asztrológia horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Rákok pozitív hét elé néznek, de az Oroszlánok sem panaszkodhatnak! A Skorpióknak határozottnak kell lenniük, nem hagyhatják, hogy bárki eltérítse őket a céljuktól. A Nyilasok pedig komoly támogatást kapnak majd az égiektől, használják ki! Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok!

Kos

Remekül érzed magadat a bőrödben, a hangulatod látványosan emelkedik, minden nap egy kicsivel jobbak lesznek a körülmények, s ebben szerepet játszik az, hogy Te magad is jobbnak akarod látni az életedet, a lehetőségeidet. Napról napra sokat mosolyogsz, másokat is képes leszel felvidítani, pozitív gondolkodásra ösztönözni. Az ősz megérkezése számodra nem búskomorságot, hanem örömöket ígér, hát éld meg a szépséget, ami minden pillanatban keresztezi utadat – akár a lombhullás lassú elindulása folyamatában is. Most bármilyen élethelyzetben feltalálod magad, bármit képes leszel megoldani, a kicsiből nagyot létrehozni. A húrt viszont ne feszítsd túl, ne vállalj magadra többet, mint amit teljes biztonsággal el is tudsz végezni.

Bika

Harmonikus, nyugodt, békés, és nem utolsó sorban eredményes lesz ez a hét. Adódhatnak olyan pillanatok, amikor túl sok lesz a jóból, s félni kezdhetsz attól, hogy az egész csupán illúzió. Pedig nem! Ne aggódj, és ne keress hibát vagy kétségeket ott, ahol nincsenek is. A most következő a napok minden körülményt biztosítanak ahhoz, hogy hass, alkoss és gyarapíts. Bátran tervezd a jövőt, s akár a régi, függőben lévő ügyek lezárásához is. Örülj annak, hogy az elvetett magok végre kibújnak, és elégedetten tekinthetsz körbe, hisz meglepően sok dolog rendben van körülötted. Ezért dolgoztál! Fogadd el, hogy a sors kegyeltje lehetsz, - erre a hétre biztosan. Gond legfeljebb abból adódhat, ha keresel magadnak valamit, ami kizökkent ebből a nyugalomból. Inkább ne!

Ikrek

Szakmai vagy épp tanulmányokkal összefüggésben érdekes, előre mutató hírek érkeznek, ha van saját vállalkozásod, azzal kapcsolatban kifejezetten örömteli kilátások nyílnak meg előtted. Ezekben a napokban sok érdekes dolog történik körülötted, fogadd be a pozitív impulzusokat, lesz belőlük bőven. Oszd meg örömödet másokkal, így sokan drukkolnak a te sikeredért. Amint elvégzed minden dolgodat, akkor engedj teret az elégedettség érzésének, hisz Te mindent megtettél, hogy jól menjen minden. Tanulmányaid terén is jelentős és látványos fejlődésre számíthatsz, akár azért, mert itt az iskolakezdés, akár azért, mert régi, függő ügyeket tudsz rendezni. Ha ezek nem, hát ideje eltűnődni azon, miként fejleszthetnéd magadat?

Rák

Mostanában kevés mód volt arra, hogy teljes mértékben kikapcsolódj, és önmagaddal foglalkozz, vagy épp olyan dolgokkal, melyeket nagyon szeretsz. A most következő napok nagyon eltérnek attól, amit terveztél vagy reméltél, olyannyira, hogy mindig jön valami jó dolog, egy pozitív hír, összeismerkedhetsz remek emberekkel, így a kedélyállapotod meglepően sokat javul, napról napra. Igen sok dolog eltér majd a megszokottaktól, képes leszel más dolgokat csinálni, más munkametódusokat kipróbálni, alkalmazkodni a változó körülményekhez, - s ez utóbbi bizony nagyon is időszerű! Új kapuk nyílnak meg előtted egy sikeres időszak veszi kezdetét. A bátorság eredményt terem neked, hát lépj ismeretlen útra.

Oroszlán

Minden tekintetben kiemelkedően jó kilátásokkal kecsegtetnek a következő napok, szeptember egészét tekintve most vannak a legjobb lehetőségeid, ha változni és változtatni akarsz bármin. Ami most adódik lehetőségként, az meghatározza az év hátralévő részét, úgyhogy ne kezdj lassulásba, hanem kapcsolj magasabb sebességbe. Mindent ragadj meg, mondj igent a fura dolgokra, még akkor is, ha a feladat nagysága vagy összetettsége eleinte inkább megfutamodásra késztetne. Régi vágyaidból egy vagy akár több is terítékre kerül ismét, és ügyes logikával, okos döntésekkel fogod tudni kiválasztani azt az egyet vagy kettőt, melyek most könnyen megvalósíthatók. Sok sikert!

Szűz

Összességében ez egy jó hét lesz, igaz, sokat kell tevékenykedned, a struccpolitika pedig egyenesen tiltott eszköz számodra. Kellemes, leginkább ösztönző, építő jellegű energiák vesznek körbe a hét folyamán, örömteli helyzetekkel lep meg téged Jupiter és Merkúr, - különösen szakmai vagy tanulmányi téren jöhetnek jó dolgok, kiemelkedően bíztató lehetőségek. Lesz részed váratlan, furcsa, vagy akár bonyolultnak tűnő helyzetekben is, a lényeg, hogy mindenre légy nyitott és befogadó. Szóba kerülhet vállalkozásindítás vagy fejlesztés, de hitelezés terén is kiváló lehetőségek adódnak, a Hold segíti ambícióidat, különösen a hét második felében. Csak az nem sikerül, amit el sem kezdesz.

Mérleg

Érezd jól magad, bárhol légy, bárkivel hozzon össze a sors! Ne a körülményeid határozzák meg, miként érzed magadat, hanem Te mondd meg, mi a jó neked, s mire van szükséged az elégedettség állapotának eléréséhez. Meglehet, hogy alaposan le leszel terhelve, a lényeg, hogy találd meg az apró örömöket a pillanatnyi körülmények közt. Mert igenis, mindenben van valami jó! Semmi nem ellened, hanem éppen érted fog történni ezekben a napokban, ezért fontos, hogy bátor légy, és minden új kihívásra mondj igent! Elő kell venned rejtett tartalékaidat és ritkán használt képességeidet, és készen kell állnod a kemény munkára. Jó és bátor döntések nélkül jutsz el a vágyott célig.

Skorpió

A legfontosabb tennivalód a pontos és nagyon konkrét célok kitűzése, részletes lépések meghatározása, így pedig az elindulás is könnyed lehet, akár már ezekben a napokban. Ne hagyd magad sodortatni az árral, ez most kifejezetten hibás taktika! Ha akadnak majd olyan pillanatok, amikor eluralkodik rajtad a kétség, és úgy érzed, nincs kapaszkodód, azonnal keress biztos pontokat, megerősítéseket, s higgy abban, hogy bármire képes vagy. A hét második felében a harmónia elűzhetetlen lesz mellőled, aminek egyik alapfeltétele, hogy nem hagyod a külső, negatív vagy épp kellemetlen hatásokat beszivárogni az életedbe! A döntéseid a tieid, ne engedj beleszólást semmibe.

Nyilas

Az égiek komoly támogatásukkal segítik utadat egész héten. Kapsz kellő figyelmet és támogatást céljaid megvalósításához, úgyhogy a mottód legyen erre a hétre: „Teljes gőzzel előre!" A közelmúlt esetleges bánatait vagy kudarcait felejtsd el, csak a következő lépéseidet tartsd fókuszban. Jól teszed, ha kissé megerőlteted magad, mert azon túl, hogy mindenképpen jó dolgok történnek veled és körülötted, ha figyelmes, kitartó és szorgalmas leszel, akkor az eredményességedet akár meg is többszörözheted. Szakma, munka, vállalkozás és pénzügyi téren is javulhatnak körülményeid, stabilizálódhat az, ami eddig ingatag volt. Magánélet terén viszont adódhatnak bizonytalanságra okot adó helyzetek, így lehet, hogy több emberi kapcsolatot is át kell alakítanod, s elkerülhetetlen, hogy időt és energiát áldozz szeretteidre.

Bak

Hiába tervezted el, sőt, készítettél bakancslistát a teendőidről, szinte semmi sem alakul a vártak szerint. A hétfői napod kifejezetten leterhelő lesz, kedden már picit jobb ütemben haladsz előre, s talán csak szerdán érkezik el az a pillanat, hogy fellélegezhetsz. Ez persze jó, így tudod, meddig kell bírnod a strapát. Innentől kezdve jóval többet is el tudsz végezni annál, mint amennyit terveztél. A hét eleji szétszórtsággal vegyült feszültség látványosan oldódik, tele leszel ismét pozitív gondolatokkal, remek tervekkel, s még másokat is mosolyra és cselekvésre tudsz ösztönözni, annyi energia lesz benned. Ha valamilyen különleges ajánlat érkezik hozzád, ragadd meg, cselekedj és csinálj valami egyedi dolgot.

Vízöntő

A heti bolygóállások érdekes reakciókat váltanak ki belőled, néha fent leszel, aztán lent, alkalmanként csapongsz, aztán megleped a környezetedet azzal, milyen összeszedetté válsz, ha nehéz helyzetbe kerülsz. Fura lesz minden, de épp ezek az impulzusok tanítanak neked meg remek dolgokat. Gyakorta fogod azt érezni, hogy jobb, ha kevesebbet beszélsz, és leginkább csak figyelsz a háttérbe húzódva, hisz így juthatsz hozzá a legfontosabb információkhoz. A változások, a világ történései mind lényegesek, de most inkább maradj kívülálló, így szerezhetsz sok hasznos tapasztalatot. Persze, kissé idegen lehet számodra az, hogy inaktív módba kell kapcsolnod, ám hidd el, néha jó háttérben maradni, - s ez a hét pont ilyen!

Halak

Remek hangulatú napok követik egymást, alkalmazkodj a körülményekhez, és biztos lehetsz abban, hogy nem lesz később okod a panaszra. Sok pozitív égi hatás kövezi ki az előtted álló utat, s ha úgy érzed, átmenetileg a sötétben tapogatódzol, gyorsan felgyúl a fény az alagút végén. Észre fogod venni, hogy minden könnyebben megy, az emberek rugalmasak veled, a célokat jobban látod, a nehézségek sem akkorák, mint amilyennek eddig tűntek. Különösen munkádban, karrieredben, anyagiak, vagy épp tanulmányaid terén nőnek az esélyek arra, hogy jelentős sikereket érj el, és mindezt úgy, hogy nem kell erőlködnöd. Most ne ragaszkodj az eredeti elképzeléseidhez, hanem bátran rugaszkodj el a realitás talajától.

Milyen munka illik hozzád a horoszkópod alapján?http://www.life.hu/horoszkop/20170120-milyen-munka-illik-hozzad-a-horoszkopod-szerint.htmlAz egyén születési horoszkópképletében az úgynevezett MC (Medium Coeli) tengely jelzi, melyik szakma lehet igazán jó választás. Természetesen a napjegy – mint a személyiség alappilléreinek meghatározója – is jelentős befolyással lesz a nagy döntésekre, az aktív évek során épp ezen tulajdonságok irányítják rá a figyelmet az érdeklődési körre, a rejtett és ismert szakmai képességekre és a munkamorálra is. HoroszkópThinkstockMi a legrosszabb tulajdonságod? Horoszkópod mindent elárul róladhttp://www.life.hu/horoszkop/20170116-horoszkopod-elarulja-mi-a-legrosszabb-tulajdonsagod.htmlSenki sem tökéletes, emiatt felesleges pálcát törni mások feje felett. Egy kis humorral szemlélve pedig máris sokkal másabb színben tűnnek fel még a legbosszantóbb jellemvonások is. Kíváncsi vagy, hogy neked mi az? Lentebb kiderül, ám vigyázat, nehogy túlságosan komolyan vedd magad! Horoszkóp--Szinglihoroszkóp: melyik csillagjegy illik hozzád a horoszkópod szerint?http://www.life.hu/horoszkop/20170105-melyik-csillagjegy-illik-hozzad-a-horoszkopod-szerint.htmlA házasságok vajon tényleg az égben köttetnek? A mondás szerint igen, de vajon az asztrológia iránymutatásai segíthetnek a jó döntésben? A szerelmi kapcsolatok milyenségét, tartalmát erőteljesen befolyásolják a bolygók. Nézd meg, hozzád ki illik a csillagjegyed alapján! Horoszkóp--Mit hoz 2017? Horoszkópod elárulja, mire számíts a jövő évbenhttp://www.life.hu/horoszkop/20161123-a-life-hu-2017-es-evi-altalanos-horoszkopja.htmlA Nyilasban járó Szaturnusz sok megoldandó feladatot halmoz fel, ugyanakkor a Mérlegben haladó Jupiter hátszelet ad mindezek megoldásához. Ebben az évben tehát minden adott lesz a sikerhez, és csak rajtad múlik, meddig viszed. Horoszkóp--Mi a kedvenc színed? Eláruljuk, mit mond el róladhttp://www.life.hu/horoszkop/20141228-a-kedvenc-szined-arulkodik-a-szemelyisegedrol.htmlImádod a tűzpirosat, vagy éppen a kék a kedvenced? Ízlésed az árnyalatok terén árulkodik a személyiségedről. Megmondjuk, milyen vagy, ha a fehéret, a zöldet vagy éppen a sárgát szereted a legjobban.HoroszkópOrigoKínai horoszkóp: 2017 a Kakas éve leszhttp://www.life.hu/horoszkop/20161202-a-life-hu-kinai-horoszkopja-a-2017-es-evre-ami-a-kakas-eve-lesz.htmlJanuár 28-án beköszönt a kínai újév, jön a Kakas éve. Már a Majom évében is megfigyelhető volt egy jól körülírható, javuló tendencia, ami folytatódni fog: javul a kedélyállapotunk, még a vegyes hatások ellenére sem hagyjuk magunkat leigázni. A legfontosabb, hogy minden élethelyzetben keressük a jót, a tanulnivalót, és törekedjünk az egyensúly létrehozására. Megéri a befektetett energiát. Horoszkóp--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.