asztrológia hétvégi horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Rákok nem fognak túl sokat pihenni a hétvégén, de nem is akarnak: tele lesznek tenni vágyással. Az Oroszlánoknak viszont lassítaniuk kell egy kicsit, és elgondolkodni céljaikon, vágyaikon. A Mérlegeknek pedig a hétvége maga lesz a nyugalom és elégedettség. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok.

Kos

Szombaton kedvet kapsz környezeted szépítéséhez, a takarításhoz, szelektáláshoz, ehhez a fogyó hold erős inspirációt biztosít, gyorsabban és hathatósabban végzel minden házimunkával. Vasárnap mód nyílik arra, hogy helyre rázz pár emberi kapcsolatot, főleg olyanokat, melyek régóta húzódó, fájdalmas okok miatt kerültek mellékvágányra. Rendezd bátran a rokoni vagy baráti konfliktusokat, hisz ezek zavaró tényezők életedben. Az, hogy pontot tudsz-e tenni bármelyik végére, nem csak rajtad múlik, viszont, ha kezdeményezel, nyitott kaput fogsz döngetni!

Bika

Légy körültekintő, valamint visszafogott, ugyanis szombaton délelőtt felpaprikázhatod magadat egy banális dolgon. Nyugodt Bika jegyeddel alapvetően mindig tudod, mi a dolgod, ám néhanapján veled is megesik, hogy halogatsz bizonyos tennivalókat. Erre pedig valaki ma hangosan emlékeztetni fog, s bár ez nem rosszindulatú piszkálódás, hanem jó szándékkal övezett intés, te bosszankodásra adod a fejedet. Ne engedj teret a harcias oldaladnak, annál inkább a józan eszednek! Ne láss többet ebben az üzenetben, mint amennyit ténylegesen rejt, így vasárnapra visszaköltözik életedbe a béke.

Ikrek

Kellemes és hangulatos hétvége áll előtted, ami – remélhetőleg - munkától és stressztől lesz teljesen mentes. Örömteli meglepetésben is lehet részed, ami olyan irányból érkezik, amire eddig tán sosem gondoltál. Fogadj minden javaslatot és ötletet nyitottsággal, a nem szócskát kerüld messzire, bármi adódjék az a te hasznodra lesz. Nem fogod megbánni, ha bátor igeneket mondasz az aktuális kihívásokra. Vasárnap egy régi ismerős bukkanhat fel látszólag a semmiből, aki jó hírt hoz neked, sőt, mit több, egyenesen magasba emeli a kedélyállapotodat.

Rák

A hétköznapok nem fárasztottak le teljesen, sőt, inkább minden feladat elvégzése feltöltött energiával. Szombat reggel kicsattansz az erőtől, tele leszel tenni vágyással, szépíteni szeretnéd a környezetedet, vagy találkoznál kedves ismerősökkel. Mindegy, mi mellett teszed le a voksodat, mert végül sok függő ügyet elrendezhetsz, főleg, amiket régóta csak halogattál, vagy a szőnyeg alá söpörtél. Nemcsak az otthonod körül kellene rendet tenni, hanem régi, vitás kérdéseket is tisztázni. A Vénusz és a Merkúr gördülékennyé teszik a kommunikációt, s ennek segítségével végül vasárnap este nagyon elégedett leszel a különféle eredményekkel.

Oroszlán

Valami egészen fura érzés uralkodik rajtad? Nem tudod megmagyarázni, hogy jó vagy rossz, amit érzel? Vajon, mi történik körülötted? Picit le kellene lassítanod, megpihenned és elgondolkodnod, így talán megértenéd a saját vágyaidat és céljaidat. Ugyanis – bármilyen meglepő -, a megoldás ott van az orrod előtt, csupán nem szabadna a számodra érdektelennek tűnő dolgok felett könnyedén átsiklani. Épp ezekben rejtőzhetnek a legkülönlegesebb dolgok! Adj teret a fantáziádnak, tedd, ami neked kedvező, így jól fogod magad érezni a bőrödben.

Szűz

Bár nem akartál komolyabb szakmai kérdésekkel foglalkozni, ám valaki a közvetlen környezetedből egy látszólag igen érdekes és vonzó üzleti ajánlattal lep meg, s ez izgalomba hozhat, elnyerheti a tetszésedet. Te azon nyomban megleled a téma gyengébb pontjait, s ennek megfelelően ennek hangot is adsz. Ám, ha más lehetőségekhez hasonlóan azért nem lépsz előre, mert úgy véled, ez is kockázatot rejt, akkor nem adod meg magadnak az esélyt arra, hogy végre egy komoly áttörésben lehessen részed. Tudd, hogy a Jupiter támogatná ambícióidat.

Mérleg

A szombati nap kerek lesz, tele kellemes és örömteli pillanatokkal. A nyugalom és az elégedettség szigetét hozhatod létre, akárhol légy, akármit tégy. Minden, amit erre a hétvégére tervezel, összejön és gördülékenyen halad, ráadásul nemcsak önmagadnak, hanem szeretteidnek is kedvére lesz minden. Vasárnap megtörténhet, hogy némi kellemetlenséged adódik, egy vita vagy hangosabb felcsattanás lehetősége lóg a levegőben. Valaki elégedetlenségének adhat hangot, amit – kellő figyelemmel és türelemmel - jól tudsz majd kezelni.

Skorpió

Igyekezz eleget pihenni ezen a hétvégén, hisz épp elég feladatot oldottál meg és bizony sok terhet cipeltél a válladon! Alkalmad lesz bőven a harmónia és a csend megteremtésére, ráadásul nincs halaszthatatlan dolgod, hát lazulj el. A már régebben megszervezett programon te is légy jelen, viszont időben menj haza, ne őröld fel minden energiádat. Sok pozitív élményt ígér számodra ez a hétvége, új emberekkel is megismerkedhetsz, szingliként pedig bevonzhatsz egy számodra teljesen ideális társat.

Nyilas

Kisebb vita pattanhat ki látszólag a semmiből, ami egy banális ügy miatt alakulhat ki, és még a Plútó is rátesz egy lapáttal, hogy növelje a feszültséget környezetedben és bizony benned is... Számos félreértésnek lehetsz fül- és szemtanúja ezen a hétvégén, valahogy senki nem fog tudni a többiekkel egy hullámhosszra kerülni, és persze mindenki ragaszkodik majd a saját igazához. Ez nem megoldás, mert így értelmes megállapodás nem születhet, csak jobban elmélyül a konfliktus. Légy okos, temperamentumos, és persze diplomatikus is egyben mindét napon, hisz mégiscsak jobb a békesség.

Bak

Lehet, hogy pár napja még azt tervezted, hogy nyugalomban, csendben, otthon töltenéd el ezt a két napot? Felejtsd el, nem ezt tartogatják neked az égiek, jobb, ha beadod a derekadat és útnak indulsz. Több program közül is választhatsz kedved szerint, s bizony jó alaposan gondold végig, melyik az, mely tényleg ínyedre való, akár a téma, akár az ott fellelhető emberek miatt. Amennyiben viszel magaddal valakit, akkor azt is tartsd szem előtt, hogy kedvesednek vagy barátodnak is öröme teljen a dologban, és e szerint válassz!

Vízöntő

A szombati napodból – hacsak nem utazol messzire - jó pár óra különféle családi ügyek intézésével telik, valamint a ház körüli munkák is felgyűltek, s nem tűrnek halasztást. Cserébe viszont a vasárnap csak a tiéd, s azt kezdesz a szabadidőddel, amihez csak kedved van. Feltéve persze, hogy semmit nem sepersz a szőnyeg alá szombaton. Ha bármilyen kellemetlen vagy épp kínos, függőben lévő ügyed van, akkor most érdemes szembenézni a valósággal, mert a Merkúr segíti a könnyed, kibékülésre alkalmas kommunikációt. Már rád fér egy olyan nap, ami csak rólad szól, úgyhogy vasárnap helyezd magad fókuszba!

Halak

Ez a hétvége épp tökéletes arra, hogy egy kicsit elvonulj a világ lendületes körforgása és hangos zaja elől, iktasd ki életedből két napra a tempót és a stresszt. Ha lehet, hát kerüld el a tömeget, valamint az olyan helyeket, ahol tudod, hogy sok a feszültség és a konfrontációs lehetőség. A legjobb helyed otthon lehet most, s ha ezt választod, akkor semmi sem zavarja meg békességedet, így fókuszálhatsz arra, amire és akire csak akarsz. Ne csak testedet ápold, hanem lelkedre is fordíts végre időt, hogy maximális legyen a feltöltődés!
Melyik sztárpasi illik hozzád? Csillagjegyed elárulja!http://www.life.hu/horoszkop/20160209-melyik-sztarpasi-illik-hozzad-a-horoszkopod-alapjan.htmlTudni szeretnéd, melyik jóképű híres színésszel vagy énekessel passzoltok össze a horoszkópotok alapján? Keresd ki a csillagjegyed, és derítsd ki! Horoszkóp--Mit mond a csillagjegyed a szexuális életedről? Most kiderülhttp://www.life.hu/horoszkop/20151026-horoszkopod-elarulja-milyen-vagy-az-agyban-es-milyen-a-szex-veled.htmlRámenős vagy szelíd? Tüzes vagy gyengéd? A csillagok segítenek megismerni a te és az ő vágyait. Horoszkóp--Nagy hódító, szenvedélyes szerető vagy a tűzhely őrzője - Csillagjegyed elárulja, milyen vagy szerelembenhttp://www.life.hu/horoszkop/20150623-csillagjegyed-elarulja-milyen-vagy-a-parkapcsolatban.htmlAz ellentéted vonz, vagy a hasonlóságot keresed a párodban? És vajon mit árul el a pasiról a csillagjegye? Lássuk, mit mond a horoszkóp.Horoszkóp--Mutasd a a csillagjegyed, megmondom, miben vagy tehetséges!http://www.life.hu/horoszkop/20150622-mutasd-a-a-csillagjegyed-megmondom-miben-vagy-tehetseges.htmlMindenki szuper valamiben, de mégsincs két egyforma tehetség. Van, aki született vezető, van, aki tökéletes alkalmazott. Kíváncsi vagy, neked mi "fekszik" a legjobban? Mutasd a csillagjegyed!HoroszkópThinkstockAmilyen a csillagjegyed, úgy viseled a szakítást!http://www.life.hu/horoszkop/20150612-amilyen-a-csillagjegyed-ugy-viseled-a-szakitast.htmlEgy szakítás után elkerülhetetlen, hogy az ember szíve ne törjön össze. Vannak olyanok, akik sosem lépnek túl a veszteségen, mások pedig éppen a csalódásból merítenek erőt az ismételt próbálkozásra.Horoszkóp--Versenyszellem és küzdés - csillagjegyed szerint sportolj te is!http://www.life.hu/horoszkop/20140705-a-csillagjegyek-meghatarozzak-milyen-sportot-valasztunk.htmlA csillagjegyek személyiségjegyeinken keresztül nemcsak vérmérsékletünket vagy szenvedélyeinket képesek befolyásolni, de azt is megmutatják, milyen mozgásformák passzolnak igazán hozzánk. Horoszkóp--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.