asztrológia ezotéria pénzhoroszkóp szeptember
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Kosok dolgai jól alakulnak szeptemberben, a Bakok számára nagy lehetőségek bukkannak fel látszólag a semmiből, a Vízöntők pedig fura körülmények közt fognak rálelni egy kiváló anyagi forrásra. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok!

Kos

Szeptemberben jól alakulnak a dolgaid, olyannyira, hogy a hónap végén elégedett leszel az eredményekkel. Lendületesen haladsz előre, így pedig jól látható lesz, hol tudsz spórolni, mibe érdemes fektetni. Ha most vennél ingatlant, megtalálod a vágyott helyet. Ha vállalkozást alapítanál, 15-e és 30-a között tedd meg a szükséges lépéseket. Szakmai előmenetel terén új lehetőségek tárulnak eléd, nagyot léphetsz előre, magasabb pozíciót csíphetsz meg, s végül az anyagi gyarapodás is adott lesz.

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: szeptember 13-27. között.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: szeptember 12-ig, majd szeptember 28-tól ismét.

Bika

Mozgalmas lesz ez a hónap, anyagiak terén a gyarapodás esélyének többféle formája is feltűnik a színen. Csupán meg kell ragadnod a pillanatnyi lehetőséget, s válaszd ki a számodra legmegfelelőbbet. Semmi sem pottyan az öledbe szorgalom, kitartás és tettek nélkül, amit persze tudsz, hát szánj több időt és energiát a fejlődésre. Képes vagy összpontosítani, ami eleve garantálja a sikert. A lehető legjobban próbáld meghatározni a célt, amit el akarsz érni, így jó tempóban tudsz haladni.

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: szeptember 13-27. között.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: szeptember 12-ig, majd szeptember 28-tól ismét.

Ikrek

Figyelemre méltó teljesítményekkel leped meg környezetedet, ezek pedig a dicséreteken túl gyarapodást is hoznak neked. Hab a tortán, hogy valaki az együttműködését ajánlja fel, amit érdemes megfontolnod, mindketten nyerhettek az ügyön. Az eredmények nem jönnek maguktól, ám van benned kurázsi, sok időt és tudást fektetsz be a feladataidba. A legtöbbet azokból a szituációkból tudod kihozni, amelyek számodra eddig teljesen ismeretlenek voltak.

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: szeptember 13-27. között.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: szeptember 12-ig, majd szeptember 28-tól ismét.

Rák

Határozd meg pontosan az aktuális céljaidat, tudd, mikor és hová indulsz el, milyen feltételek szükségesek a jó eredményekhez, kikkel lehetséges az együttműködés, kikben bízol meg, hogyan kaphatsz választ a kérdéseidre... Sok tennivaló, de megéri foglalkozni ezen kérdésekkel, hisz ha megvannak a válaszok, akkor a jó úton maradsz, és a sikered is garantált. Ha csak ímmel-ámmal tervezed a jövődet, akkor eltévedhetsz a nagy rengetegben.

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: szeptember 13-27. között.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: szeptember 12-ig, majd szeptember 28-tól ismét.

Oroszlán

Szeptember nem az időhúzás időszaka, ugyanis a struccpolitika jelentős veszteségeket okozhat – erkölcsi és anyagi téren egyaránt. Szentelj kellő időt a gondolkodásnak, tervezgetésnek, új alapok letételének, ezek összessége juttat el oda, hogy látni fogod, merre érdemes menni. Mindemellett fontos, hogy amikor a célokat megvalósítod, azt tervezetten tedd, tudnod kell, mi a következő lépés, és a kapkodás szigorúan kerülendő. Többre vagy képes, mint amennyire magadat tartod!

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: szeptember 13-27. között.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: szeptember 12-ig, majd szeptember 28-tól ismét.

Szűz

Szeptember mindenképpen új lehetőséget teremt ismeretlen dolgoknak, akár új munka, vállalkozásalapítás – vagy fejlődés. Akár egy külfölddel összefüggő szerződés felbukkanására is adódik mód, de ne erőlködéssel érd el a céljaidat. Várd ki mindig a legeslegjobb pillanatot, ösztöneid megsúgják, mikor és mit érdemes tenned. Mindig olyat csinálj, amihez elegendő elhatározás van benned, így az aktuális feladat mellé biztosan pipa kerül majd, valamint némi gyarapodásra is számíthatsz.

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: szeptember 13-27. között.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: szeptember 12-ig, majd szeptember 28-tól ismét.

Mérleg

Fontos és hosszú távra előremutató döntések előtt állsz, s ezek mindegyike összefügg anyagi kiadásokkal vagy bevételekkel. Az a jó, hogy most semmilyen döntés nem céltalan. Ha ki kell adnod valamennyi pénzt, akkor az valamiféle befektetés lesz, azaz a későbbiekben – nem gyorsan, de látványosan – megtérül. A Szaturnusz szükségszerű lépésekre kényszerít, viszont jó utat választasz. Minden döntés előtt nézz a dolgok mélyére! A Jupiter hátszelet ad, és általa külső tanácsokkal is számolhatsz.

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: szeptember 13-27. között.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: szeptember 12-ig, majd szeptember 28-tól ismét.

Skorpió

Monotonitás? Kizárva! Szerencsés fordulatot hozhat számodra az őszkezdet, bármi adódjék, hallgasd meg a részleteket figyelmesen, olvass utána az adott lehetőségnek, s látni fogod, hogy kicsi rizikó mellett nagy nyereségre számíthatsz a későbbiekben. Még az összetett helyzetekben is lesz kapaszkodód és támogatód. Amiről azt gondoltad, hogy veszett fejsze nyele, az váratlanul meglepően jó kilátásokkal kecsegtethet. Csak ragadd magadhoz a kezdeményezést!

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: szeptember 13-27. között.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: szeptember 12-ig, majd szeptember 28-tól ismét.

Nyilas

Szeptember elején több kiadásod lehet, mint bevételed, a mérleg nyelve nem fog egyensúlyról árulkodni. Nehéz felkészülni erre a helyzetre, ám ha ügyesen tervezel, s mindent alaposan körbejársz, megtalálhatod a módját annak, hogy nagyon mélyre kelljen nyúlnod a pénztárcádba. Keress és kutass, s lelj rá azon helyekre, ahol olcsóbban szerezhetsz be különféle dolgokat. Légy körültekintő a kifizetésekkel, ugyanis könnyen késedelembe eshetsz. A hónap utolsó napjaiban már látni fogod a fényt az alagút végén.

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: szeptember 13-27. között.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: szeptember 12-ig, majd szeptember 28-tól ismét.

Bak

Különféle lehetőségek bukkannak fel látszólag a semmiből. Rajtad múlik, mit vállalsz be azért, hogy anyagi helyzetedet stabilabbá tedd vagy fellendítsd. 5-e és 14-e között adódik mód arra, hogy a meglévő tartalékokat gyarapítsd. Az aktuális teendők elvonják az időt és a figyelmet, de megéri kockáztatni. Járj végig ismeretlen utakat, s ennek pozitív eredményei lesznek. Gondold át, mibe fekteted az idődet és energiádat, s így a legjobb terveket tudod megvalósítani.

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: szeptember 13-27. között.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: szeptember 12-ig, majd szeptember 28-tól ismét.

Vízöntő

Szeptemberben meglepő helyen és fura körülmények közt fogsz rálelni egy kiváló anyagi forrásra. Vállalod a kockázatot? Az egyetlen zavaró dolog az lehet, hogy ez eddig is a szemeid előtt volt, de nem fedezted fel benne a gyarapodás és fejlődés esélyét. Most viszont ezen a mezsgyén átlendülsz, s a rizikó eltörpül a befektetett idő és energia mellett. Neked kell kezdeményezned az első megbeszélést, s ne hagyd, hogy a terved megvalósításáról bárki lebeszéljen.

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: szeptember 13-27. között.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: szeptember 12-ig, majd szeptember 28-tól ismét.

Halak

Pénzügyi kockázatot kell vállalnod – bár ezen a téren nem vagy túl bátor. Egyetlen módon tudsz átlendülni kétségeiden, méghozzá úgy, ha azonnal összerendezed a függő ügyeket, megnézed a kiadásokat és bevételeket, s látni fogod, hol kell módosítani bizonyos dolgokon. A struccpolitika nem megoldás semmire. Merj nemet mondani az anyagi bizonytalanságra, s tegyél egy hatalmas lépést előre a saját érdekedben! Lemondásokra van szükség, de ez a folyamat később hasznot hoz.

Így segít a Hold:

Pénzforrások felkutatása, kiaknázása növő hold idején: szeptember 13-27. között.
Pénzspórolás, kiadásokkal összefüggő önmegtartóztatás fogyó hold idején: szeptember 12-ig, majd szeptember 28-tól ismét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.