asztrológia hétvégi horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Ikreknek nem lesz egyéb feladatuk, minthogy megéljék a hétvége örömteli szabadságát, a Skorpiók számára pedig paradicsomi boldogság adatik majd meg, a Bakoknak sem lesz megerőltető ez a két nap, csak élvezniük kell a különféle programokat és eseményeket. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok!

Kos

Ismerd be, mire vágysz valójában! Talán arra, hogy a hétvége egészét a semmittevés jellemezze? A gondolat jó, csak elkerülhetetlenül adódik pár otthoni tennivaló, egy érdekes telefon, egy izgalmas SMS, te pedig nehezen állsz ellen annak, hogy társaságban töltsd az időd. A nyugalom iránti vágy érzete hipp-hopp elszáll, és a társasági élet kerül fókuszba. Most olyan emberi kapcsolatokat alapozhatsz meg, melyekből tanulhatsz, tanácsokat kaphatsz, vagy akár egy közös megvalósítás ötlete is elkezdhet megformálódni. Semmire ne mondj nemet, érdemes új dologba vágni a fejszédet!

Bika

A hétvégéd központi témája a szeretet és a megértés legyen! Ez semmi máson nem múlik, mint a te őszinte és nyílt hozzáállásodon. Amennyiben békére és harmóniára vágysz, akkor azt könnyen megteremtheted mosollyal, kedvességgel és figyelemmel. Adj ezekből bőven azoknak, akik számítanak neked! Figyeld meg, mindent vissza fogsz kapni tőlük! Sose feledd! Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten! Törekedj ezen szemléletmódra, s így az órák múlásával minden fokozódni fog, s alig bírod majd visszafogni magad, mindenkinek csak adni és adni akarsz.

Ikrek

Engedd el magadat, bátran lazíts, fantáziálj kedvedre, éld meg a hétvége örömteli szabadságát, így pedig a kötelezettségektől való teljes mentességet. Most senki és semmi nem gátol a fejlődésben, azt tehetsz, amit csak szeretnél. Mindent úgy cselekedj meg, ahogy az számodra a legmegfelelőbb. A saját elképzeléseidet ne szorítsd háttérbe, jó néha elrugaszkodni a valóság rideg talajától. Aki merészen engedi szabadon a gondolatait, az lesz a hétvége nyertese. Kiváló és használható ötleteid támadnak, melyek meg is valósíthatók.

Rák

Egy meglehetősen leterhelő munkahetet zársz a pénteki nappal, ugyanakkor tény, hogy az áldozatnak megvan a pozitív eredménye. Feltétlenül megérdemelsz egy kis kényeztetést a hétvégén - kezdj is ennek neki, akár már péntek este. Azt tedd, amihez csak kedved van, és figyeld meg, hogy megkapsz minden égi és földi támogatást elképzeléseid megvalósulásához. Emellett lényeges az, hogy ne kapkodj, hisz ha rohangálsz összevissza tudatosság helyett, akkor nem jutsz előrébb. Add meg a lehetőséget magadnak a csendre, a nyugalomra és a mély gondolatok áramlására! Emberi kapcsolataidat helyezd fókuszba!

Oroszlán

Teljesen rendben van az, ha csakis a hétvége jár a fejedben, a munka és a kötelezettségek pedig már hidegen hagynak. Bár akad majd olyan pillant, amikor valaki igyekszik visszarántani a rideg valóságba, ám, te ne hagyd magadat! Jár neked a pihenés és az örömteli kikapcsolódás. Jó az, ha sok apró ügyet elrendezel otthon, esetleg besegítesz a barátaidnál, ám ha folyamatosan iparkodsz, s nem nyugszol, akkor nem fogod magad kipihenni, és hétfő reggelre nyűgösebb leszel, mint pénteken voltál. Nem kevés stressz nyomja a vállaidat, ezt pedig valahogyan le kellene vezetni, mielőtt az egészséged látja kárát.

Szűz

Kellemes hétvégéd lesz, a pozitív előszelét már pénteken érezhetted, aztán szombaton - a családodnak vagy a barátaidnak hála - sok örömben lesz részed. Közvetlen környezetedtől zavarba ejtően sok szeretetet, támogatást és figyelmet kapsz, amit fogadj is el. Konkrétan mit is terveztél vasárnapra? Tulajdonképpen lényegtelen, ha nem a szeretteiddel függ össze! Inkább mondd le vagy rakd át más dátumra a dolgot, hisz most tényleg olyanokkal érdemes töltened az idődet, akik mindig – jóban és rosszban – melletted állnak, hidegben és melegben is fogják a kezedet.

Mérleg

Ugye az csupán egy vad és kósza gondolat, hogy dolgozni szeretnél ezen a hétvégén? Felejtsd ezt el! Miért akarod magad gyötörni és tovább fárasztani? Engedd el ezt az elképzelést, de sürgősen, ne add munkára a fejedet, akkor sem, ha ezek csak otthoni teendők! Annyi más és érdekes dolog van a világon, amit csinálni lehet. Egyáltalán nincs komoly nyomás most rajtad, így szabad utat kaphat a teljes kikapcsolódás. A barátaidat is hanyagoltad mostanság, a családtagjaidról már nem is beszélve! Hozd be a lemaradásod, nehogy valaki felhánytorgassa neked jogosan ezt!

Skorpió

Paradicsomi boldogság adatik meg neked, ha nem felejted el, hogy itt a hétvége, s a munka helyett a pihenés mellett teszed le a voksodat. Bátran tégy valami olyat, ami különleges és egyedi, extrém vagy épp most először próbálod ki. Nem kell örökké a realitásba kapaszkodni, a fantázia és a szárnyalás is fontos dolgok. A szombati napon ugyanis olyan – magánélettel összefüggő - dologba kezdhetsz, aminek végeredménye kiemelkedő lesz, mindemellett sokak álla leesik majd a meglepetéstől. A kreatív gondolatok most hosszú távra mutatnak előre. Vigyázz azonban arra, hogy kikkel osztod meg elképzeléseidet!

Nyilas

Egy mozgalmas hétvége helyett inkább végtelen csendre és békére vágysz? Szép próbálkozás, de az égiek nem feltétlenül támogatják ezen törekvéseidet, tettekre sarkallnak, csinálj valami formabontót, olyat, amit eddig sosem! Nem lesz könnyű, de találj kompromisszumot, s legyenek nyugalmas óráid, de mondj igent a bulimeghívásokra is! Hiába tűnik szélsőségesnek ez a két dolog, mégis jó hatással lesz rád ez az állapot. Igyekezz megértetni a környezeteddel, mire vágysz igazán, ha nem mondod el, miből találhatnák ki a gondolataidat? A hétvége során kiváló alkalmad adódik ismerkedni, új kapcsolatokra szert tenni.

Bak

Már nagyon vágyakoztál a hétvége után? Jól tetted, hogy megtervezted előre a részleteit, így csak élvezned kell a különféle programokat és eseményeket. A szombat délelőtt munkásan alakul, ha otthon vagy, végezz el pár feltorlódott tennivalót, így a délután és a vasárnap kötöttségek nélkül telhet. Ha valaki szeretne téged kisajátítani, arra mondj nemet, s tartsd kordában környezeted eltúlzott igényeit. Ez a hétvége a tiéd, és az is marad! Ne engedj ebből, és azt se hagyd, hogy valaki vitát kezdeményezzen. Épp elég, ha odafigyelsz szeretteidre, emellett most lehetsz kicsit önző is.

Vízöntő

Végre-végre itt a hétvége, annak minden örömteli pillanatával együtt. Vártad és nagyon meg is érdemled a kikapcsolódást! Az viszont okozhat gondot, hogy néhány ember nem hagy nyugtot neked, ide-oda rángatnának... ha hagyod! Vajon tudsz nemet mondani? Tégy belátásod szerint, de csakis olyan döntést hozz, amit biztosan nem bánsz meg vasárnap vagy hétfőn. Elsősorban a saját igényeidet tartsd középpontban. Áteshetsz egy kicsit a ló túloldalára, s magadnak köszönheted, ha sok a program, s fáradtabb leszel vasárnap, mint péntek délután. Csökkentsd a programok számát!

Halak

Titkon arra vágysz, hogy a hétvégét a kényelmes semmittevés jellemezze? A gondolat jó, ám biztosan jön pár otthoni tennivaló, kötelezettség, vagy egy érdekes telefon, egy izgalmas SMS, te pedig úgysem fogsz tudni ellenállni annak, hogy társaságban töltsd az idődet. A nyugalom iránti vágy érzete gyorsan tovaszáll, s a buli és az ismerkedés kerül fókuszba. Most olyan emberi kapcsolatokat alakíthatsz ki, melyekből tanulhatsz, tanácsokat kaphatsz, vagy akár egy közös megvalósítás ötlete is elkezdhet megformálódni. Mindenre bólints bátran, érdemes új dologba vágni a fejszéd, még akkor is, ha egyáltalán nem terveztél ilyesmit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.