Márciusi pénzhoroszkóp

2018.02.28. 19:57

Az asztrológiai újesztendő megérkezésével a Vénusz kezdi meg uralkodását, így érdekes változások jellemzik ezt a hónapot, azonban amennyire vihet az út felfelé, annyira haladhat lefelé is.

 

Kos

Anyagiakkal összefüggésben elsietve hozhatsz fontos döntéseket, pedig a kapkodás most hibás választásokat eredményezhet. Sok különféle ügy terelheti el figyelmedet a lényegről, és könnyelművé válhatsz. Adódhatnak váratlan kiadásaid, viszont jó hír, hogy ami kimegy, az más irányból később garantáltan visszajön. Március folyamán többször kerülsz hosszú távra előremutató válaszutak elé, érdemes szakemberek segítségét kérni szerződés aláírása előtt.

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: március 1-jén, majd 17-től ismét.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: március 2-16. között, valamint március 31-én.

Bika

A tavasz első hónapja felkavaró pillanatokat hoz, nyugalomra nem, aktivitásra annál inkább adódik mód és lehetőség. Alkalmanként már-már kapkodsz, hogy minél több dolgot elvégezz, de hidd el, megéri inkább kimagaslóan jó munkát végezni, azzal az eredmények is látványosabbak lesznek. Akkor ronthatod el pénzügyekkel összefüggő dolgaidat, ha túlzásokba esel, többet költesz a szükségesnél, vagy olyasmit vállalsz magadra, amit nem tudsz teljesíteni. Csak okosan!

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: március 1-jén, majd 17-től ismét.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: március 2-16. között, valamint március 31-én.

Ikrek

Erőteljes nyomás nehezedik rád, meglepően sok, egyben fontos, anyagiakkal összefüggő ügyben kell döntést hoznod, s mostantól kezdve a halogatás a létező legrosszabb döntés. A te érdeked, hogy kimondd, mit akarsz, hová szeretnél eljutni, s ezért milyen áldozatot vagy hajlandó meghozni. Ha te nem mondasz igent az aktuális lehetőségekre, majd a sors megoldja és dönt helyetted. A kiadásaid megnőhetnek, ha halogatásra adod a fejedet.

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: március 1-jén, majd 17-től ismét.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: március 2-16. között, valamint március 31-én.

Rák

Sok embernek okozhatsz komoly meglepetést márciusban, ugyanis igen érdekes és jövőbe mutató ötletekkel rukkolsz elő, és ha van véleményed valamiről, hát azt sem rejted véka alá. Olyan gondolataidnak adsz szabad utat, melyek egyértelműen a fejlődés lehetőségét vetítik előre. Persze át kell gondolni, mi és mennyi időt igényel, és ennek alapján mérleged, mibe vágsz bele elsőként, s azt is vedd figyelembe, mi hoz neked anyagi gyarapodást. Ne félj az újtól, merj bátor lenni!

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: március 1-jén, majd 17-től ismét.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: március 2-16. között, valamint március 31-én.

Oroszlán

Azon dolgok többsége, melyek jelenleg is részesei életednek, így pedig a mindennapjaidnak, emellett pedig közvetlenül anyagiakkal állnak összefüggésben, változtatás után kiáltanak. Muszáj alaposan átgondolnod a kiadásokat és bevételeket, hibás döntés, ha márciusban homokba dugod a fejedet! Hallgass bátran a megérzéseidre, s csak másodsorban mások javaslataira. Érdemes lemondani néhány berögzöttségről, így meglepően sokat javulhat a helyzeted.

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: március 1-jén, majd 17-től ismét.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: március 2-16. között, valamint március 31-én.

Szűz

A vágyott sikerhez most a maximumot kell nyújtanod, nem elég a félgőz, sem a felületesség. Nagyon pontosan határozd meg, hová szeretnél eljutni, ma célod, s azt is, ki segíthet neked ebben! Mit vagy hajlandó azért megtenni, hogy sikert érj el? Mit szükséges feláldozni a jó eredményért? Olyan célt tűzz ki márciusban magad elé, amely mellett teljes mértékben el tudsz köteleződni. A remények és a vágyak nem elegendők, cselekvés szükséges, és képes vagy erre.

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: március 1-jén, majd 17-től ismét.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: március 2-16. között, valamint március 31-én.

Mérleg

Járj nyitott szemmel, kihegyezett fülekkel, keresve az újat és a szokatlant, így meg fogod találni azt, amiben reménykedsz. Március havában az eredmények akkor érkeznek meg anyagi formában, ha bele mersz vágni valami új dologba. Ne a felszínt kapirgáld, hanem nézz mindennek a mélyére, így gyorsan el tudod dönteni, miben akarsz részt venni, s miben nem, mi hozhat sikert neked. Elemezd ki, mit csinálnak mások, miként jutnak csúcsra, hogyan másszák meg az akadályokat – ebből sokat okulhatsz.

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: március 1-jén, majd 17-től ismét.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: március 2-16. között, valamint március 31-én.

Skorpió

Anyagi téren komoly meglepetésekben lehet részed, váratlan helyzetekben adódnak remek pillanatok, s képes leszel ezeket felismerni, megragadni, s a legtöbbet kihozni belőlük. Pozitív fordulatokra számíthatsz, s bár lehet, hogy ezek márciusban nem hoznak azonnali és látványos – többek közt a bankszámládat gyarapító - eredményeket, ám a holtpontról kimozdítanak. Ez pedig igenis remek hír. A csapatmunka most többszörös eredményt hoz!

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: március 1-jén, majd 17-től ismét.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: március 2-16. között, valamint március 31-én.

Nyilas

Márciusban remek időszakot élsz meg, s az, ami mostanában nem mindig sikerült, most fog: az ébredésed és új céljaid kitűzése során össze tudod hangolni a lelki, testi és szellemi oldaladat, ez pedig garantált eredményt hoz. Engedj teret a fantáziádnak, régóta várakozó ötleteidnek, és figyeld meg, támogatókra lelsz, akikkel nagy dolgokat tudtok megvalósítani, ennek pedig hamar lesz pozitív anyagi vonzata. Érdemes itt és most letenni az alapjait a következő hónapok tennivalóinak, pénzkereseti lehetőségeinek.

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: március 1-jén, majd 17-től ismét.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: március 2-16. között, valamint március 31-én.

Bak

Több érdekes ajánlat érkezik márciusban, ez azért lephet meg, mert nem kerested ezeket, de hát a sors útjai kifürkészhetetlenek, mint tudjuk. A Merkúr felkínálja a szerencsés tendenciákat, érdemes megélni és igent mondani mindenre, ami vonz. Csak azért ne utasíts el semmit, mert nincs időd az adott ügyet alaposan körbejárni és kielemezni. Dönts ösztönből! Ha csak a felszínt kapirgálod, nem fogod látni a lényeget! Szükség esetén kérj külső segítséget.

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: március 1-jén, majd 17-től ismét.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: március 2-16. között, valamint március 31-én.

Vízöntő

Magad sem tudod megmagyarázni miért, de tudatosan lassítasz a tempódon, nem rohansz, inkább szemlélődsz, s ez jó, mert így valóban jobban átlátod az aktuális helyzetedet. Netán úgy véled, valami nem stimmel? Az adott témát járd körbe, s így eloszlanak a kételyeid. Jön az asztrológiai újév, amely azt is jelenti, hogy nagyot fordulhat az életed, váratlan pénzforrások által gyarapodhatsz, s, amit letettél az asztalra, végre kamatozik számodra.

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: március 1-jén, majd 17-től ismét.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: március 2-16. között, valamint március 31-én.

Halak

Légy körültekintő, ne költekezz feleslegesen és tartalékolj okosan. Talán úgy tűnhet, minden rendben van, s megtehetsz bármit, ám később kialakulhatnak olyan váratlan helyzetek, melyek során szükség lehet a tartalékjaidra. A már megszerzett anyagi javaid megóvása kiemelten fontossá válik, és kivételesen ne essen meg a szíved másokon. Önmagad igényeire fókuszálj és most tényleg ne nyújtózkodj tovább a takaród valós hosszánál.

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: március 1-jén, majd 17-től ismét.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: március 2-16. között, valamint március 31-én.

ezotériaasztrológiapénzhoroszkóp