteresebben jelentkeznének a kellemetlen érzetek. Itt az ideje, hogy a következő héten rád nézzen egy természetgyógyász. Egy jó gyógyvízben való megmártózás csodákat tudna tenni veled.

Engedd, hogy az események befolyása alá kerülj! Kellemes impulzusok érnek, kár lenne ellenállni nekik. Vedd elő az életbátorságodat, és vesd bele magad az újdonságokba. Vasárnap megismerkedsz valakivel, aki újdonságokat hoz az életedbe. Nem kell feltétlenül párkapcsolatra gondolni, lehet, hogy a munkádban vázol fel alternatívát, bár az egyik nem zárja ki a másikat. Az a lényeg, hogy mindenképpen pozitív lehetőségek hírhozója. Légy hát nyitott, befogadó, ne hárítsd el az új emberek megismerését. Meglátod, minden információ a hasznodra válik. A mentális nyitás felfrissíti gondolkodásodat, te magad is rácsodálkozol a világra: a téma valóban az utcán hever, csak le kell hajolni érte. Most már örülni fogsz, hogy nem álltál ellen a történéseknek, és a bezsebelt nyereség rádöbbent arra, hogy mennyire fontos az elfogadó hozzáállás.

Idáig mintha jobban szerettél volna a magad ura lenni. Személyes szabadságigényed felülírta a párkapcsolati elkötelezettséget. Szeretted, hogy senki nem kérdezi meg: most hova mész, mikor jössz haza, kikkel vagy? Kicsit olyan voltál, mint a kamasz, amikor végre kikerül szülei kutató tekintetének bűvköréből. Mára felnőttél. A felületesebb kapcsolatok ideje lejárt, a Vénusz és az újhold együttes hatása segít társra lelni. Az életöröm közeledik feléd, minden lehetőséget megkapsz, hogy élj vele. A szerelem itt kopogtad az ajtódon, fogadd szívesen, bizalommal. Szombat estefelé várható, hogy eleddig ismeretlen emberek lépnek be az életedbe. Lesz olyan köztük, aki megfogadható segítséget nyújt jó tanács, bölcs információ formájában. Ha van párod, ő hozza az újdonságot, ha nincs, egy régi jó barát tűnik majd fel a színen.

Az lenne a szerencsés, ha egy kicsit meg tudnál őrülni ezen a két napon. Nem kell most senkinek és semminek sem megfelelned, el kell engedni magad és élvezni az életet. Barátkozz, randevúzz, légy könnyed. Akár te is szervezhetsz egy jó partit. Ne vesd meg az újdonságokat, próbáld ki, ha valami eléd kerül, és a józan ész nem mond feltétlenül nemet rá. Ma nagyon a hormonok hatása alatt vagy, igéző tekinteted árulkodó. Nem is kerüli el az ellenkező nem figyelmét, számosan sündörögnek körülötted. Nem tudsz másként viselkedni, olyan, mintha a tavasz bizseregne az ereidben. Az sem számít, ha van párod. Ez a hódítás ideje. Élj tehát a mának! Most kell kiélvezned a mai nap ajándékait, ne habozz megtenni. A jövő egy lehetőség, ez pedig a színtiszta valóság.

Elérkezett a változtatás ideje, vége az egy helyben járásnak. Fordíts egyet a kockán, tedd mássá ezeket a napokat. Kicsit beszűkült az élettered, figyelmedet a szeretteidnek való megfelelés szinte teljesen leköti. Próbálj meg munkatársaidra, ismerőseidre fókuszálni, hallgasd meg őket, figyelj rájuk, és kérdezz, ez most a dolgod. Becsüld meg őket és viszonozni fogják. A családi elvárások határokat szabnak számodra, amit nemigen lépsz át. Annyira megszokott az életed, újra és újra ugyanazokat a köröket futod be, és észre sem veszed, hogy az élet mást is nyújtana a számodra. Itt az alkalom, hogy magadra is gondolj, hiszen nem lehetsz túsz egész életedben. Tekints befelé, és gondold át, mire is vágysz, ami megvalósítható és izgalmas. Tedd meg akkor és úgy, ahogy te szeretnéd, és ne engedd, hogy mások véleménye befolyásoljon.

Ha valakinek a szerettei állnak középpontban, az te vagy. Minden körülöttük forog, minden értük van, és te nagyon kedveled ezt az állapotot. Mégis, most van szükség arra, hogy kicsit visszavonulj, hagyjanak magadra egy időre. Át kell gondolnod a következő havi teendőidet. Szombaton a közös programok öröme kell, hogy előtérbe kerüljön, érezzétek jól magatokat és egymást. Vasárnap azonban kissé önzőnek kell mutatkoznod, vedd ki egynapi szabadságodat a családtól. Értesd meg velük, hogy szükséged van erre a saját időszakra. Köthettek kölcsönös megegyezést is, például ők tiszteletben tartják az igényedet a szabadidőre, te pedig több pitét sütsz. Érdemes lenne kilépni a családi komfortzónából, nehogy begyepesedj. Mikor találkoztál utoljára a barátaiddal? Jót tenne neked, ha látnád a volt iskolatársaidat, újra átélnéd velük a közös emlékeket, és belefeledkeznétek a nagy nevetésekbe. Ez jár neked, iktasd át be a programjaid közé!

Ez a két nap a kapcsolatok ápolásáról szól. Érdemes feldolgoznod, hogy egyesek igencsak másként gondolkodnak, mint te, és attól még jó emberek lehetnek. Tűnődj el azon is, hogy meglehet, némelyek szemében te magad lehetsz a csodabogár. Szerencsés lenne a tolerancia erényét gyakorolni. Ha te elfogadóbb vagy, rád is másként fognak tekinteni. Engedj néhány kérésnek, segíts, cserébe hátha a tiedet is teljesítik. Most igencsak harmonikus lelkiállapotban vagy, itt az ideje, hogy odafigyelj mások problémáira is. Meglehet, vár az otthoni munka, de hidd el, meg fog várni. Az, hogy meghallgatod a hozzád fordulókat, számos tanulságot hoz a konyhára, az ő hibájukból te fogsz tanulni. A családodra külön gondot fordíts, visszahálálják a szeretetteli törődést. A barátokkal pedig kellene egy jó kis partit szervezni, örüljetek egymásnak! Együtt gondolkodva, együtt érezve sok mindenre megoldást találtok.
Melyik sztárpasi illik hozzád? Csillagjegyed elárulja!http://www.life.hu/horoszkop/20160209-melyik-sztarpasi-illik-hozzad-a-horoszkopod-alapjan.htmlTudni szeretnéd, melyik jóképű híres színésszel vagy énekessel passzoltok össze a horoszkópotok alapján? Keresd ki a csillagjegyed, és derítsd ki! Horoszkóp--Álomesküvő a horoszkópod szerint - a csillagok ismerik a vágyaidhttp://www.life.hu/horoszkop/20140812-csilagjegyed-befolyasolhatjak-eskuvod-korulmenyeit.htmlA horoszkópodból nemcsak az derülhet ki, hogy mikor kerül majd sor az esküvődre, de az is, hogy milyen körülmények között, hogyan zajlik majd életed egyik legfontosabb, legszebb eseménye.HoroszkópThinkstockMit mond a csillagjegyed a szexuális életedről? Most kiderülhttp://www.life.hu/horoszkop/20151026-horoszkopod-elarulja-milyen-vagy-az-agyban-es-milyen-a-szex-veled.htmlRámenős vagy szelíd? Tüzes vagy gyengéd? A csillagok segítenek megismerni a te és az ő vágyait. Horoszkóp--Amilyen a csillagjegyed, úgy viseled a szakítást!http://www.life.hu/horoszkop/20150612-amilyen-a-csillagjegyed-ugy-viseled-a-szakitast.htmlEgy szakítás után elkerülhetetlen, hogy az ember szíve ne törjön össze. Vannak olyanok, akik sosem lépnek túl a veszteségen, mások pedig éppen a csalódásból merítenek erőt az ismételt próbálkozásra.Horoszkóp--A horoszkópod elárulja, milyen vagy a Facebookonhttp://www.life.hu/horoszkop/20150706-a-horoszkopod-elarulja-milyen-vagy-a-facebookon.htmlIdeges leszel, ha valaki szelfit posztol magáról? Esetleg beszólnál neki, ha már megint lefotózta az új cipőjét? Lehet, hogy ez nem is a te hibád, hanem a csillagjegyedé! Persze azért ne vegyél minden szót véresen komolyan...HoroszkópOrigoHoroszkópod elárulja, hogyan szexelsz - Ez igaz? Teszteld!http://www.life.hu/horoszkop/20141216-horoszkopod-elarulja-hogyan-szexelsz-es-milyen-vagy-az-agyban.htmlCsillagjegyed egyértelműen megmondja, mi bujkál benned érzelmi és szexuális téren. Nézd meg, mennyire igazak rád az állítások!HoroszkópThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.