asztrológia hétvégi horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Ikrek a hétvégén az égiek támogatását élvezik, így lehet sikere a spontán programoknak. Az Oroszlánok pedig akkor teszik a legjobban, ha a dolgokat a lehető legegyszerűbben, egyenes úton közelítik meg. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok!

Kos

Napok óta javul a kedélyállapotod, egyre jobban érzed magad a bőrödben, tetszik a meleg idő, a napsütés felturbóz, s végre lengén öltözhetsz. Képes vagy örülni mindennek, legyen az nagy dolog, vagy csupán egy apróság. A hétvégén viszont egyre inkább az foglalkoztat, hogy egy eddig nem látott, szép tájra utazz el! Egy kis álmodozás és fantáziálás mellett a megfelelő tervezés sem árt, s ha a körülmények adottak, szervezd is meg az utat most! Ha ügyesen bántál a pénzeddel az elmúlt hónapokban, akkor most ne sajnáld magadra költeni, és egy álmodat megvalósítani!

Bika

Bizonytalanság? Kétség? Elégedetlenség? Mit hiányolsz az életedből? Ezen a hétvégén eltűnődsz, és számos üggyel összefüggésben tisztán látsz majd. Megérted, mi és hogyan működik, miért volt valaki ellened vagy épp melletted mostanság. Még az is lehet, hogy olyan egyszerű dologról van szó, mint... nem tetszik egy szín, egy íz, vagy ki kellene végre cserélni a kanapét. Szerencsés vagy, mert minden segítséget megkapsz ahhoz, hogy a megfelelő helyen és időben jó dolgot hozz létre. Tégy az ellen valami konkrét lépést, ami zavar, másképp nem változik meg ez a helyzet.

Ikrek

Keresed a harmóniát szombaton, de nem leled? Talán motoszkál a fejedben valami? Netán némi elégedetlenségre okot adó tényező? Otthon sem jó, máshol sem jó, mennél is meg nem is, délig tanácstalan leszel. Aztán jön egy hír, esetleg felhív valaki, és remek javaslattal rukkol elő, amire bátran mondj igent. Ezen a hétvégén az égiek támogatják a spontán dolgok sikerét. Fontos, hogy semmiképpen se válaszd az otthon ülést. Csakis olyan dolgokra szakíts időt, amihez tényleg kedved van. Energiatartalékaid megcsappantak hét közben, így azokat pótolnod kell. Csatlakozz egy jókedvű a társasághoz!

Rák

Szárnyalni fogsz ezen a hétvégén, s ezzel sokakat meglepsz. A héten elkönyvelt sikerek feltöltöttek energiával és jókedvvel, így pedig elképesztő motivációt adsz másoknak. Ám ne kapkodj, és ne erőltess semmit – a dolgok haladjanak csak a maguk útján. Ha valaki nincs úgy topon, mint te, azt időben vedd észre. Nem kell, hogy lehangolttá válj mások miatt, de találj arany középutat. Légy tekintettel a környezetedben élőkre is, ne ess túlzásokba. Kiváló ember vagy, de arra törekedj, hogy mindenkinek jó érzése legyen a beszélgetések, étkezések, esti találkozók során.

Oroszlán

Nem érdemes túlbonyolítani semmit ezen a hétvégén. A dolgokat a lehető legegyszerűbben, egyenes úton közelítsd meg. A fekete fekete, a fehér meg fehér. Ha ez az ebéd elkészítése, egy baráti beszélgetés, vagy valakinek a szemét akarod végre felnyitni... ezekre megkapod a lehetőséget, de cselekedj ösztönösen! Nem kell terülj-terülj asztalkám, elég, ha a szívedet teszed bele az ízesítésbe, így tökéletes lesz minden. Ha pedig valamit el akarsz mondani, akkor ne kerülgesd a forró kását! Jó, ha kicsit komótos vagy és átgondolt, de az őszinteség legyen az iránymutató. Az energiáid legnagyobb hányadát mégiscsak a szombat esti programra tartogasd, mert bizony kiveszi belőled a szuszt, vasárnap meg majd kialszod magad.

Szűz

Bonyolult helyzetben találhatod magadat szombaton. Olyasvalakivel rúghatod össze a port, akivel eddig sosem volt vita köztetek. Akaratos jellemed és eltökéltséged benne lesz a konfliktus kibontakozásában, ráadásul valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva a kommunikáció is akadozik köztetek. Van erre gyógyír? Van bizony, ha tudatosan vissza fogod magadat, és a véleménynyilvánítást megelőzően elszámolsz tízig. Szombat estére találj ki valamit, s ha inkább otthon töltenéd az időt, akkor hívd át a szomszédot vagy egy jó barátot egy kis traccspartira! Vasárnap pedig tegyél meg mindent a béke megtartásáért, és kezd el tervezni a jövő hetet.

Mérleg

Rengeteg otthoni tennivaló halmozódott fel mostanság, és hiába mutat hétvégét a naptár, kénytelen leszel legalább néhányat letudni ezek közül, hacsak nem az estéidet akarod mosással, vasalással, takarítással tölteni jövő héten. Ám jó hír lehet, hogy cserébe kapsz annyi extra energiát az égiektől, mellyel könnyen és gyorsan végzel az aktuális feladatokkal, aztán jöhet a megérdemelt pihenés. Ha van partnered, családod, kérj segítséget, így a közös munka és beszélgetés könnyebbé teszi a tennivalókat is. Ha kimozdulsz otthonról, akkor váratlanul összefutsz valakivel, aki bizony sokszor eszedbe jutott mostanság.

Skorpió

Szombat reggel az az érzés lesz úrrá rajtad, hogy nem ülhetsz a babérjaidon. Sietnél, bár nem vagy biztos abban, hová kellene menned pontosan – igaz? Hétvége van, nem hajt a tatár, épp ezért nincs is okod arra, hogy erős tempót diktálj magadnak, és újabb tennivalókra mondj igent. Ne fáraszd ki magadat már a szombati napon, mégiscsak hétvége van! Ugyanakkor, ha mégis nekilátsz a felgyűlt otthoni tennivalók elvégzésének, akkor ennek eredményeképpen valami lényeges dologra fény derül, és utána könnyebb lesz a tervezés is. Vedd sürgősen kézbe az otthoni és családi ügyek irányítását, ugyanis számos dolgot nem vettél észre mostanság, vasárnap pedig mindent kipipálhatsz!

Nyilas

Egy szép és különleges élmény után vágyakozol? Megfordulhat a fejedben az a gondolat is, hogy egy kulturális programra szánd az idődet, netán valamilyen elegáns étterembe ülj be szeretteiddel, közeli barátaiddal. Szeretnél ráhangolódni a nyári estékre, s tulajdonképpen szívesen romantikáznál is egy kicsit. Mi a legfontosabb ezek közül? Talán az lenne a legjobb, ha fognád magad, összepakolnál pár cuccot két napra, aztán kiruccannál valahová, ha eredetileg ezt nem tervezted. Ki kellene mozdulnod otthonról, ami új inspirációkat ad majd. Az elmédnek és a fizikai állapotodnak is jót tenne a friss levegő.

Bak

Hétvége van, ugye ezt nem feleded? Nos, akkor takarítás, kerti munkák, vagy esetleges vállalkozásod függő feladataid helyett keresd a béke, a nyugalom, a harmónia közegét, pihenj, és szánj kellő időt arra, hogy megtervezed a következő hetek programjait. Persze, ha társasági életet élnél, ne fogd vissza magadat, ugyanakkor jó lenne, ha kicsit kiszellőztetnéd a fejedet, mert elég sok benne a zűrzavar és a megválaszolatlan kérdés. Bátran spórolj az energiáiddal, jobban kell tervezned és összpontosítanod bizonyos dolgokra, melyek közt az emberi kapcsolatok most kiemelt helyre kerülnek. Beszélgess szeretteiddel, barátaiddal, s érezd jól magadat.

Vízöntő

Valami nem hagy nyugodni? Folyamatosan motoszkál egy gondolat a fejedben, mely egy eléggé összetettnek tűnő kirakós játékhoz hasonlít. Látod, mi kellene legyen a végeredménye az adott ügynek, de pár darabkát nem tudsz pontosan a helyére illeszteni. Nem találod a megoldást - vagy nem is kerested igazán? Most viszont hirtelen értelmet nyer a dolog, és a hétvégédet akár be is áldoznád? Találj arany középutat. Intézd el, amit szeretnél, de hagyj időt a pihenésnek, láblógatásnak is. Az egészségedet se hanyagold el, legalább vasárnap áldozd fel magad az egészséges étkezés oltárán.

Halak

A családod és a barátaid játsszák ezen a hétvégén a főszerepet, amit élvezni fognak, hisz látják törekvéseidet. Végre teljes odaadással figyelsz rájuk, meghallgatod őket, sőt, ha kell ugrálsz is körülöttük. Akkor vagy igazán elemedben, ha olyan emberek vesznek körbe, akik fontosak számodra. Egy barátod, esetleg közeli rokonod viszont kifejezetten rossz passzban lesz, ha felhív, hallgasd meg őt és a nyűgjeit, s adj neki tanácsot! Ha érezhetően igényelné a társaságodat, akkor találkozást is ejts meg vele, és rázd fel a letargiából! Ne hanyagold el emberi kapcsolataidat, nehogy valaki nagyon zokon vegye a mellőzést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.