asztrológia heti horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Kosok számára ez a hét olyan új lehetőségeket nyit meg, amikre régóta vágytak, de a Bikák is pozitív változásokra számíthatnak, amikhez a Jupiter nyújt segítséget. A Rákok szintén kapnak az égiektől segítséget, így eredményekkel teli napoknak néznek elébe. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok.

Kos

Feldobott hangulatban vagy, és ez jó! Vadonatúj tervekkel és kipihenten kezded ezt a hetet, ennek egyik fő oka a nagyon kedvező heti konstelláció, a Jupiter nem fukarkodik a kedvező hátszéllel. Az előző hétvége nyugodtsága és békéje feltöltött, ezzel pedig egész héten gazdálkodhatsz kedvedre. Az előbbiekhez még az is társul, hogy új lehetőségek is megnyílnak előtted, amelyekre régóta vártál. Nyári szabadságodat akár már most tervezgetheted, új állás, váratlan anyagi gyarapodás, netán még költözés is szóba kerülhet. Fontos, hogy ne szabj gátat fantáziádnak, most tényleg mindet le tudod rombolni, csak az első és egyben legfontosabb lépést kell megtenned céljaid felé!

Bika

Tervezgetsz valamit? Bár talán még hangosan nem merted kimondani, annyira banálisnak tűnhet a dolog számodra is... Ám ez a hét kedvez a megvalósításnak! Régi, dédelgetett álmodat a Jupiter segítségével most tempósan és kreatívan tudod megvalósítani, csupán a kellő elszántságra van szükséged! Mire vagy kire vársz? Senki nem fogja megtenni az első lépést helyetted! Legyen szó munkáról, tanulásról vagy akár az otthonodról, lépj rá a beteljesedés felé vezető útra. Érzelmeid felerősödhetnek ezen a héten, szenvedélyed lángol, jól teszed, ha ezt az érzést beleviszed unalmas hétköznapjaidba, főleg munkádba. Kockáztass bátran!

Ikrek

Ezen a héten az égi hatások nem lesznek maradéktalanul pozitívak, különösen szerdán és csütörtökön válhatsz kedvetlenné, vagy akár pesszimistává. Ne engedd szabadon ezeket a negatív gondolatokat! A hétfői napod még lezajlik nagyobb kuszaság nélkül, ám keddre nagyon makaccsá és önfejűvé válsz, s megtörténhet, hogy ezt Te magad észre sem fogod venni, de mások bizony érzékelik. Több vitás helyzetet is kirobbantasz magad körül, s úgy érzed, mindenki téged támad, pedig valójában ebben neked is jelentős szereped van. Kompromisszumkészséged most mintha nem is létezne, sőt ráteszel még egy lapáttal... Visszafojtott indulatjaid egyszerre törhetnek elő... Légy bölcs, inkább a csendet válaszd!

Rák

Kellemes, egyben felemelő hatások segítik utadat ezen a héten, olyan égi segítséget kapsz, melyet már rég nem, hát használd ki, hisz megadatik. Nagyszerű, sikeres, és nem utolsó sorban eredményekkel teli napok követik egymást, bármibe kezdj most, azt különösebb akadály vagy gond nélkül befejezheted, ráadásul nem rutinból cselekszel, hanem kreativitást viszel minden feladatba. A gyorsan jött sikerek semmiképpen se vakítsanak el, hisz ideje, összegezni aktuális álmaidat, mi vár megvalósításra. Cselekedj minden pillanatban bölcsen és megfontoltan. Ha nagyon vágysz valami új dologra, ami nem feltétlenül pénzért, de elérhető, akkor szinte kínálkozik a megoldás arra, hogy hozzájuss.

Oroszlán

Jó kondiban vagy, a tested és az elméd is fitt, és a lelked is nyugodt – ez annak köszönhető, hogy a hétvégén feltöltődtél energiával, ami egész héten kitart és segít téged. Erő és ambíció jellemzi napjaidat, temperamentumod támasz abban, hogy elérd vágyott céljaidat, így pedig másokra is inspiráló hatással légy. Ha munkahelyváltást tervezel, netán saját vállalkozást indítanál, befektetnél, költözést vagy nagyobb utazást fontolgatsz, ezeknek most jött el az idejük. Cselekedj bátran, megkapod a szükséges iránymutatásokat a jó döntésekhez. Könnyedén haladsz előre, nincs előtted semmilyen akadály, vagy ha mégis akad egy, azt úgy ugrod át, mintha nem is lenne.

Szűz

Rég elfeledett, fura érzések keríthetnek hatalmukba a hét elején, s ez eltart egészen szerdáig. Mivel nem leled a helyedet, a kedélyállapotod kissé ingatag lehet. Észre fogod venni, hogy a hét első napjaiban jóval keményebb és szigorúbb leszel magadhoz és másokhoz, ám ez nem rossz vagy negatív helyzet! Sőt! Ezt a hozzáállásodat még tettekkel is bizonyítod, így bár megeshet, hogy valakivel összeszólalkozol, mégis, a legtöbb téged ismerő és tisztelő ember épp ezt az énedet is örömmel fogadja. Jó hatással leszel környezeted tagjaira, mert megmutatod, hogy nem a lazaság, hanem éppen a szabályok betartása hoz több sikert a mindennapokba. A hét második felében ismét önmagad leszel.

Mérleg

Energiával teli, összességében kellemes, alkalmanként izgalmakkal tűzdelt, dinamikus napok követik egymást, különösen azért, mert a sokszor ingadozó egyéniséged, és a benned rejlő ambíció most remek párost fognak alkotni. Pontosan fogod tudni, mit akarsz, s hová tartasz. Ötleteid előrébb vihetnek a munka, karrier területén, ráadásul úgy, hogy most jelentős erőfeszítéseket sem kell tenned, csak add magad! Új lehetőség nyílhat meg számodra egy feladat felvállalása során, szilárd támaszt, tanulást és érdekes lehetőségeket kínálva neked. Határozottságod meglepő, akár gondolkodás nélkül is belevághatsz ebbe a felkínált lehetőségbe, legyen szó új- vagy mellékállásról, saját vállalkozásról.

Skorpió

Nagyszerű napok követik egymást, s ha egy csipetnyivel több időt, energiát szánsz a feladataidra akkor a sikerszéria is garantált. Hangulatod emelkedett, ahogy telnek a hét napjai egyre többet nevetsz, és ezt átragasztod másokra. Komoly lehetőségek kínálkoznak számodra, életedet akár gyökerestül felforgathatod most, szerencsére csakis pozitív irányba. Különösen karriereddel összefüggésben válhat valóra egy régi elképzelésed, és ennek eredményeképpen újra elégedett és boldog lehetsz. Hagyd magad sodortatni az árral, mert épp oda lyukadsz ki, ahová valójában tartasz. Magánéleted terén is pozitív fordulatok történhetnek. Ne utasíts vissza semmilyen lehetőséget!

Nyilas

A heti konstellációk jótékony hatásának köszönhetően nagy dolgokra leszel képes. Hab a tortán, hogy pozitív tulajdonságaid előtérbe kerülnek, s ezeket most könnyedén kamatoztathatod úgy, hogy másokat bármiről meg fogsz tudni győzni. Olyan élethelyzetek adódnak, melyeket régebben nem, vagy csak nagyon komoly áldozatok árán tudtál volna megoldani, de most megerősödő önbizalmad segítségével gyorsan lerendezed a problémákat. Kommunikációd gördülékeny, így bárkivel szót értesz, új ismerősökre tehetsz szert, régi, kellemetlen kapcsolatokat pedig lezárhatsz. Ami csak nyűg a számodra, azt hagyd a hátad mögött. Most!

Bak

Légy résen minden nap ezen a héten, bármi megtörténhet, bármikor jöhet egy hír, amire reagálnod kell. Ne hagyd, hogy bárki elvegye a kedvedet valamely terved megvalósításától, hisz minden adott ahhoz, hogy ne röppenjenek el az elmúlt időszak nagyon kedvező hatásai, mindemellett a Jupiter teljes erővel hátszelet biztosít neked a céljaid eléréséhez. Szerencsés helyzetben vagy munkád, anyagi ügyek és magánélet terén egyaránt, mert okosan tervezel és jól kivitelezel. Össze tudod egyeztetni saját céljaidat környezeted és családod vágyaival úgy, hogy senki ne gondolja azt, neki kevesebb jut valamiből. Most könnyedén haladhatsz tervezett utadon, s közben nem kell áttaposnod másokon, hogy elérd vágyaidat.

Vízöntő

Hétfőn és kedden hajlamos leszel a csapongásra, kapkodásra, így csak szerdára találod meg ismét a helyedet. A környezetedben lévő bonyolult sorsok erősen megérintik a lelkedet, ráadásul több problémás személy kellemetlenkedése miatt adódnak nehéz pillanataid. Tarts ki, ne engedj teret a külső hatásoknak, különben kizökkenhetsz pozitív hangulatodból, s ez akár vitákat, félreértéseket is eredményezhet. Gondold át mikor, hogyan, kinek és mit mondasz, és mielőtt bármit is kiejtesz a szádon, inkább számolj tízig, és formáld át a kemény szavakat. Könnyedén megtörténhet, hogy szeleburdi módon és gyorsan jár a szád, jóval megelőzve a gondolataidat. Szerencsére péntekre minden visszazökken az eredeti, normál kerékvágásba.

Halak

Magad sem tudod, miért, de vadul keresed az új lehetőségeket, valami izgalmasra vágysz, valami sorsfordítóra? Legyen úgy, ahogy az neked kedvező! A heti égi konstellációk miatt könnyen és váratlanul furcsa érzések kavarognak majd benned, így a megszokott séma alapján működő hétköznapjaid megszokott ritmusa felborulhat. Ezek a hatások a hét első felében különösen intenzívek lesznek, viszont cserébe ösztökélni fognak téged új dolgok megvalósítására. Környezeteddel általában kiegyensúlyozott a viszonyod, de az elmúlt hetekben kevesebb időt fordítottál családodra, barátaidra, mint amennyit igényeltek volna. Ha van olyan ember körülötted, akivel eltávolodtatok egymástól, akkor ezt a kapcsolatot most kell felélesztened.

Milyen munka illik hozzád a horoszkópod alapján?http://www.life.hu/horoszkop/20170120-milyen-munka-illik-hozzad-a-horoszkopod-szerint.htmlAz egyén születési horoszkópképletében az úgynevezett MC (Medium Coeli) tengely jelzi, melyik szakma lehet igazán jó választás. Természetesen a napjegy – mint a személyiség alappilléreinek meghatározója – is jelentős befolyással lesz a nagy döntésekre, az aktív évek során épp ezen tulajdonságok irányítják rá a figyelmet az érdeklődési körre, a rejtett és ismert szakmai képességekre és a munkamorálra is. HoroszkópThinkstockMi a legrosszabb tulajdonságod? Horoszkópod mindent elárul róladhttp://www.life.hu/horoszkop/20170116-horoszkopod-elarulja-mi-a-legrosszabb-tulajdonsagod.htmlSenki sem tökéletes, emiatt felesleges pálcát törni mások feje felett. Egy kis humorral szemlélve pedig máris sokkal másabb színben tűnnek fel még a legbosszantóbb jellemvonások is. Kíváncsi vagy, hogy neked mi az? Lentebb kiderül, ám vigyázat, nehogy túlságosan komolyan vedd magad! Horoszkóp--Szinglihoroszkóp: melyik csillagjegy illik hozzád a horoszkópod szerint?http://www.life.hu/horoszkop/20170105-melyik-csillagjegy-illik-hozzad-a-horoszkopod-szerint.htmlA házasságok vajon tényleg az égben köttetnek? A mondás szerint igen, de vajon az asztrológia iránymutatásai segíthetnek a jó döntésben? A szerelmi kapcsolatok milyenségét, tartalmát erőteljesen befolyásolják a bolygók. Nézd meg, hozzád ki illik a csillagjegyed alapján! Horoszkóp--Melyik sztárpasi illik hozzád? Csillagjegyed elárulja!http://www.life.hu/horoszkop/20160209-melyik-sztarpasi-illik-hozzad-a-horoszkopod-alapjan.htmlTudni szeretnéd, melyik jóképű híres színésszel vagy énekessel passzoltok össze a horoszkópotok alapján? Keresd ki a csillagjegyed, és derítsd ki! Horoszkóp--Mit mond a csillagjegyed a szexuális életedről? Most kiderülhttp://www.life.hu/horoszkop/20151026-horoszkopod-elarulja-milyen-vagy-az-agyban-es-milyen-a-szex-veled.htmlRámenős vagy szelíd? Tüzes vagy gyengéd? A csillagok segítenek megismerni a te és az ő vágyait. Horoszkóp--Amilyen a csillagjegyed, úgy viseled a szakítást!http://www.life.hu/horoszkop/20150612-amilyen-a-csillagjegyed-ugy-viseled-a-szakitast.htmlEgy szakítás után elkerülhetetlen, hogy az ember szíve ne törjön össze. Vannak olyanok, akik sosem lépnek túl a veszteségen, mások pedig éppen a csalódásból merítenek erőt az ismételt próbálkozásra.Horoszkóp--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.