Hétvégi horoszkóp (október 27–28.)

Forrás: Shutterstock -
asztrológia hétvégi horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Ikrek nem fognak unatkozni a hétvégén, igazán izgalmas lesz számukra ez a két nap, de a Skorpióknak sem lesz okuk a panaszra: rajongani fognak ezért a hétvégéért, ugyanis minden úgy alakul majd, ahogy ők szeretnék. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok.

Kos

Kiegyensúlyozott leszel ezen a hétvégén, béke honol a szívedben és a lelkedben, csak akkor lehetne kihozni a sodrodból, ha valaki valamilyen főbenjáró bűnt követne el ellened. Képes leszel pici dolgoknak is örülni, ez pedig nemcsak erre a hétvégére, hanem a következőkre is harmóniával tölt fel, számos, régóta halogatott otthoni feladatot elrendezel, beszélgetsz a családoddal, a szomszédjaiddal. A szombati napot egy még mozgalmasabb vasárnap követi, mozdulj ki a négy fal közül, ha eddig nem tetted. Az otthonülés nem lehet vonzó számodra. Hívj magaddal olyasvalakit, akivel régen voltatok kettesben, és lenne is miről beszélgetnetek.

Bika

A szabadság vándoraként röpködsz ide-oda, mindent megnézel, mindenre kíváncsi vagy, élvezed az élet különféle örömeit. Bika létedre ezen a hétvégén nem pörgésre, vágysz, és aligha fogsz zajos bulikba menni, kerülni fogod a túlzott felhajtást, sokkal inkább a csend és a béke az, ami célként lebeg a szemeid előtt. A hétvégén többen is megkérdőjelezhetik a lépéseidet, hiszen nehezen tudnak téged követni – nem ezt az oldaladat ismerik. Tény, hogy kedvelik a sokszínűségedet, a változatosságra való képességedet, de hiányolják azt, aki képes minden bolondságban benne lenni. Mondd el nekik, hogy ez is te vagy!

Ikrek

Már nagyon vártad ezt a két napot? Nem csoda, hisz a tervezetteknek megfelelően mozgalmas lesz, érdekes emberekkel találkozhatsz. A pihenésen és a barátokkal közös kikapcsolódáson túl valamilyen izgalomban is részed lehet, mivel beléphet az életedbe valaki, aki nem fogja titkolni, hogy akar tőled valamit. A kegyeidet és a figyelmedet keresi, de lehet, hogy te észre sem veszed ezt? Akkor előre figyelmeztetünk, hogy nyisd ki a szemedet, és figyelj a feléd érkező impulzusokra! Ha van kapcsolatod, és az kissé labilis, épp itt az alkalom arra, hogy kiengeszteljétek egymást.

Rák

Ez a hétvége jól telik, csupa pozitív gondolattal, így adódik alkalom a jövőd tervezésére, örömmel, mosollyal meg némi izgalommal várod a következő hetet. Ám addig is pihenj, de ne csak láblógatással teljen az idő! A szorgos házimunkával vagy otthoni kötelességek elvégzésével telő szombat délelőtt után mozdulj ki valamerre! A kikapcsolódás örömteli formái javallottak. Bulizz, táncolj, ismerkedj, aztán jöhet egy nyugalmas, csendes, békés vasárnap. A hét utolsó napja nagyon kedvező lesz számodra, vonzerőddel valakit levehetsz a lábáról. Most előállhatsz olyan igényekkel, amikkel eddig nem mertél!

Oroszlán

A hétvége nehézkesen indul, a hangulatod ingadozó, ám szerencsére csak azért, mert elfáradtál a leterhelő munkanapok során, és legszívesebben semmit nem csinálnál. Szombat délelőtt szinte mindent nyűgnek fogsz érezni, és adódik olyan helyzet is, amikor alaposan megmondanád a magadét. Ne tedd! Ne éld ki magad a kritizálásban, inkább mosolyogj, mert akkor ezt kapod vissza a környezetedtől! Melyiket választod? Ne sérts meg senkit, inkább öld energiáidat hasznos tevékenységekbe. Nehéz lesz, de hunyj szemet más emberek hibái felett, és azt élvezd, ami jó. A rossz, negatív, kevés szócskákat töröld ki a szótáradból.

Szűz

Mindegy, milyen napot mutat a naptár, pihenés helyett te megállíthatatlanul jössz és mész, intézkedsz, sürögsz és forogsz szeretteid vagy barátaid körül, és valamibe mindenképpen bele akarsz kezdeni. Olyasmit keress magadnak, ami nem munka, és nem is kötelesség, hanem egy vágy a magánéleted formálásával és szépítésével, boldogabbá alakításával kapcsolatban. Persze azért ne vidd túlzásba a tenni vágyást, találd meg az arany középutat, pihenni, lábat lógatni is kell! Amennyiben megvalósítottad a nagy álmot, akkor iktass be egy tartalmas sétát egy barátoddal vagy a kedveseddel...

Mérleg

Egész héten csak robotoltál, leterheltek az aktuális tennivalók, futkostál, hogy minden függőben lévő ügyet elrendezhess a békés, nyugalmas hétvége érdekében. Alkalmanként mások dolgait is megoldottad, így joggal követeled magadnak a harmóniát. Meg is kapod, amire vágysz, ez pedig égi ajándék, és a kedved szerint fog telni az egész hétvége, feltéve persze, ha nem vállalsz be egy különleges jótéteményt. Ha valaki a saját nyűgjeinek megoldását próbálja rád testálni, arra mondj egyértelmű nemet! Mondj le minden olyan programot, ami nem pihentető, és nem tölt fel energiával.

Skorpió

Rajongani fogsz ezért a hétvégéért, az eseményekért, a pozitív élményekért, ugyanis minden pillanatát te irányítod, és pont az fog történni, amit szeretnél. Végre kiélheted magadat, lesz időd és kedved csevegni, csacsogni, eszmét cserélni, információt áramoltatni. Könnyen megeshet, hogy olyan hírek is eljutnak hozzád, amelyek segíthetnek egy régi, kellemetlen ügyön végre túllendülni. Mondd ki őszintén, mi bánt, mi okoz indokolatlan feszültséget, hisz „több szem, többet lát" alapon kiváló tanácsokat kaphatsz. Az égi konstellációk kifejezetten kedveznek az új emberi kapcsolatok kialakításához. Figyelj oda, kinek mit mondasz, kinek mit ígérsz, aztán tartsd is be!

Nyilas

Próbáld meg a munkát jó messzire elkerülni, még otthon is! A szakmai kérdéseket úgysem tudod hétvégén megoldani, épp ezért ne is foglalkozz ezekkel! A következő két nap csodásnak ígérkezik, ne rontsd el azzal, hogy nem örömteli programokon veszel részt, hanem búslakodsz vagy már a jövő hét kihívásait kergeted. Minek? Ne pazarold erre az időt, helyezd fókuszba önmagadat. Pihend ki magadat alaposan, bátran aludj kicsit tovább mindkét reggel, ne főzz három menüt, hanem rendelj valamit, és lelkiismeret-furdalás nélkül heveredj le a kanapéra. Ha folyamatosan kizsákmányolod és szellemileg is leterheled magad, azzal magadnak ártasz. A munka vár hétfőig!

Bak

Érzelemmel lesz tele ez a hétvége, a szíved és a lelked elmélyülés után sóhajtozik. Nem csupán igényled, hanem adod is a pozitív energiát másoknak. Épp annyit kapsz, amennyit magad is adsz, így adj gazdagon, a figyelemért és a törődésért meg kell dolgoznod. A három legfontosabb szó ezen a hétvégén: szabadság, szerelem, empátia. Ezek nélkül hiányérzeted lenne, úgyhogy minden lépésed során ezek vezessenek. Ne csodálkozz azon, ha az érzelmekre való igény vasárnap sem csökken, sőt, még hétfőn is el leszel varázsolva. Ámor nyila célba vesz, ha szingli vagy, most nem menekülhetsz, ha elkötelezted magad, akkor lubickolj az érzelmekben.

Vízöntő

Alaposan el voltál halmozva a héten tennivalókkal, rengeteget dolgoztál, nem húztad ki magad a közös vagy a nehéz feladatok alól, emellett az új kihívások is hozzátettek ahhoz, hogy energiatartalékaid megcsappanjanak. Így a hétvége elsődleges célja az, hogy feltöltődj, és olyan emberekkel vedd körbe magad, akik adnak, nem pedig elvesznek. Lesz most időd arra is, hogy formáld egy kicsit az otthonodat, szépítgesd a kertet vagy a balkont, és magadat se told háttérbe! A munkát felejtsd el, foglalkozz a családoddal és a magánéleteddel, ha tanulsz, most érezhetően jól fog az agyad, könnyen megjegyzel mindent.

Halak

Már a péntek estéd is jól telt, hát még a szombat reggel! Fitt leszel, energikus, éhezel egy jó programra vagy többre... és ezekből a testmozgás se maradjon ki! A terveidnek megfelelően kezdődik a hétvége, sokat mosolyogsz, élvezed mások társaságát, így a folytatás is remek lesz, izgalmakkal, mozgalmassággal, érzelmekkel telve. Valamilyen meglepetés is készülődik, de erről nem árulhatunk el többet, majd meglátod, mire gyúrnak a szeretteid! Légy türelemmel, hisz ami késik, nem múlik. Ha pedig tettél mostanság ígéretet valakinek, akkor erről se feledkezz meg, épp itt az ideje a teljesítésének.
Melyik sztárpasi illik hozzád? Csillagjegyed elárulja!http://www.life.hu/horoszkop/20160209-melyik-sztarpasi-illik-hozzad-a-horoszkopod-alapjan.htmlTudni szeretnéd, melyik jóképű híres színésszel vagy énekessel passzoltok össze a horoszkópotok alapján? Keresd ki a csillagjegyed, és derítsd ki! Horoszkóp--Mit mond a csillagjegyed a szexuális életedről? Most kiderülhttp://www.life.hu/horoszkop/20151026-horoszkopod-elarulja-milyen-vagy-az-agyban-es-milyen-a-szex-veled.htmlRámenős vagy szelíd? Tüzes vagy gyengéd? A csillagok segítenek megismerni a te és az ő vágyait. Horoszkóp--Amilyen a csillagjegyed, úgy viseled a szakítást!http://www.life.hu/horoszkop/20150612-amilyen-a-csillagjegyed-ugy-viseled-a-szakitast.htmlEgy szakítás után elkerülhetetlen, hogy az ember szíve ne törjön össze. Vannak olyanok, akik sosem lépnek túl a veszteségen, mások pedig éppen a csalódásból merítenek erőt az ismételt próbálkozásra.Horoszkóp--Ezekkel a fóbiákkal küzdesz a horoszkópod szerinthttp://www.life.hu/horoszkop/20180614-ezekkel-a-fobiakkal-kuzdesz-a-horoszkopod-szerint.htmlMindenki fél valamitől, hiszen nem vagyunk tökéletesek. Nincs olyan ember, akinek ne lenne valamilyen gyengesége, bár egyes félelmek szembetűnőbbek, mint mások, de az biztos, hogy mindannyian küzdünk valamivel. Íme, a horoszkóp szerinti fóbiáink. Nézd meg, a csillagok szerint neked mi a gyengeséged! HoroszkópOrigoMilyen munka illik hozzád a horoszkópod alapján?http://www.life.hu/horoszkop/20170120-milyen-munka-illik-hozzad-a-horoszkopod-szerint.htmlAz egyén születési horoszkópképletében az úgynevezett MC (Medium Coeli) tengely jelzi, melyik szakma lehet igazán jó választás. Természetesen a napjegy – mint a személyiség alappilléreinek meghatározója – is jelentős befolyással lesz a nagy döntésekre, az aktív évek során épp ezen tulajdonságok irányítják rá a figyelmet az érdeklődési körre, a rejtett és ismert szakmai képességekre és a munkamorálra is. HoroszkópThinkstockMi a legrosszabb tulajdonságod? Horoszkópod mindent elárul róladhttp://www.life.hu/horoszkop/20170116-horoszkopod-elarulja-mi-a-legrosszabb-tulajdonsagod.htmlSenki sem tökéletes, emiatt felesleges pálcát törni mások feje felett. Egy kis humorral szemlélve pedig máris sokkal másabb színben tűnnek fel még a legbosszantóbb jellemvonások is. Kíváncsi vagy, hogy neked mi az? Lentebb kiderül, ám vigyázat, nehogy túlságosan komolyan vedd magad! Horoszkóp--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.