asztrológia hétvégi horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Bakok fergeteges hétvégére számíthatnak, főleg, ha hagyják, hogy a Hold által sugárzott pozitív energiák feltöltsék és inspirálják őket. A Vízöntők is elemükben lesznek, érdemes minden meghívásra rábólintani, mert nagyszerűen fogják magukat érezni!

Kos

Remek formában vagy, gondolataid optimizmust sugallnak, másokat is képes leszel felvidítani, inspirálni. Ezen a hétvégén mindenre tudod a választ, akárkinek kelljen is segíteni, örömmel mondasz ilyen feladatra igent. Lesz lehetőség arra, hogy a családoddal is sok időt tölts, vagy olyan emberekkel, akiket nagyon szeretsz. Az utóbbi időben hanyagoltad kissé az emberi kapcsolatokat, de most behozhatod lemaradásod, és elhalmozhatod őket minden földi jóval. Hálájuk látványos lesz, és rengeteg szeretetet adnak cserébe!

Bika

Ugye nem olyasmin jár a fejed, hogy a zsúfolt munkanapok után még a hétvégére is bevállalnál valami extra tennivalót? Vedd célba az egyik wellness szállót, s a pihentető alvás mellett kényeztesd magadat – mert megérdemled! Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy kellőképpen felkészülj a jövő hét még ismeretlen kihívásaira, hovatovább arra a lehetőségre, hogy vasárnap délután egy váratlan programra invitálnak. Bátran vegyél részt benne, bármi legyen a téma, nem fogod megbánni, érdekes kiruccanásnak ígérkezik!

Ikrek

Ha a munka is része volt az eredeti hétvégi terveidnek, akkor vagy gyors tempóval, szombaton korán kelés után intézd el a dolgot, vagy legyen bátorságod kibújni a vállalt tennivaló alól. Még a gondolataidat is tereld más irányba, űzd messzire a munkát, a szakmai vagy a tanulmányi kérdéseket a hétvégédből, csakis a pihenésre, a kikapcsolódásra fókuszálj. Ha valaki régóta győzköd arról, hogy találkozz vele, most engedhetsz neki, mert kellemesen fogsz csalódni, érdekes élményt tehetsz zsebre!

Rák

A reményeidnek megfelelően indul a hétvége, tudod, hogy bátran félrerakhatod a kötelező feladatokat, és a munkát vagy a tanulást sem kell fókuszban tartanod. Szerencsére hamar letudod otthoni teendőidet még szombaton, de valahogy mégsem tudsz elszakadni attól a gondolattól, hogy valamit nem csináltál meg. Komoly gondolatok foglalkoztatnak? Nem baj, de ne feledd, hogy pihenned is kell, hiszen, ha nem leszel fitt hétfőn reggel, akkor nem fogsz hasznos munkát végezni. Pihenés, henyélés, láblógatás - ismerős szavak? Cselekedj ennek megfelelően!

Oroszlán

Az egész szombati napod teljen a lazítás jegyében. Ugye nem terveztél be munkát vagy jelentős mennyiségű tanulást magadnak? Persze önmagában az a szó, hogy semmittevés, nem jellemző rád, de erre a hétvégére igazán magadévá teheted ennek fogalmát. Szükséged is van a pihenésre, ne hagyd, hogy bárki emiatt a szemedre vessen valamit. A vasárnap délutánt már ne pazarold el, találj ki valamilyen hasznos vagy kellemes tevékenységet, aminek az eredménye örömmel tud eltölteni. Ha semmi nem jut eszedbe, hát ápold családi kapcsolataidat, szánj szeretteidre egy kis időt, megérdemlik!

Szűz

Nem kell sietni, kapkodni, legfőképpen korán kelni, nem muszáj mások elvárásainak megfelelned. Csak tedd, ami jólesik, aludd ki magad, hisz felgyűlt benned egy jó adagnyi feszültség, amitől ezen a hétvégén megszabadulhatsz könnyedén. Mindent tegyél meg azért, hogy mentesítsd magadat a nyomás alól, nehogy a végén negatív hatással legyen a frusztráció egészségedre, vagy lelkiállapotodra. Lásd tisztán a helyzetedet, és leginkább önmagadnak felelj meg, ne másoknak a kívánságait teljesítsd.

Mérleg

Meglehetősen sok otthoni feladatot halmoztál fel az elmúlt hetekben, ezek mind rád várnak, és tovább nem halogathatók. Aligha fogja bárki megoldani helyetted ezeket, így inkább fuss neki az elvégzésüknek. Ez a hétvége kiváló pillanat arra, hogy a vegyes problémahalmaz jelentős részét letudd, esetleges sérelmeidet megbeszéld azokkal, akikre azok tartoznak. Azért, hogy magadra is maradjon elegendő mennyiségű idő, tervezd meg okosan a hétvége programját még szombat reggel. Ha így teszel, nemcsak utolérheted magad teendőidben, hanem a pihenésre is lesz mód vasárnap.

Skorpió

Már elígérted magad valahová? Eszedbe se jusson lemondani a betervezett programot, kizárólag akkor, ha valamilyen fura, kellemetlen, vagy egyenesen rossz érzésed van ezzel kapcsolatban. Összességében nem érhet baj, ne is gondolj ilyesmire! Ügyelj a családi béke fenntartására is, különösen szombaton, amikor is kisebb vita pattanhat ki, egy apró félreértés miatt. Néha olyan banális dolgokon tudsz mérgelődni, nem igaz? A jegyedre jellemző tulajdonságaid erőre kapnak, s bárkinek bizonygatni akarod az igazadat. Szükség van erre? Nincs!

Nyilas

A szombat kedved szerint alakul, foglalkozz azzal, ami igazán jólesik. Ha ház körüli munkákra vágysz, akkor vedd sorba ezeket, ugyanakkor, ha csupán lazsálnál, annak sem lesznek ellene az égiek. Vasárnap viszont magával ragadhat a szenvedély, ezért ügyelj vágyaid kordában tartására, nehogy elcsábuljál egy olyan dologgal kapcsolatosan, amire nincs is szükséged – főleg, ha költeni kell rá. Az égi hatásnak köszönhetően most egy kicsit könnyedébben bánsz az anyagiakkal, ezért különösen fontos a pénztárcádat otthon hagyni.

Bak

Fergeteges hétvége lesz a mostani, főleg, ha hagyod, hogy a Hold által sugárzott pozitív energiák feltöltsenek és inspiráljanak. Lesz ebben a két napban izgalom, mozgalmasság, jó hangulat, és akár heves szenvedély is. Különleges meglepetésekben is részed lehet. Élvezd az életet, és ne bonyolíts túl semmit. Másokkal is oszd meg örömöd, mert úgy igazi a jókedv. Igen, bizony akadnak körülötted olyanok, akik nem lesznek ennyire feldobott hangulatban, és nem hullik minden a lábuk elé. Vasárnap segíts nekik úgy, hogy vond be őket életedbe!

Vízöntő

Még szombat délelőtt intézz el minden olyan függőben lévő ügyet, ígéretet, kötelezettséget, ami fontos és halaszthatatlan, mert a délutáni órák egy nem várt programot kínálnak számodra, és kötelező részt venned rajta, megéri az időt erre áldozni! Elemedben vagy, jó a hangulatod, azonnal bólints a meghívásra, nagyszerűen fogod magad érezni! Olyan társaságba invitálhatnak, ahol új barátokra lelhetsz, s már vasárnap folytathatjátok az ismerkedést, az elmélyült beszélgetést.

Halak

A szombati nap békésen telik, kevés feladatot hoz, inkább a pihenésé lesz a főszerep, vagy akár a hobbidnak is szentelheted magad teljes mértékben. Nyitottságod és lazaságod vasárnap olyan emberi kapcsolat kialakulásának kedvez, ami eleinte izgalmat hoz életedbe, ám később nem biztos, hogy az előnyödre válik. Légy szemfüles, és vedd időben észre azokat a jeleket, amelyek alapján eldöntheted, érdemes-e egy friss ismeretséget elmélyíteni. Most ne menj bele semmibe, ami legbelül kétségeket támaszt benned, különösen akkor, ha már az üzlet is szóba kerül.
Milyen munka illik hozzád a horoszkópod alapján?http://www.life.hu/horoszkop/20170120-milyen-munka-illik-hozzad-a-horoszkopod-szerint.htmlAz egyén születési horoszkópképletében az úgynevezett MC (Medium Coeli) tengely jelzi, melyik szakma lehet igazán jó választás. Természetesen a napjegy – mint a személyiség alappilléreinek meghatározója – is jelentős befolyással lesz a nagy döntésekre, az aktív évek során épp ezen tulajdonságok irányítják rá a figyelmet az érdeklődési körre, a rejtett és ismert szakmai képességekre és a munkamorálra is. HoroszkópThinkstockMi a legrosszabb tulajdonságod? Horoszkópod mindent elárul róladhttp://www.life.hu/horoszkop/20170116-horoszkopod-elarulja-mi-a-legrosszabb-tulajdonsagod.htmlSenki sem tökéletes, emiatt felesleges pálcát törni mások feje felett. Egy kis humorral szemlélve pedig máris sokkal másabb színben tűnnek fel még a legbosszantóbb jellemvonások is. Kíváncsi vagy, hogy neked mi az? Lentebb kiderül, ám vigyázat, nehogy túlságosan komolyan vedd magad! Horoszkóp--Mit mond a csillagjegyed a szexuális életedről? Most kiderülhttp://www.life.hu/horoszkop/20151026-horoszkopod-elarulja-milyen-vagy-az-agyban-es-milyen-a-szex-veled.htmlRámenős vagy szelíd? Tüzes vagy gyengéd? A csillagok segítenek megismerni a te és az ő vágyait. Horoszkóp--Amilyen a csillagjegyed, úgy viseled a szakítást!http://www.life.hu/horoszkop/20150612-amilyen-a-csillagjegyed-ugy-viseled-a-szakitast.htmlEgy szakítás után elkerülhetetlen, hogy az ember szíve ne törjön össze. Vannak olyanok, akik sosem lépnek túl a veszteségen, mások pedig éppen a csalódásból merítenek erőt az ismételt próbálkozásra.Horoszkóp--Versenyszellem és küzdés - csillagjegyed szerint sportolj te is!http://www.life.hu/horoszkop/20140705-a-csillagjegyek-meghatarozzak-milyen-sportot-valasztunk.htmlA csillagjegyek személyiségjegyeinken keresztül nemcsak vérmérsékletünket vagy szenvedélyeinket képesek befolyásolni, de azt is megmutatják, milyen mozgásformák passzolnak igazán hozzánk. Horoszkóp--Nagy hódító, szenvedélyes szerető vagy a tűzhely őrzője - Csillagjegyed elárulja, milyen vagy szerelembenhttp://www.life.hu/horoszkop/20150623-csillagjegyed-elarulja-milyen-vagy-a-parkapcsolatban.htmlAz ellentéted vonz, vagy a hasonlóságot keresed a párodban? És vajon mit árul el a pasiról a csillagjegye? Lássuk, mit mond a horoszkóp.Horoszkóp--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.