Heti horoszkóp (szeptember 24-30.)

Forrás: Shutterstock -
asztrológia heti horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Skorpiók számára ez a hét kiemelkedően jól alakul, s alkalmas arra, hogy belekezdjenek egy új dolog megvalósításába, de a Bakok sem fognak unatkozni: több lehetőség is tálcán érkezik hozzájuk, szinte csak ki kell választaniuk a számukra megfelelő dolgot. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok!

Kos

Idegeskedés, kapkodás és feszültség jellemzi szerdáig napjaidat. Lelkileg ez a rövid időszak leterhel, viszont összességében mégis megerősít. Lesz örömre is okod, de a sok tennivaló, amiket mások az asztalodra halmoznak, átmenetileg elveheti a kedvedet. Csütörtöktől viszont sokkalta könnyebb lesz a helyzeted, többet mosolyogsz, derűsebben látod a jövődet, így ekkor keríts időt azon ügyek elrendezésére, melyeket hosszú ideje csak halogatsz, ugyanis Merkúr jóvoltából emelt tempóra leszel képes. Bizonyos dolgokkal kapcsolatban csak húztad, halogattad teendőid elvégzését, hát a hét második felében ezt ne tedd!

Bika

Kitartó és akaratos Bika-jellemvonásaidtól igencsak szokatlan módon elbizonytalanodhatsz pár dologgal kapcsolatban, s gyorsan belátod, hogy a döntésképtelenség érzése rémes teher. Úgy érezheted, nem tudsz választani egy vagy akár több lényegesnek tűnő kérdésben. Nem tudsz vagy nem akarsz? A kettő bizony nem ugyanaz! Esetleg nem érzed megfelelőnek az időt arra, hogy eldöntsd, merre tovább? Hidd el, másoktól segítséget kérni igenis jó dolog. „Több szem többet lát” alapon sokan siethetnek a segítségedre. Bizalmasaid kívülállóként fontos segítséget tudnak nyújtani neked, sőt, az első lépéseket is könnyebben megteszed támogatásukkal.

Ikrek

Attól, hogy egyre erőteljesebben közeleg az ősz hidegebb időszaka, neked még nem kell mélabúsnak vagy elkeseredettnek lenned, hisz nincs rá okod! Legfeljebb apróságok nyomaszthatnak, ugyanakkor energikusságod segítségével mindent meg tudsz oldani. Végre eljöhet az az élethelyzet, amikor azt csinálhatod, ami igazán örömöt okoz számodra. Szabadulj meg gyorsan a komor hangulatodtól, mert ez nem áll jól neked. Nem sikerült a múlt héten minden, amibe belekezdtél vagy elterveztél? Számos régóta húzódó, lerendezetlen ügyed gyűlt össze? Ez nem ok arra, hogy keseregj, ez a feladat, amit meg kell oldanod. A Vénusz és a Merkúr erőt ad neked mindenhez szerdától!

Rák

Ezekben a napokban kifejezetten érdemes több figyelmet szentelned időd és energiád megfelelő beosztására. Minden napot kezdj úgy, hogy reggel pontosan meghatározod a legfontosabb feladatokat, valamint ezek sorrendjét. Ez a szisztéma sokat segít majd abban, hogy a végére érj aktuális tennivalóidnak. Nem utolsó sorban szánj időt a megfelelő és kielégítő pihenésre, ha állandóan extra feladatokat vállalsz, esetleg túlórázol, még nem biztos, hogy több sikert tudsz magadénak. Ha most tanulásra, továbbképzésre szánod energiád egy részét, akkor sem kell túlhajszolnod magad. Olyan dolgokra is juthat végre időd, melyeket jó ideje csak halogatsz.

Oroszlán

Váratlanul módosulhatnak körülötted a dolgok, komoly fordulatra van esély a munkahelyeden, vállalkozásod vagy magánéleted terén. Több, gyorsan megoldandó tennivalót aggatnak ezen a héten a nyakadba, új kapcsolatoknak adhatsz teret, melyekből mind profitálhatsz, ha jól használod ki a kínálkozó lehetőségeket. Merj nagyot álmodni és tedd, amit tenned kell. Azonnal ragadd magadhoz az irányítás gyeplőjét. Nem biztos, hogy minden találkozásból vagy információból azonnal hasznot húzhatsz, de ez nem baj! Minden hír és esemény tartogat számodra valami tanulnivalót, plusz egy tapasztalatot, ami később még jól jöhet.

Szűz

Kifejezetten rosszul viseled a hétfői nap megérkezését, szinte menekülnél a munka és a kötelezettségek elől. A hét többi napja is leterhel, hisz folyamatosan érkeznek hozzád különféle információk, melyek nem feltétlenül lesznek túl jó hatással a lelkedre. Ne vegyél magadra azonnal mindent, s azt se hagyd, hogy mások a te nyakadba varrják nyűgjeiket, vagy tőled várják problémáikra a konkrét megoldásokat. Szerencsére a hét második felében olyan feladatok elvégzését bízhatják rád, melyekhez eleinte nem fűlik a fogad, ám minél jobban belemélyedsz, annál inkább kedvet fogsz érezni hozzá. Valami olyan dolgot hozhatsz létre szinte a semmiből, melyről sosem gondoltad, hogy képes lennél egyedül.

Mérleg

Adódhatnak különféle bonyodalmak hétfőn és kedden, ugyanis egyáltalán nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt szeretnéd és eltervezted. Különféle koncepcióidat át kell gondolnod, mert van, amit akármennyire is szeretnél gyorsan és eredményesen megoldani, talán csak a hét második felében fogod tudni létrehozni. Végül lesznek jó pillanatok is, mert pozitív hírek adnak okot az örömre, a lelked kiegyensúlyozódik. Egy utazás, egy költözés vagy pluszmunka lehetősége fog izgalomba hozni, és magasabb sebességre kapcsolsz, hogy meg is szerezd a hirtelen adódott dolgot magadnak, ugyanakkor ne feledkezz meg rutinfeladataidról, hisz alkalmanként hajlamos vagy félresöpörni elintézendő dolgokat...

Skorpió

Meglepően sok jó ötlet pattanhat ki a fejedből a napokban, s ezen elképzelések jelentős része megvalósítható. Igyekezz ezeket leírni, pontosan megfogalmazni, esetleg egyéb módon rögzíteni, mielőtt a rutinmunkák sokasága mellett egy kreatív téma elkallódna. Ez a hét kiemelkedően jól alakul, s alkalmas arra, hogy belekezdj egy új dolog megvalósításába. Megkapod a megfelelő ihletet, a jó lehetőségek, a tettrekészség ötvöződnek benned és nem utolsósorban energiából sem lesz hiány. Amennyiben szükséges, külső segítséget is igényelhetsz bizalmasaidtól. Hosszú távon alapozhatod meg jövődet, ha most jól, megfontoltan és ügyesen cselekszel.

Nyilas

Szerda estig igen érzékenyen reagálsz a téged érő különféle hatásokra, leginkább azokra, amelyekben valamilyen formában a pénz, mint eszköz is kiemelt szerepet kap. Keresed a kompromisszumos megoldásokat, törekedj a gyors megegyezésekre és a béke fenntartására. Adódhatnak olyan helyzetek, amikor úgy véled, valaki beléd akar kötni, s kizárólag csak a hibákat keresi benned. Mindösszesen annyit tehetsz, hogy gyorsan szemet hunysz az eset felett, így lerendezve az ügyet. Ne bonyolódj konfliktusba, ne vegyél magadra mindent, hisz ezzel csak vitákra adhatsz okot. Vonulj vissza, légy toleráns mindenkivel, még ha mások nem is tűnnek annak veled szemben.


Bak

Nagyszerű, egyben izgalmas és mozgalmas, sok tevekénységgel és jó eredményekkel teli napok követik egymást, szakmai téren és érzelmekkel összefüggésben is rád ragyoghat a nap. Ha netán állásváltoztatáson gondolkodsz, vagy egy mellékállás lehetőségét keresed, akkor kezdj neki a kutatásnak sürgősen, ugyanis gyorsan célt érhetsz! Több lehetőség is tálcán érkezik, szinte csak ki kell választanod a számodra megfelelő dolgot. Ugyanakkor jó, ha tudod, mindenképpen és alaposan fontold meg a döntésedet, mert biztos, hogy hosszú távra kell elkötelezned magad, és több munkára, nagyobb elköteleződésre kell számítanod, ami eleinte izgalmas, később már nagyon megterhelő lehet.

Vízöntő

Túl sok teher nyomja a válladat, és ideje ezt beismerni. Ezen a héten érkezik el az a pillanat, amikor a munkán és a másoknak tett szívességeken túl magadra is gondolnod kell, s némi pihenőidőt is be kell iktatnod a sok tennivaló közepette. A megfeszített munkatempódból adj egy kicsit lejjebb, s figyeld meg, hogy ha jól tervezel és szervezel, kevesebb időt és energiát kell szánnod bizonyos dolgokra. Saját vállalkozás esetén is végre kicsit fellélegezhetsz, hisz sok függő ügyet letudtál, előrébb léphettél, megoldásokat kínáltál másoknak. Persze a lazítás most sem jelentheti azt, hogy a rutinszerű kötelezettségeidet mellőzheted. Fedezd fel magadban azt, hogy olyan energiatartalékokkal rendelkezel, melyek elvisznek a célig.

Halak

Nehézkes és megterhelő napok állnak előtted, bár jó az esély arra, hogy csütörtök reggel végre forduljon a kocka. Nem leled a helyedet, amibe belefogsz, azt vagy döcögősen, vagy eredménytelenül zárod. Ráadásul valaki igencsak felbosszanthat, sőt, egyenesen kihozhat a sodrodból, s ez a hét közepére negatív hatással lehet, de te egyetlen pillanatra se add fel! Ezek a kellemetlen égi hatások csütörtökre elcsitulnak, úgyhogy tarts ki, s higgy abban, hogy minden jobb lesz! Tedd túl magad a hét eleji bonyodalmakon, csak magadnak okoznál álmatlan éjszakákat és felesleges idegeskedést, ha ezekre fókuszálsz, s nem pedig a pozitív változásokra. Keress inkább nyugalmas helyet magadnak, olvass, szánj időt hobbidra!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.