asztrológia havi horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Bikák számára nem a pihenésről fog szólni az október, ha előre akarnak lépni, muszáj nagyon belehúzniuk. Az Ikrek azonban jelentős anyagi haszonhoz juthatnak, amennyiben nem ijednek meg, és mernek kockáztatni. A Rákoknak pedig át kell gondolniuk az életüket, és sürgősen változtatni ott, ahol kell! Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok!

Kos

Október havának első napjai kissé döcögősek lesznek, s olyan meglepetéseket tartogathatnak, melyek aligha csalnak majd mosolyt az arcodra. Ezért légy nagyon óvatos a közlekedésben, sportolás és kommunikáció terén, mert váratlan helyen és formában adódhatnak fura szituációk vagy alakulhatnak ki viták. Könnyen megeshet, hogy valaki alaposan félreértheti, amit tudatni szeretnél vele. Családon belül, barátokkal, szomszédokkal ne kezdj olyan beszélgetésekbe, levelezésekbe, amelyek félreértésre adhatnak okot. Ezeket az ügyeket inkább halaszd el, 8-a után szinte minden egy csapásra jóval könnyebben és gördülékenyebben halad majd előre. A hónap vége egyértelműen pozitív tendenciákat hoz, eltalálhat Ámor nyila, vagy fellendülhet kihűlőben lévő kapcsolatod.

Bika

Az elmúlt hónapokban sok feladatot halogattál, s ezek most hangosan kiabálnak megoldások után. Rengeteg tennivalód akad októberben, néhány még a nyárról vagy épp tavaszról maradt, s ha nem akarod tovább tolni ezeket, akkor most a Merkúr segíti a gyors megoldások megszületését. Kissé talán nehezedre esik a sok munka, vagy akár a tanulás is, ám neked kell eldöntened, hogy a fejlődést vagy az egyhelyben toporgást választod. Ne keveredj feleslegesen vitákba az emberekkel, csak hagyd szó nélkül mindazt, amit alaptalanul vágnak a fejedhez. Ha bármi áron az igazadról akarsz másokat meggyőzni, Te húzhatod a rövidebbet. Pénzügyekben szerencsés lehetsz, főleg október utolsó napjaiban. Figyeld az adódó lehetőségeket, lesz belőlük egy tucat.

Ikrek

Végérvényesen beköszönt az ősz, talán szeptemberben még elhitethetted magaddal, hogy nyár van, de most már aligha... jön a hideg idő, s ennek a jelei eltagadhatatlanok. A lombhullással te is picit visszahúzódsz a csigaházadba, és leginkább csendben próbálod figyelni az embereket, tetteiket, döntéseiket. Úgy érezheted, veszítesz a jókedvedből, ám gyorsan lásd be, egyáltalán nincs ez rendjén, hisz képes vagy arra, hogy bármikor megújulj, legyen így ez most is. Pénzügyekben pozitív időszak köszönt rád, ha bátor vagy és mersz kockázatot vállalni, akkor most akár egy befektetéssel, költözéssel, vagy egyéb pénzmozgással is jelentősebb haszonhoz juthatsz. Társad meglephet valamivel, ami számodra igazán értékes lehet, de a magányosok se szomorkodjanak sokáig...

Rák

Megérint egy titokzatos érzés, és legbelül azt súgja az a nagyon halk hang, hogy ideje átgondolnod az életedet, s ott, ahol sürgősen változtatnod kell, hát tedd meg mihamarabb. Ne halogass tovább semmit, az időhúzás most sokat árthat neked, akár emberi kapcsolatod is megszakadhat, vagy anyagi veszteség is érhet, Ugye, egyiket sem szeretnéd? Fontos, hogy a munka és tanulás mellett feltétlenül szánj időt a pihenésre, olyan emberek társaságában, akik bíztatnak, feltöltenek, motiválnak. Kell a pihenés, hisz sok tennivaló megoldása vár még rád októberben. A hónap folyamán számos új barátságra, ismeretségre tehetsz szert, melyek hosszú távon segítségedre lehetnek. Meg kell újítanod a kapcsolataidat, merj kockázatot vállalni ezen a téren.

Oroszlán

Október első napjaiban az anyagiakkal összefüggő ügyek kerülnek fókuszba, s ha nem akarsz semmilyen veszteséget elkönyvelni, akkor alaposan tekintsd át a kiadásokat, bevételeket, s optimalizálj mindent. Sokat költhetsz egy régi vágyra, talán még többet is a tervezettnél. De tudod mit? Egyetlen percig se legyen lelkiismeret-furdalásod, ugyanakkor fontos, hogy durva túlzásokba ne ess. Kell ez az élmény neked, ám ne bármi áron. Bármi történjék október elején, az rendeződik a hónap végére, s ismét beköltözik otthonodba és lelkedbe a nyugalom, így a lazításra is jut elég időd. Lényeges, hogy senkinek ne adj kölcsön ebben az időszakban, mert kevés esély van rá, hogy visszajön hozzád ez az összeg. A hónap utolsó napjai kellemes meglepetéseket rejtenek, figyelj!

Szűz

Egy meglehetősen mozgalmas, sok izgalmas pillanatot magában rejtő, pozitív hatásokkal teli hónap veszi kezdetét. Történésekben, energiában nem lesz hiány, csak vigyázz, ne pazarold el ez utóbbit haszontalanságokra! Mindig legyen konkrét terved az adott napra vagy hétre, s ennek alapján végezd a dolgodat, így nem veszítesz időt. Emellett megtörténhet, hogy családi konfliktusok is kipattannak váratlanul, látszólag a semmiből, mégis mindegyikből okulhatsz valamit, főleg, ha türelemmel állsz a különféle helyzetekhez. Október második felére, enyhülnek a gondok, javul a kommunikáció, és végre új terveket is útnak tudsz indítani. A munkában, tanulásban sikerekre számíthatsz. Ha lakáscserén, költözésen töröd a fejed, ez is szabad utat kap.

Mérleg

Talán nem vagy elég fitt és felkészült egy új hónapra? Úgy véled, keresed, de mégsem leled a helyed: Úgy tűnk, mindenhol és mindenki mellőz, bár te kedves vagy és jó tanácsokkal szolgálsz másoknak? A Szaturnusz és az Uránusz kellemetlen hatásának eredménye ez, miattuk több akadállyal kell most szembenézned, s még szerencse, hogy október második felére ez a leterhelő állapot sokat enyhül. Ezt a kellemetlenségekkel teli időszakot még barátaiddal, esetleges partnereddel meglévő kapcsolatod is alaposan megsínyli - ám talán legvégül épp ezek a helyzetek hoznak jó fordulatot, több figyelem, kedvesség és odaadás formájában. Apróbb veszekedésekre, konfliktusokra folyamatosan lehet számítani, ugyanakkor, ha a toleranciát hívod segítségül, akkor szépen el tudod simítani a bonyodalmakat.

Skorpió

Érzelmi életed stabilitása könnyen meginoghat, s ez bizony a munkádra, tanulásodra is kihat, ez pedig nem túl jó hír. Néhány csalódásra, félreértésre is fel kell készülnöd, ugyanakkor ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad a szomorúság, a kedvetlenség. A legjobb fegyvered a kitartásod és a mosolyod, ezekkel tudod megmutatni a világnak, hogy neked nem árthat a kritika, vagy a kellemetlenkedő emberek piszkálódása. Légy türelmes és kitartó, álld a sarat, és ne támadj vissza, ha megdobnak kővel. Így talán nem kerül sor komoly összezördülésre. Az aktuális konstellációk inkább viszik a pénzt, mint hozzák, ezért alaposan fontold meg, mire költesz. Szánj több időt családodra, barátaidra, mostanában kevés időt töltöttél velük. Ők lehetnek azok, akik átsegíthetnek a nehézségeken.

Nyilas

Az elkötelezettségben élő Nyilasok munkahelyi vagy épp iskolai problémái október első napjaiban váratlanul megerősödhetnek, ugyanis a magánéleti kérdések kötik le idejük nagy részét a karrierépítés vagy a szellemi fejlődés helyett. A családi életedben is szeretnél rendet tenni? Jó ötlet, ám ez most nem megy egy-két nap alatt. Előkészítést, tervezést, taktikázást kívánnak tőled az égiek, s bizony a szeretteid is. Ne erőltess senkire semmit, légy spontán, így az akaratosság és a meggyőzés nem lesz eleme a mindennapjaidnak. Törekedj olyan kompromisszumok kialakítására, melyek környezeted minden tagjának, rokonaidnak, barátaidnak is megfelel. Ez egy bonyolult feladat, de neked sikerülhet, ha toleráns vagy, és végtelen őszinteséggel állsz a problémákhoz. Érdemes lenne egy kis pihenést is beiktatni a rohanó hétköznapok közé.

Bak

Október hava a problémák megoldásának ideje, s ehhez bizony minden égi és földi támogatást megkapsz, talán kérned sem kell, jön magától minden. Az viszont nagyon fontos lesz, hogy teljesen eltérő szemszögből kell látnod a világot, az embereket, a különféle történéseket, mert most nemcsak a saját gondjaid megoldásán kell dolgoznod, hanem sok szerettednek is akad majd olyan rendezendő ügye, melyben Te lehetsz a kulcsfigura. Az ősz beköszöntével még olyan dolgok is nyomaszthatnak, melyek máskor nem okoznának fennakadást, és nem idéznének elő kétségeket benned. Azonban vigasztaljon a tudat, hogy célkitűzéseiddel a legjobb úton jársz, sikereket könyvelhetsz el, s kedved egyre jobb lesz november havának közeledtével.

Vízöntő

Október hava összességben egészen kellemesnek és ígéretesnek tűnik, Vízöntőként nem lesz okod panaszkodni, ha szorgalmasan végzed a dolgodat, és kitartasz eredeti elképzeléseid mellett. Egy dologra viszont oda kell figyelned: az új, semmiből felbukkanó emberek és ígéreteik gondot okozhatnak, emellett ugyanezen időszakban megszakadhat néhány régi barátság is. Akit eddig barátnak hittél, most olyan arcát mutatja meg neked, ami nem fogja elnyerni a tetszésedet. Nagyon fontos, hogy minden bajt el tudsz kerülni, ha tudatosan keresed a különféle élethelyzetekben a buktatókat. Ellentétben az előzőekkel váratlan pénzforráshoz juthatsz, amit ajánlott kiaknázni. Szerelmi fronton is problémák merülhetnek fel, melynek megoldásához őszinteségre és kedvességre lesz szükség. Minden adott, hogy a hónap legvégére rendezd függő ügyeidet.

Halak

Lendületesen indul október hava, sokat kell tüsténkedned, cserébe viszont jól haladsz a terveid megvalósításával, és meglepően sok ember észreveszi az eredményeidet. A hónap utolsó napjaiban már több nehézségre számíthatsz, s a legkülönfélébb életterületeken kuszálódhatnak össze a szálak. Családoddal, partnereddel vagy egy közeli barátoddal elbeszéltek egymás mellett, ez pedig konfliktushoz vezethet. Halakként okos vagy, hát légy logikus is, így, ha jól érvelsz, akkor a gondok tovaszállnak. Tanulással vagy szakmai előmeneteleddel összefüggésben néha várnod kell a kiemelkedő eredményekre, ám, ami késik, az nem múlik. A túl kecsegtető ajánlatoknak ne dőlj be, főleg ne higgy idegeneknek. Szerencsére akadnak segítőid is, akik támogatóid lesznek mindig.
Szinglihoroszkóp: melyik csillagjegy illik hozzád a horoszkópod szerint?http://www.life.hu/horoszkop/20170105-melyik-csillagjegy-illik-hozzad-a-horoszkopod-szerint.htmlA házasságok vajon tényleg az égben köttetnek? A mondás szerint igen, de vajon az asztrológia iránymutatásai segíthetnek a jó döntésben? A szerelmi kapcsolatok milyenségét, tartalmát erőteljesen befolyásolják a bolygók. Nézd meg, hozzád ki illik a csillagjegyed alapján! Horoszkóp--Melyik sztárpasi illik hozzád? Csillagjegyed elárulja!http://www.life.hu/horoszkop/20160209-melyik-sztarpasi-illik-hozzad-a-horoszkopod-alapjan.htmlTudni szeretnéd, melyik jóképű híres színésszel vagy énekessel passzoltok össze a horoszkópotok alapján? Keresd ki a csillagjegyed, és derítsd ki! Horoszkóp--Mit mond a csillagjegyed a szexuális életedről? Most kiderülhttp://www.life.hu/horoszkop/20151026-horoszkopod-elarulja-milyen-vagy-az-agyban-es-milyen-a-szex-veled.htmlRámenős vagy szelíd? Tüzes vagy gyengéd? A csillagok segítenek megismerni a te és az ő vágyait. Horoszkóp--Amilyen a csillagjegyed, úgy viseled a szakítást!http://www.life.hu/horoszkop/20150612-amilyen-a-csillagjegyed-ugy-viseled-a-szakitast.htmlEgy szakítás után elkerülhetetlen, hogy az ember szíve ne törjön össze. Vannak olyanok, akik sosem lépnek túl a veszteségen, mások pedig éppen a csalódásból merítenek erőt az ismételt próbálkozásra.Horoszkóp--Milyen munka illik hozzád a horoszkópod alapján?http://www.life.hu/horoszkop/20170120-milyen-munka-illik-hozzad-a-horoszkopod-szerint.htmlAz egyén születési horoszkópképletében az úgynevezett MC (Medium Coeli) tengely jelzi, melyik szakma lehet igazán jó választás. Természetesen a napjegy – mint a személyiség alappilléreinek meghatározója – is jelentős befolyással lesz a nagy döntésekre, az aktív évek során épp ezen tulajdonságok irányítják rá a figyelmet az érdeklődési körre, a rejtett és ismert szakmai képességekre és a munkamorálra is. HoroszkópThinkstockMi a legrosszabb tulajdonságod? Horoszkópod mindent elárul róladhttp://www.life.hu/horoszkop/20170116-horoszkopod-elarulja-mi-a-legrosszabb-tulajdonsagod.htmlSenki sem tökéletes, emiatt felesleges pálcát törni mások feje felett. Egy kis humorral szemlélve pedig máris sokkal másabb színben tűnnek fel még a legbosszantóbb jellemvonások is. Kíváncsi vagy, hogy neked mi az? Lentebb kiderül, ám vigyázat, nehogy túlságosan komolyan vedd magad! Horoszkóp--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.