asztrológia heti horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Bikáknak nem indul könnyen a hét, de ne adják fel, mert minden jóra fordul. Az Ikrek szárnyalhatnak, merész ötleteik végre meghallgattatnak majd. A Rákok nagyszerű lehetőségeket kapnak majd, amivel csak élniük kell, a Skorpióknak viszont bonyodalmakra, vitákra kell felkészülniük.

Kos

Ha máskorra tervezted a vakációt, akkor is törekedj arra, hogy legyen elég időd pihenni, szórakozni, jó emberek társaságában kikapcsolódni. Már most tervezd meg aprólékosan a szabadságodat, s legutolsó tippként told meg a hétvégét plusz egy nappal. Minden egyéb esetben könnyen megtörténhet, hogy munkád vagy esetleges tanulmányaid terén túlságosan leterheled magadat, ez pedig bonyodalmakhoz vezethet. Ne adj teret annak, hogy hibákat kövess el, épp ezért fontos, hogy betartsd az arányokat, azaz eleget lógasd a lábadat. Ha úgy érzed, elakadtál valahol, kérj bátran segítséget vagy tanácsot a környezetedben lévőktől. A szeretet energiája könnyen eljut hozzád is, ugyanakkor légy hálás, és te is adj olyat másoknak, aminek biztosan örülnének.

Bika

Nem vonz különösebben a munka, még annak az árán sem, hogy valamely feladatodnak, vagy akár többnek a végére juss. Persze nem csoda ez a kedvetlenség, kint süt a nap, bent pedig legfeljebb a légkondi adhat némi felüdülést. Még szerencse, hogy a hét első felét jellemzi ez a sehová sem mutató állapot, s szerdától jobb lesz a kedved, élhetőbbé válnak az ötleteid, és örömmel együttműködsz másokkal. Szerdán vedd sorba a tennivalóidat, hisz akad belőlük bőven, s a listázás közben rájössz, a semmittevés nem fér bele ennek a hétnek a további programjába. Szerencsére a feszített munkatempó jó ötleteket csikar ki belőled, és a végén minden, ami eleinte kényelmetlennek tűnt, az előnyödre válik. Önmagadra is szánj elég időt.

Ikrek

Felemelő napok állnak előtted, merész ötleteidre most sokan felfigyelnek, s akad majd körülötted olyan ember, aki melléd is áll a megvalósítás során. Őt nem hátsó szándék vezérli, hanem a segíteni vágyás. Szabad utat kapsz a megvalósításhoz, és ha a terveidhez pénzre lenne szükséged, minden esély megvan arra, hogy megnyíljon előtted egy új forrás - pont olyan, ami épp kell neked. Hétfőn még nem reméled, de ezen a héten valamilyen pozitív, a sorsodat jó irányba terelő helyzet következik be, és ha ellenállás és félelmek helyett befogadó leszel, akkor a sikered is garantált. Régóta vártál már erre, úgyhogy kapd össze magad, s valósítsd meg a vágyaidat, álmaidat itt és most!

Rák

Ha erre az időszakra tervezted a vakációdat, jobb pillanatot nem is találhattál volna. Ez a hét nagyszerű a szabadságra, szórakozásra, pihenésre, legyen az aktív vagy teljesen passzív jellegű. Emellett biztos, hogyha a nagy része inkább aktívan telik, akkor kiemelkedően jó élményekkel gazdagodsz. Persze lehet, hogy továbbra is a munka áll életed középpontjában. Ez esetben tudd, hogy nemcsak szakmai téren, hanem életed egyéb irányaiban is nagyszerű lehetőségeket kapsz a változtatásra, fejlődésre, szellemi tudásod látványos gyarapítására. Közben tartsd szem előtt, hogy rajtad múlik, mennyire sikerül kihasználnod a pillanatnyi lehetőségeket. Régi terveid egyike is végre szabad utat kap, hát rajta!

Oroszlán

Már rég vártál arra, hogy minden egyes puzzle-darabka a helyére kerüljön, így pedig a körülmények adottak legyenek a sikerhez. Ez a hét remek teret kínál a gyors és látványos eredményekhez, s olyan dolog történik meg veled, amiről már régen lemondtál. Anyagiak terén kedvező fordulat adódik, ám ne ülj a babérjaidon, hanem lendületesen tedd a dolgod, ragadd meg a lehetőségeket, könnyen megtörténhet, hogy egyszerre több területen tudsz kiemelkedően teljesíteni. Használj ki minden lehetőséget, és ha kell, hát elégedj meg a kevéssel is - ugyanis a sok kicsiből lesz később a sok! Emberi kapcsolataid közül néhány alapos átformálás után sóhajtozik, ezért elkerülhetetlen, hogy több időt és odafigyelést szentelj ezeknek.

Szűz

Szűz létedre meglehetősen ritka pillanat, hogy egy helyben téblábolj, és ne lásd az alagút végén a fényt. A most következő napokban viszont csak alapos átgondolást követően és ügyes mérlegeléssel tudod a pillanatnyi lehetőségeidet igazán jól kihasználni, és azokból kellő profitot termelni. Fontos lépéseket tehetsz függő ügyek terén, főleg, ha azok anyagiakhoz vagy jogi területhez kötődnek. Lassan, de biztosan megmutatkozik, hogy az elmúlt időszak szorgalma megtérül: sikeresebb, szebb, csillogóbb jövő tárul eléd, és mindent meg kell ezért tenned. A legjobb dolgok eléréséhez fegyelmezettségre és szervezettségre lesz szükséged. Jól érzed, hogy most nem kapkodhatsz, de nem is várhatsz a csodára. Éljen az arany középút!

Mérleg

Nyugalom, türelem, béke – ezek kombinációja legyen fókuszban egész héten, és így lehet, hogy óriási sikereket nem zsebelsz be, ugyanakkor a függő ügyek, aktuális feladatok sorra kipipálhatók. Talán a nyár közepén nem is kell ennél több. Ha okosan tervezel, aztán tudatosan, ennek megfelelően cselekszel, rövid és hosszú távon is eredményes leszel. Annak, aminek most leteszed az alapját, az hamarosan kamatozni fog számodra.
Döntéseid során ne hagyatkozz másokra, és kerüld el a türelmetlenséget, akarnokságot. Ne rohanj fejjel a falnak, mindent fontolj meg! Igyekezz mértéktartó és visszafogott lenni, ne keveredj konfliktusba senkivel - nem éri meg felrúgni a lelki békédet!

Skorpió

Egészen szerda estig bonyodalmakra, alkalmanként vitákra kell felkészülnöd, a dolgaid nem haladnak akadálymentesen, de biztasson a tudat, hogy hamarosan jobbra fordul minden. Hidd el, épp nem baj, ha néha megállásra kényszerülsz, és elgondolkodsz, hogyan tovább. Lehet, hogy nem fogsz a helyzetnek túlzottan örülni, de összességében nem lesz károdra. Több kellemetlen, egyben türelmetlenségre okot adó körülmény sem könnyíti meg a döntéseidet, bonyolítja az életedet, de te légy türelmes önmagaddal és toleráns másokkal, így minden rendben lesz. Segítséged sem igazán lesz, magadra vagy utalva, ám mivel egyre jobban szorít az idő, szerdán összekapod magad, és meglepő gyorsasággal oldod meg a függő ügyeket. Még magadat is megleped...

Nyilas

A munkakedv, a kitartás és az őszinte elkötelezettség most másvalaki társaságát keresi, ugyanakkor mégis szerencsésnek érezheted magadat, mert ezt senki nem fogja a szemedre vetni - sokan járnak hasonló cipőben. Fizikai és szellemi kapacitásod alapjáraton üzemel, és egyáltalán nem ciki az, ha kissé nyűgös vagy épp fáradt vagy. Kisebb és alkalmanként nagyobb bakikat követhetsz el, és még az is lehet, hogy van, amit észre sem veszel ezek közül. Kialakulhatnak körülötted apróbb viták, adódnak olyan pillanatok, amikor nem érted, mi folyik körülötted, csak úgy alakulnak a dolgok maguktól... Szerencsére a napok múlásával szépen minden visszatér az eredeti, békés kerékvágásba, és péntektől rendben lesznek a dolgok.

Bak

Jókedvű vagy? Minden rendben? Kicsattansz az életerőtől? Ez épp kapóra jön, ugyanis sok minden történhet körülötted, s bizony jelen kell lenned a saját életedben. Akár dolgoznod kell, akár épp a szabadságodat töltöd, biztosan aktívan fognak telni a következő napok. Már a múlt hét is egész kedvezően alakult, a hétvégén feltöltődtél, és ezek a tartalékok egész héten kitartanak, inspirálnak, cselekvésre ösztönöznek. Tele vagy erővel, formabontó ötletekkel, ez pedig nem múlhat el nyomtalanul, pozitív eredmények nélkül. Ezt a hatást a bolygók, és leginkább a Jupiter erős hátszelének köszönheted, hát használd ki! Szerencsére tetterőben és energiában a napok múlásával sem fogsz hiányt szenvedni, sőt a növő hold segít a pótlásban egészen szombatig. Minden tervedet be tudod teljesíteni.

Vízöntő

Nagyot fordulnak veled a dolgok, különféle életterületeken egyszerre jönnek pozitív változások, csak azt nem tudod a magad javára fordítani, amivel nem is foglalkozol. Használj ki mindent, ami most adatik meg neked. Anyagi téren meglepetést hozhatnak ezek a napok, hagyd magad inspirálni, sőt vágj bele valamilyen befektetésbe, adás-vételbe, esetleg egy vállalkozás elindításába, vagy akár hitelt is felvehetsz, biztosan fogod tudni a megfelelő ütemben törleszteni. A Jupiter hathatós segítségével jelentős változások lendítik előre a karrieredet, ami épp jókor jön ahhoz, hogy elérj egy fontos célt. Ha vállalkozásod van, megcsíphetsz egy komoly szerződést. Légy merész, merj nagyot álmodni!

Halak

Sok érdekes lehetőség kínálkozik számodra a napokban, hát figyelj, és ragad magadhoz azt, ami tetszik, ami felvillanyoz. Ezen a héten különös gyorsasággal kell reagálnod a külvilág felől érkező impulzusokra, a láthatatlannak tűnő jelekre, az apró megjegyzésekre, mert mindennek komoly jelentősége lesz, és ha kihagysz valamit a sorból, később meg fogod bánni. Emellett ösztönös megérzéseidet se szorítsd háttérbe, adj teret az inspirációnak, és a környezeted javaslataira is figyelj oda, nem beszélnek botorságokat! Ha jól ötvözöd a különböző információkat és a belső hangod üzeneteit, ezek összességükben nagyon sokat segíthetnek téged abban, hogy könnyebben boldogulj a hétköznapok során. Számos kedvező helyzet adódik a napokban, légy aktív!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.