Hétvégi horoszkóp (január 6-7.)

2018.01.04. 19:28

Az Oroszlánok kellemes hétvégére számíthatnak, melyet egy váratlan vendég látogatása koronáz meg. A Szüzeknek azonban, ha nem vigyáznak, nem lesz kellemes ez a két nap: ezen a hétvégén megemelkedhet a lopás, eltulajdonítás vagy elvesztés esélye. Nézd meg, számodra mit tartogatnak csillagok!

 

Kos
Tartalékold az erőidet, energiádat és az idődet ezen a két napon. Igyekezz plusz energiára szert tenni egy kis mozgással, gyógyteákkal, egészséges táplálkozással. Egy izgalmas és meglehetősen lendületes hét áll előtted, aminek az akadályait csak akkor fogod tudni sikeresen venni, ha elég kipihent és feltöltődött vagy, amit ez a hétvége biztosít számodra. Szombat és vasárnap csak a békés és kiegyensúlyozott pihenésre fókuszálj, hogy hétfőn ne akadj meg már az első lépéseknél.
Bika
A hétvégéd nem teljesen úgy alakul, ahogy azt eltervezted és remélted. Jól tennéd, ha még időben magad mögött hagynád különféle bántalmaidat, mert azzal, hogy csak a sebeidet nyalogatod, mások hangulatára is hátrányos hatással leszel. Ez pedig senkinek nem tesz jót, s legfőképpen neked nem az. Negatív gondolataiddal kevés dolog sikerül, nem könnyű mosolyogni sem, mégis megpróbálhatnád, hátha át tudnál lendülni a ló másik oldalára. Keress örömforrást!
Ikrek
Ez a hétvége békét, nyugalmat és csendességet ígér számodra, nagyon kedvez az alkotó, kreatív, művészi tevékenységeknek, így hát bátran vedd elő azokat az ötleteidet, titkos vágyaidat, melyeket már régóta dugdosol magad és mások elől azzal a felkiáltással, hogy majd egyszer megcsinálod. Jót fog tenni neked ez a fajta különleges és örömteli kikapcsolódás, amiben maximálisan képes leszel ellazulni és feltöltődni.
Rák
Bal lábbal kelhetsz fel szombat reggel, így kénytelen leszel arra figyelni, hogy türelmes és toleráns maradj szeretteiddel, és bizony idegen emberekkel is. Lehet, hogy egy semmiségből alakul ki pillanatok alatt eget rengető vita, s a végén csak csodálkozol, miként jutottál el egy ilyen helyzetig. A vasárnapod az előzőkkel ellentétben kellemesen fog telni, mindenki lenyugszik, szeretetteljes lesz a légkör, újra normálisan tudtok majd kommunikálni, béke és csend ölel körbe.
Oroszlán
Ez a hűvös, rideg, nyirkos idő nemcsak testileg, hanem lelkileg is megviseli az embereket, ám úgy tűnik, téged nem! Jó lesz a kedélyállapotod, örülsz minden apróságnak, hab a tortán, hogy a pihenés, a szeretet és az odaadás fókuszba kerülnek. Ha elígérkeztél valahová, ám nincs kedved menni, mondd le bátran, hogy a jövő héten maximális energiával tudj a tennivalóidra koncentrálni. Egy váratlan vendég is bekopoghat az ajtón, de nem lesz hosszú a látogatás, ám mégis örömmel búcsúztok majd egymástól.
Szűz
Vigyázz a pénzedre, anyagi javaidra, táskádra, ugyanis ezen a hétvégén megemelkedhet a lopás, eltulajdonítás vagy elvesztés esélye. Az is megtörténhet, hogy te magad költekezel túl, többet kiadva annál, mint amennyit megengedhetsz jelenleg magadnak, vagy valaki csak arra vár, hogy megkönnyítse a táskából kilógó pénztárcádat. Ha nem akarsz a hónap hátralévő napjain kuporgatni, akkor nagyon tudatosan figyelj oda értékeidre!
Mérleg
Szombaton egy olyan lehetőség ajtaja nyílik meg előtted, ami nagyon felvillanyoz, és magával is sodor, ám ez jó! Valamilyen szervezési feladatot szeretnének rád bízni, ami ugyan nem szerepelt a terveid között, ám bátran állsz elébe. Még soha nem csináltál ilyesmit, így alaposan gondold végig, belefér-e az idődbe, lesz-e rá valóban kellő energiád. Egy Mérlegnek mindig vannak extra tartalékai, rejtett képességei, azonban csak akkor vállald, ha 100%-ig biztos vagy abban, hogy végig is csinálod.
Skorpió
Élvezni fogod ezt a hétvégét, elejétől a legvégéig megleled azokat a dolgokat, amelyek örömöt tudnak okozni neked. Kiegyensúlyozottság és béke ölel körbe, semmi nem borítja fel lelkivilágod harmóniáját. Igyekezz hasznosan tölteni az időt úgy, hogy legyen benne mindenféle otthoni és magánéleti ügy rendezése, és persze egy kis szórakozási lehetőség is. A jövő héten rengeteg dolgod lesz, ezért kell most feltankolnod magad extra energiákkal.
Nyilas
A szombati napod remekül indul, lendületben vagy, mindent megvalósítasz. A hangulat estére tovább fokozódik, ám meglehet, hogy vasárnap délelőtt apróbb kellemetlenségek adódhatnak otthonod körül. Elromolhat, eltörhet valami, ami anyagi kiadást jelenthet neked, vagy egyszerűen csak túlzottan ragaszkodni fogsz néhány elképzelésedhez, s emiatt könnyen családi viszály bontakozhat ki. Meg fogsz lepődni a következményeken. Ha nem akarsz valakivel összezördülni, engedned kell csökönyösségedből.
Bak
Ha nem csipkelődsz sokat, nem lesz semmi gond ezen a hétvégén! Szombaton kifejezetten harapós hangulatban leszel, nehezen értenek szót veled mások, de lehet, hogy téged sem érdekel az ő véleményük. Mivel az utóbbi hetekben valakit többször is keményen kritizáltál, most meglesz ennek a böjtje. Visszakaphatod a sértéseket, s bizony lesz benne jogos megállapítás is... Még szerencse, hogy vasárnapra mindenkinek helyreáll a lelki békéje, szívjátok el a békepipát!
Vízöntő
Ha pihenni szerettél volna szombaton, akkor valami vagy valaki keresztülhúzhatja a számításaidat. Gyorsan felejtsd el a semmittevés gondolatát, mert adódik jobb program. A Vízöntő jegy szülöttjei mozgalmas hétvégére számíthatnak. Lesz nagy jövés-menés, és számos olyan esemény, amit nem terveztél be előre. Igyekezz követni a történéseket, hogy ne maradj le semmiről, mert minden, ami történik a sors műve, és fontos üzenetet hordoz!
Halak
Egy váratlan munkafelkérés, vagy egy otthoni sürgős tennivaló alaposan átformálhatja eredeti terveidet, pedig már nagyon vártad a hétvégi programokat, vagy a láblógatás lehetőségét. Ráadásul egy rég feledésbe merült ügy is asztalra kerülhet ismét, így két, nem feltétlenül harmonikus nap elé nézel. Próbálj meg türelmes lenni mindenkivel, így úszhatod meg a nagy konfliktusokat és a békétlenséget!
hétvégi horoszkópasztrológiaezotéria