asztrológia hétvégi horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Szüzek jobban teszik, ha minden teendőjüket 2018-ra halasztják, ugyanis a meghívásokra most nem mondhatnak nemet. A Skorpiók hétvégéje teljen a következő év tervezésével, míg a Nyilasoknak inkább a türelmet kell előtérbe helyezniük. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok.

Kos

Nagyon fáradtnak és elgyötörtnek érezed magadat, ami nem is csoda, hisz a két ünnep közt annyi mindent akartál még megoldani, elrendezni, ami két embernek is sok lenne. Most már nincs hová rohanni, sőt, a sietség galibát okozhat. Így hát ne tedd próbára szellemi és fizikai határaidat. Túl sok mindent akartál pikk-pakk elintézni, ezért a fáradtság és a stressz a hétvégén jön ki rajtad. Lazíts egy kicsit. Készülj inkább a szilveszterre, ami majd új energiákkal tölt fel.

Bika

Mindenkinek lehetnek rossz napjai, kellemetlen pillanatai, vagy épp fáradt hétvégéje. A tiéd most épp így alakulhat, á egy percre se keseredj el, mert nem marad ez így végig, óráról órára jobban fogod magad érezni, vasárnapra pedig egyenesen kivirulsz. Csak a szombati nap nem igazán kedvező számodra, az is csak a pillanatnyi bolygóállások miatt. Nyakunkon a szilveszteri buli, az évzárás pillanata, ezért érzed magad olyan furán. Készülődj inkább a mulatságra.

Ikrek

A jól induló hétvégédet rövid időre egy kisebb fennakadás vagy vita zavarhatja meg szombat délelőtt, amelynek magad is fül- vagy épp szemtanúja leszel. Ez a galiba – mindegy ki az érintettek - egy egészen banálisnak tűnő dolog miatt alakul ki. Neked részed nincsen benne, azonban kellemetlenül érzed magad, ráadásul akár döntőbírónak is felkérhetnek, amihez nem lesz kedved, hisz elsősorban mindkettőnek alaposan beolvasnál. A lényeg, hogy bárhol alakuljon ki vita, te inkább szedd a lábad, és fuss ezen helyzetektől messzire.

Rák

Ne menj fejjel a falnak, ne tégy úgy, mintha egy vérbeli Kos lennél! Ízig-vérig Rák vagy, azaz meg kell találnod mindig az ügyek higgadt rendezési módját, persze ehhez tudatosan kell cselekedned és viselkedned! Ezt kell szem előtt tartanod a hétvége során. Lesznek olyan szituációk, melyektől most pillanatok alatt méregbe gurulsz, de ha ezt mások is tudják, könnyű célponttá válhatsz azon emberek szemében, akik nem éppen a javadat akarják! Légy megfontolt, és inkább bölcsen hallgass.

Oroszlán

Az év utolsó hétvégéje lesz a mostani, ráadásul és szerencsére hosszúra nyúlik, amit nagyon fogsz szeretni. Ugyanakkor a családod nem lesz feltétlenül belátó, így olyan feladattal bízhatnak meg, amihez semmi kedved sem lesz, ám meg kell oldanod, - tetszik vagy sem. Összességében pedig a kommunikáción lesz a hangsúly, találd meg a módját annak, hogy mindent alaposan átbeszélhess az érintettekkel. Mivel te mindig megfontolt és körültekintő vagy, nem véletlen, hogy rád bízzák ezt a tennivalót, és jól is teszik! Légy ügyes, kreatív, és persze gyors!

Szűz

Told félre hétvégén az összes munkát, a hátralévő apróbb családi, vagy akár szakmai kötelezettségeket – hisz jön a szilveszter, kijár neked a pihenés, vagy a bulizás, amit csak szeretnél. Halassz minden teendőt 2018-ra, s add át magad inkább az önfeledt kikapcsolódásnak. Lehet, hogy egy váratlan helyről is meghívást kapsz, - tilos nemet mondani! Amennyiben ez mégsem érkezik meg, akár magad is megszervezheted a vágyott partit, s már szombaton elindulhat az újév örömteljes ünneplése. Megérdemled a szórakozást.

Mérleg

Egy családtagod, esetleg egy hozzád elég közel álló barátod pocsék hangulata miatt bántó megjegyzést tehet rád vagy valamely szerettedre, amit te nagyon a szívedre veszel, - és bizony jogosan. Ahelyett, hogy a durcásan reagálnál a helyzetre, vértezd fel magad, és mosolyogj, ugyanis a visszavágás most semmiképpen sem megoldás. Igyekezz humorral elütni a dolgot. Valami okból kifolyólag csak idegesebb a kelleténél, ezért próbálj vele békésen, baráti módon kommunikálni, megkeresni a probléma gyökerét, így pedig a szilveszteri bulira ezt az érzést már nem viszed magaddal.

Skorpió

Csendes, békés hétvége ez a mostani, vagy legalábbis az elején még biztosan. Eleinte téged is meglep a mindenkiből áramló pozitív hangulat, de mégis élvezed a kiegyensúlyozottságot, a csendet, az örömteli pillanatokat. Átnézted már a ruhatáradat? Tudod, hogy mit veszel fel szilveszterkor? Tudod... vasárnap lesz! A hétvégét töltsd a 2018-as esztendő tervezgetésével, és természetesen az újévi bulira való felkészüléssel. Ha nálad lesz az évzáró parti, még szombaton intézd el a bevásárlást, ne halaszd vasárnapra.

Nyilas

A hétvégén jelentős mennyiségű türelemre lesz szükséged, mert a barátaid, vagy épp a családod egyes tagjai mintha összebeszéltek volna ellened, s egyszerre rohannak le ügyes-bajos dolgaikkal, aktuális nyűgjeikkel és teendőikkel. Ha van időd és energiád, akkor segíts nekik, ám, ha te is el vagy havazva, mert neked is van épp elég dolgod, akkor ne menj bele semmi olyanba, ami túl sok erőt és odafigyelést igényelne, mert a végén te fogsz megcsúszni a saját feladataiddal.

Bak

Higgadtan, szeretettel átitatva telt el a karácsony, és az elmúlt napokban még néhány fontos feladatnak a végére jártál. Ideje letenned a lantot, és hanyagolnod egy kicsit a munkát és a rohanást, s csakis az évzáró programokra koncentrálj! A legégetőbb feladatokat hibátlanul lezártad, a többit tartogasd most már 2018-ra. Az égiek szeretnék, ha pihenéssel, nem pedig őrült rohanással próbálnád ezt a hosszú hétvégét eltölteni. Aludj bátran többet, lustálkodj, sétálj egy nagyot, találkozz olyanokkal, akikkel erre rég nem volt mód. Csak ne dolgozz.

Vízöntő

Fortuna óvó szemei féltve követnek téged ezen a hosszúra nyúló hétvégén, igyekszik megóvni téged az elhamarkodott döntésektől. Bármerre is jársz, csak figyelj, és ne siess el semmit. Nos, persze, ha az utadba sodor a szél egy sorsjegyet, akkor azért nézd meg, nyertél-e vele, hisz most tényleg bármi megtörténhet! Összességében kellemes napjaid lesznek, csak a munkát kell végre hanyagolnod, a szeretteidet és a barátaidat viszont nem! Csak figyeld az eseményeket, mert semmi nem történik véletlenül!

Halak

Elérkezett az idő arra, hogy számba vedd a 2017-es esztendő tetteit, sikereit és kudarcait, csak így tudsz alaposan felkészülni a 2018-as évre. Érdemes átgondolnod, milyen fontos eredményeket értél el, s mi az, ami nem sikerült, s vajon miért? Lehet, hogy el kellene néhány régi, egyben ósdi vágyadat engedni, s újakat keresni helyettük? Összességében kimondhatod, igenis pozitív mérleggel zártad az óévet, minden szempontból. Van min javítani és formálni, de ezt már ne most akard megoldani, ráérsz jövőre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.