asztrológia hétvégi horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Kosoknak fontos beszélgetésben lehet részük, fontos, hogy ne törjenek pálcát a másik feje fölött, és ne is nyilvánítsanak véleményt. A Bikáknak kerülniük kell a munkát, de az Ikreknek sem kell most a tennivalókkal foglalkoznia. Nézd meg, száodra mit tartogatnak a csillagok.

Kos

A szombati napot alaposan betábláztad, így érdemes lendülettel nekifutni, számos apró-cseprő dolognak tudsz így a végére járni. A délutánod már kényelmesen, sietség nélkül telik, kedved szerint. Este vagy vasárnap egy fontos beszélgetésben lesz részed, mely során lényeges információkhoz juthatsz olyan személyekről, akiket jól ismersz. Ne törj pálcát a fejük felett, és ne adj hangot a véleményednek! Az a legjobb, ha nem szólsz bele mások dolgába, inkább a saját életed hiányzó puzzle darabkáit tedd a helyükre.

Bika

Örömteli, egyben mozgalmas lesz a hétvégéd, sokkal jobban alakul, mint azt még szombat reggel reméled. Ez persze jó hír, igaz? Mozdulj ki otthonról, ne ítéld magad rabságra a négy fal közt, ott semmi esélyed ismerkedni, és nincs is kire mosolyogni. Márciust mutat a naptár, hát menj ki a szabadba, hívj el olyan embereket, akiket szeretsz, és töltsd ezt a hétvégét olyan tevékenységekkel, amelyek aktivitásra ösztönöznek, ugyanakkor mégis feltöltenek és kikapcsolnak. A munka kerüljön parkolópályára, ráérsz majd hétfőn, korán reggel megtervezni a következő heti menetrendet.

Ikrek

Igyekezz a munkával összefüggő gondolataidat és elképzeléseidet még szombat reggel száműzni! Hétfőig ne is kerüljön szóba, se munka, se tanulás! Nem igaz az, hogy nem telhet el nap munka nélkül! Szabadítsd fel önmagadat és a gondolataidat a hétköznapok súlyos terhei alól, hisz hétvége van. Ez a döntés csakis rajtad múlik! Szeretteid nagyon rosszul fogják viselni, amennyiben részben vagy egészben nélkülözniük kell téged. A választás a te kezedben van... Ha szombaton elkerülhetetlen a munkavégzés vagy a házimunka, akkor legalább a vasárnap legyen teljesen szabad!

Rák

Önts tiszta vizet a pohárba, rendezd a soraidat, hisz nagyon leterhelő az, hogy régi dolgokat cipelsz, és struccpolitikát folytatsz. Nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy még szombaton is olyan ügyekkel kösd le magadat, melyek régóta zavarják a lelki békédet! Rossz tanácsadó a harag, főleg akkor, ha szeretteidről vagy egy barátodról van szó! Legyen bátorságod felhozni a kétségekre okot adó témákat, másképp nem fognak ezek az ügyek megoldódni. A Jupiter és a Merkúr segíti a félreértések rendezését és a könnyed kommunikációt még vasárnap is. Közben feltétlenül mozdulj ki otthonról.

Oroszlán

Csupán átmenetileg, igen rövid időre ingerültté válhatsz, ha megtudod, mi minden vár rád a hétvégén. A szombat reggel az előbbiek miatt kissé nyűgös lehet, ám, ha teret engedsz a fantáziádnak, remek ötletekkel rukkolsz elő, s minden függő ügynek gyorsan a végére jársz. Az, hogy szeretteid mindenféle programokra invitálnak normális, jogosan igénylik a társaságodat. Ha nem szóltál időben, hogy mozgolódás helyett inkább pihenésre lenne szükséged, honnan tudnák, mire vágysz? Üljetek le, és mindenki mondja el a bánatát vagy sérelmét. Találjatok arany középutat, ami mindenkinek megfelelő.

Szűz

A 2018-as esztendő eddigi részében kevés mód nyílt a pihenésre, kikapcsolódásra, ám ez a két nap végre teljes mértékben az igényeid szerint telhet. Itt a lehetőség, hogy zajos és mozgalmas programok helyett a csendet és a békét válaszd otthon vagy egy nyugalmas helyen. Ám ennek betartásához erősnek és kitartónak kell lenned, különben magával ragad a sodrás, s csak vasárnap lesz alkalmad magaddal és otthonoddal törődni, mert szombatra vagy meghívást kapsz, amire nehéz lesz nemet mondani, vagy váratlan vendégek kopogtatnak az ajtódon, akiket bár szívesen látsz, de felborítják pár órára az életedet. A hétvégét nyugtával dicséred, és ez a lényeg!

Mérleg

Feszültség üti fel fejét a családban vagy szűk baráti körödben, s bizony sok múlik azon, miképp reagálsz. Amennyiben nem figyelsz a teljesen egyértelmű jelekre, például valaki morog, vagy rossz kedve van, netán egy gondot akarna veled megosztani... úgy figyelmetlennek vagy nemtörődömnek fognak titulálni, amire nincs szükség. Fogadj mindenkit tárt karokkal, hallgasd meg, hisz ez számodra is dicséret, hogy veled akarják megosztani a bánatukat. Tegyél meg mindent szeretteidért, közeli barátaidért, hisz ők is szoktak a kedvedben járni, igaz? Vasárnap már más lesz a hangulat, a harmónia garantált.

Skorpió

Szombatra rengeteg elintéznivalót írtál fel a bakancslistádra, hát ne halogasd a takarítást, bevásárlást, mosást, sőt, régen látott rokonok megkeresését, mert bár külön-külön apróságoknak tűnnek, ám annál inkább fontosak az érzelmi életed rendezése és a lelked megnyugtatás érdekében. Lényeges, hogy ne hagyj félbe semmit, hogy vasárnap tényleg csak a csendre és a harmóniára fókuszálhass. Egy társasági program alkalmával megismerkedhetsz valakivel, akivel meglepő gyorsasággal találjátok meg a közös hangot, s aki hozzád hasonló értékrenddel bír.

Nyilas

Figyelj oda most mindenre, ami anyagiakkal, pénzzel, befektetésekkel függ össze – hiába van hétvége, jöhet egy olyan ajánlat, amire reagálni kell, vagy adódhat olyan kiadás, amire érdemes nemet mondani. Például a bevásárlásnál, kirakat nézegetésnél ne engedj a csábításnak, különben többet költhetsz, mint amennyit terveztél. Ennek később láthatod kárát, még akkor is, ha úgy érzed, nem lesz gond belőle. Józan ítélőképességed segít, és időben felébreszt, hát figyelj a belső hangodra vagy akár jó barátaid élhető tanácsaira!

Bak

Ezen a hétvégén ne dolgozz otthon, és a háztartási munkákat is bátran kerüld el, megvárnak. A hétköznapokon megszokott komoly oldaladat is dobd sutba, otthon vagy a barátok közt légy felszabadult, jókedvű, mosolygós. Ne érvényesítsd irányítói képességedet szeretteid körében, bánj velük úgy, ahogy te szeretnéd, hogy bánjanak veled. Könnyen elkerülöd így a konfliktusokat, sőt, akár békebíróvá is válhatsz mások vitáiban. A vasárnapot olyasmire szánd, amit tényleg szeretsz, vagy régóta hiányolsz, a munkával kapcsolatos előkészületek ráérnek hétfőn.

Vízöntő

Légy teljesen őszinte önmagadhoz, és ismerd be időben, hogy mostanában leginkább a munkáddal és szakmai vagy tanulmányi fejlődéseddel voltált elfoglalva. Ez persze jó, ám mindeközben sokakat távolabb tartottál magadtól a kelleténél, hogy ne „zavarjanak" téged. Így ezen a hétvégén megeshet, hogy nem jut el hozzád egy fontos hír, például egy találkozóról, amit később persze a szívedre veszel. Szombat délelőtt kezdj el érdeklődni mások hogyléte felől, keress és kutass, és kérj bebocsátást a társaságba! Örömmel fognak fogadni, hidd el, így pedig a vasárnapodat is tökéletessé formálod.

Halak

Egy olyan vitában kell majd egyértelműen állást foglalnod, mely nem a te asztalod, mégis rád akarják testálni a döntőbíró szerepét. Vigyázz, mire bólintasz, mert az teherként nehezedhet a válladra. Hamar észreveszed, hogy nem lesz kedvedre való ez a feladat, épp ezért józan ítélőképességed segítségével mentsd ki magadat a kellemetlen szituációból. Lehetsz támogató és a békétlen felek megnyugtatója, de ne állj senki pártjára. Ha túl vagy ezen az ügyön, akkor állítsd magadat fókuszba, és csinálj olyan programot, ami a te igényeidet elégíti ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.