asztrológia ezotéria pénzhoroszkóp
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rejtett erők segítenek vagy nehézségek gátolnak a gyarapodásban? Sok vagy kevés pénz áll a házhoz? Mit kell tenned azért, hogy kedved szerint növekedj? Miben lesz részed 2018-ban? A Szaturnusz a Bakban járva sokban támogatja a pénzügyi gyarapodást, az új utak és bátor lépések pedig sikert hoznak.

KOS

Anyagi ügyeid nem voltak maradéktalanul rendezve 2018-ban, adódott ok örömre és némi bánatra is. Szerencsére Kos vagy, így egyetlen percre sem adtad fel a harcot, ezért persze dicséretet érdemelsz. Sok problémával kellett szembenézned, és ezek egy részére 2019-ben kell új megoldókulcsokat keresned, mert a régi technikák már elavultak.
Az új esztendő mindenféle értelemben sokkal több jóval kecsegtet, mint az, amit lezársz. Új forrásokra lelsz, és nem félsz ismeretlen terepet felkutatni és felfedezni. Rá fogsz lelni valamire, ami tartósan biztosítja számodra a folyamatos bevételeket. Meglehet, hogy 2019 talán még nem hozza meg a végleges, mindenre kiterjedő megoldásokat az összes függő üggyel kapcsolatban, de a fény bizony már ott lesz az alagút végén.
Az új év beköszönte még nem kecsegtet gyors és nagy bevételekkel, sőt január és február hava kifejezetten leterhelő lesz. Ugyanakkor a nyár elejére fellélegzel, és különféle adósságokat is rendezel.

BIKA

Tervezett és váratlan kiadások egyaránt megterhelik a pénztárcádat – főleg januárban és februárban. Ezek egy része egyszer csak ott lesz az asztalon, mint egy kupac probléma, és azonnali megoldás után kiált. Bikaként eleinte talán nehezen látod majd meg, mi a legfontosabb teendőd, hogyan enyhíthetsz a gondokon, ám májusra meglepő ötletekkel rukkolsz elő, és mindenre kész terveid lesznek. Érezd magadat szerencsésnek, mert jó tanácsokat kapsz, olyan iránymutatásokra lelsz, amelyek eddig rejtve voltak előtted. Kiszámítható leszel, és pontosan fogod tudni, meddig nyújtózkodhatsz, meddig ér a takaród. Logikus gondolkodásmóddal, észszerű tervezéssel könnyen kimászhatsz a slamasztikából.
Ha van függő hitelügyleted, akkor ennek kifizetését meggyorsíthatod, sőt akár le is zárhatod. Ne tarts semmit reménytelen, megoldhatatlan helyzetnek, mert a Bikában járó Uránusz minden támogatást megad neked. Ha viszont neked tartozik valaki, akkor megnő az esély arra, hogy a nyárig visszakapd a kölcsönt.

IKREK

Már 2019 első negyedében jelentős sikert könyvelhetsz el, minden körülmény adott ahhoz, hogy munkáddal, hivatásoddal összefüggésben többletbevételekre tegyél szert. Merj fizetésemelést kérni, vállalkozóként emeld meg az óradíjadat. Ezek a bevételek - értelemszerűen - kapcsolódnak a 2018-as esztendő eredményeihez, viszont egyben előremutatók, azt jelzik, hogy 2019 többi része is sikeres lehet. Összegezd logikusan és alaposan, miként sikerült elérni különféle céljaidat, hogy újra és újra eredményes lehess.

A tavaszi időszak stabilitást ígér, viszont a május végi időszak és június hava tartogathatnak egy-két kellemetlen pillanatot, váratlan kiadások formájában. Még az is lehet, hogy számítottál rájuk, ugyanakkor nem tervezted be előre, vagy épp elfeledkeztél az adott dolgokról.

A nyár folyamán figyelj oda minden aláírandó papírra, bizony könnyen megtéveszthetnek, ugyanakkor az ősz folyamán már ingatlan- vagy kölcsönügyleteken is törheted a fejedet. Bármibe kezdj ekkortájt, nem tudsz hibázni. Merj kockáztatni.

RÁK

2019 első harmadában úgy érezheted, hogy sehová sem haladsz, csupán egy helyben toporogsz. Amíg látszólag eredménytelenül telnek a napok és hetek, átmenetileg kicsit elkedvetlenedhetsz, de ami késik, tudjuk, hogy nem múlik. A jelzett periódus inkább a tervezésnek kedvez, gondolj át minden kiadást alaposan, tűnődj el azon, érdemes lenne-e munkahelyet váltani, vállalkozást alapítani, másodállást vállalni – viszont a döntést ne kapkodd el. Igaz, hogy körülötted forog a világ, változóban van minden, ám ha figyelsz, meglátod azt a néhány dolgot, helyzetet vagy épp személyt, amik és akik segíthetik utadat a 2019-es esztendő további részében.
Váratlanul ér majd, hogy június közepétől egyik pillanatról a másikra jelentős fordulat következik be anyagi életedben, és régi befektetéseid térülhetnek meg, esetleg már elfelejtett adósaid önként és örömmel szeretnék letudni restanciájukat. Az is elképzelhető, hogy pluszmunkát vállalsz, vagy felkínálnak neked egy, az eddigieknél sokkal jobb és megtérülőbb állást. Ne habozz elfogadni azt, amit a sors tálcán kínál!

OROSZLÁN

Jól alakul a 2019-es esztendő, bátran vállalj új dolgot, kutass új pénzforrás után, vállalkozz másképp, mint eddig tetted. Szerencsére kedvezők a körülmények az anyagi gyarapodáshoz, s csak némi odafigyelésre lesz szükség, hogy meglévő vagyonodat gyarapítsd, megforgasd. Pénzügyeid jó mederben haladnak előre, ha befektetnél, segítségre lelsz – merd ezt kérni, ha kétségeid merülnek fel!
Egy-két kisebb kiadás az év elején némi bosszúságot okozhat, ám jusson eszedbe, hogy ez az elmúlt években is mindig így alakult - olyan, mintha a sors ismételné önmagát. Ingatlannal vagy nagyobb vagyontárggyal összefüggésben érhet kellemetlen meglepetés, műszaki tárgyak romolhatnak el, és ezek javítása vagy cseréje aktuálissá válik. Ám minden változóban van, így márciustól fokozatosan áthelyezheted tekintetedet a bevételi oldalra, ugyanis meglepő dolgokat tapasztalsz. Befektetéseid, áldozatos munkáid anyagilag is megtérülhetnek, és számos problémára találhatsz nagyon okos megoldást. Fontos, hogy a pluszbevételek nem nyithatnak teret az azonnali költekezés előtt! Légy kellően megfontolt. Amiért sokat harcoltál az elmúlt 3-4 esztendőben, azért a dicséret végre megérkezik nyáron és ősszel.

SZŰZ

Ahhoz, hogy jól megtervezett elképzeléseidnek megfelelően alakuljon a 2019-es esztendő pénzügyi része, sokat kell tenned, muszáj okosan döntened, és néha spontán kell cselekedned. Átalakításra, jelentős reformra van szükség ahhoz, hogy öröm legyen foglalkozni az anyagi ügyekkel. Érdemes megválni a régi megszokásoktól, a hibás berögzöttségektől – amelyek mind a kiadási oldalt gyengítették.

2019 újdonságot hoz a megszerzett anyagiak beosztása, felhasználása terén is. Ne irreális fogadalmakkal köszöntsd ezt az évet, hisz már megtapasztaltad, hogy ezen terveknek csak a töredékét valósítod meg. Jobban jársz akkor, ha észszerű és könnyen megvalósítható dolgokat és célokat tűzöl ki magad elé, így sok kicsi 2019-ben nagyon sokra megy!
Az év első hónapjai kedvezően alakulnak, ezt váratlan pluszbevételek is megerősítik. Június hava egy saját vállalkozás indítására vagy a meglévő drasztikus átalakítására alkalmas, de a nyári időszak akár lakás- vagy gépkocsivásárlásnak is kedvez. A tél beállta számos pluszkiadás megjelenését hozhatja.

MÉRLEG

Az elmúlt két esztendő talán kevés kiemelkedő sikert hozott számodra pénzügyi téren, ám épp ezért ideje a drámai változásoknak. Sok dolgot kell kitépned gyökerestül ahhoz, hogy valami újnak a magját elvesd. Minden esélyed megvan arra, hogy a nyár kezdetén jelentős fordulatot vegyen az életed, és extra bevételekre tegyél szert. Merd elhinni, hogy Fortuna a te malmodra hajtja a vizet. Cselekedj, tervezz, tedd meg az első lépéseket, s az eredmények megérkeznek.

Már januárban is jól alakulnak anyagi ügyeid, ez akár fizetésemelésben, tavalyi befektetéseid váratlan, egyben pozitív megtérüléseiben vagy eddigi felesleges kiadásaid felszámolásában is megmutatkozhat.

Ha van tartalékod, kifejezetten ajánlott hosszú távra befektetni tavasszal, ugyanakkor a nyári szezon kevésbé kedvez az ingatlanvásárlásnak. Az ősz vége és a tél sokkal kedvezőbb lesz ezeket az ügyeket érintően, ha nem hajt a tatár, ekkorra halaszd a kiemelkedően nagy lépések megtételét.
Az ősz végétől egészen karácsonyig hosszú távú anyagi stabilizálódás mutatkozik.

SKORPIÓ

Az év elején elég sokat kell azon gondolkodnod, miből fizeted ki a tavalyi elmaradásaidat, esetleg az év végi - kissé eltúlzott - kiadásaidat, egy kölcsönt, vagy egy megszerezni kívánt tárgy ellenértékét. Mivel magad döntöttél mindenben, magadnak is kell megoldást találnod különféle ügyeidre. Februárban több váratlan kiadás adódhat, alkalmanként azt érzed majd, hogy nem bírod tovább cipelni a terheket. A megoldáshoz némi lemondás is szükséges.
Ha teheted, május előtt ne vegyél fel hitelt, még akkor se, ha ezt látod az egyetlen vagy épp utolsó megoldásnak. Épp ez az, ami nem ajánlott, csak tovább bonyolítanád a helyzetedet. Hidd el, alapos átgondolással, okos átcsoportosítással meg tudnád oldani minden ügyedet – igaz, ez időt, energiát és odafigyelést igényel. Vajon szánsz erre kellő figyelmet? Belátod, hogy másképp kell költekezni, és érdemes új pénzforrásokat felkutatni? A megoldás szó szerint ott hever a lábaid előtt!
Nagyobb beruházásba, vásárlásba, lakásfelújításba a nyár közepe előtt semmiképpen se kezdj. Októbertől már érezni fogod, hogy jelentősen csökkennek a terhek, és fellélegezhetsz.

NYILAS

2019 egy remek ajtót nyit ki előtted, mögötte ott lesz minden gondodra a megoldás, új pénzforrási lehetőség, munka, vállalkozás – minden, amiért az elmúlt esztendőkben dolgoztál. Január és március között bármibe is fogj, azt sikerrel és anyagi gyarapodással zárod, vagy épp növeled meglévő javaidat. Kiemelkedő eredményekkel kecsegtetnek a csillagok, minden támogatást megkapsz ahhoz, hogy régi vagy épp új ügyeid jól haladjanak. Akármibe is fekteted a pénzedet vagy éppen az erődet, az nyereséget hoz számodra. Tartsd szem előtt a "sok kicsi sokra megy" elvét.
Május végétől július közepéig más tendenciák mutatkoznak, itt minden kiadást alaposan meg kell fontolni, mert a Mars kellemetlenkedhet, és elpazarolhatsz már megszerzett dolgokat. Mars akár könnyen félre is vezethet, túlzó ígéretekkel kereshet meg valaki – hát légy észnél! Ne hagyd, hogy kihasználják jóindulatodat vagy naivságodat, ezt odafigyeléssel elkerülheted!
Augusztustól szerencsére ismét fordul a kocka, jó irányba. Ismét rálelsz belevaló önmagadra, és akár nagyobb beruházáson – autó, ingatlan - is gondolkozhatsz.

BAK

2019 vajon sokat hoz vagy keveset? Azt leszögezheted és célként kitűzheted, hogy legyen egy csipetnyivel jobb, mint 2018. Ez természetesen jogos igény – hát tegyél ennek megvalósulásáért.
A változás téged sem kerül el, mindaz, ami 2018-ban elakadt, nem teljesült vagy épp átmenetileg elromlott, azért szerencsére az új esztendőben kárpótlást fogsz kapni. Ha meggondolod, akkor kiderül számodra, hogy már 2018 utolsó negyedében érezhető volt némi pozitív változás anyagi életed terén, amely eredményeképpen - bár nem látványosan és kimagaslóan, de - folyamatosan fogsz gyarapodni 2019 folyamán. Igaz, hogy gyorsabb sikerekben reménykedtél, ám várd ki a sorodat, mert nagyon elégedett leszel hamarosan.
Minden esélyed megvan arra, hogy a pénztárcád és a bankszámlád gyarapodjon. Ha vannak adósságaid, azokat gyorsabb ütemben tudod rendezni. Az ősz megérkezésével fellélegezhetsz, és bátran nézhetsz előre, a stabil anyagiakkal rendelkező jövőbe.

VÍZÖNTŐ

A 2018-as év, és főleg annak a vége sok többletkiadást eredményezett, ám itt meg kell nyomnod a stop gombot, nem költekezhetsz előre, szinte a 2019-es esztendő terhére. Épp ezért igen rosszul fog érinteni az, hogy a kisebb kiadások nem szakadnak meg, hanem 2019 elején is folyamatosan felbukkannak, a legváratlanabb irányokból. Ezek a szituációk nehéz pillanatokat okoznak, ám nem süppedhetsz búskomorságba, megoldásra kell találnod. Tulajdonképpen nincs igazán nagy baj, sőt ha a 2019-es év pozitív előrejelzéseire figyelsz, akár már mosoly is megjelenhet az arcodon. Sokat tanulhatsz a közelmúlt eseményeiből, ha alaposan átgondolsz mindent, és tanulsz a hibákból.

Kifejezetten javallott márciusban jelentős dologba vágnod a fejszédet. Lehet szó új vállalkozás indításáról, munkahelyváltásról, betársulhatsz valaki mellé - mindegy, a siker lassan hozzád is megérkezik. Viszont csakis olyan dolgot csinálhatsz, ami igazán ínyedre való, és beteljesülhet néhány régi vágyad ősszel és télen.

HALAK

A 2018 év végi és a 2019 év kezdetét jelentő kiadások alaposan leterhelnek, és nagy kérdések fogalmazódhatnak meg benned. Hagyj mindent úgy, ahogy van, esetleg merj bátor lenni, és változtatni aktuális helyzeteden azért, hogy az anyagi ügyeid jobban alakuljanak az év további szakaszában. Lehet, hogy kevés a tartalékod, ám akkor is érdemes ezt feláldoznod! Olyan dolgokra, tárgyakra vagy akár tanfolyamokra és képzésekre javallott most költened, amelyek régóta esedékesek, tudtad, hogy előbb vagy utóbb meg kell tenned a szükséges lépéseket. 2019-ben galibát fog okozni ez a sok ügy, és nem tologathatod a megoldások keresését.

Jó hír számodra az, hogy szerencsésnek érezheted magadat! Ha elköltesz valahol hasznosan némi pénzt, az elképesztő ütemben jön vissza egy másik irányból. Meg fogod találni 2019-ben is a kiskaput a céljaid eléréséhez. Ha ügyes vagy, és szorgalmasan dolgozol, mint egy hangya, akkor már a tavasz első napjaira rendeződhet az anyagi helyzeted, sőt tervezhetsz is előre. Lehet, hogy minden adósságtól nem tudsz egy csapásra megszabadulni, de legalább nyugodtan hajthatod esténként álomra a fejedet nyártól egészen karácsonyig.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.