önismeret párkapcsolat szex kézírás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokan csak legyintenek rá, mások meg túlságosan is nagy jelentőséget tulajdonítanak a kézírás elemzésének: a grafológiának. Egy biztos, írásunk személyiségünk fejlődésével együtt változik, és egy szakember előtt szinte semmi, még titkos szenvedélyeink, szexuális vágyaink sem maradhatnak titokban. Két éve érdekelt benneteket ez a cikk a Life.hu-n.


Thinkstock
Thinkstock

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha idegesek vagyunk, szorongunk, vagy éppen ellenkezőleg, kiegyensúlyozottnak érezzük magunkat és boldognak, akár huszonnégy órán belül is eltérő írásképet produkálhat a kezünk. Nem véletlen, hogy a nagy érzelmi amplitúdóval megáldott emberek szinte soha nem tudnak azonos aláírást létrehozni, hiszen kedélyállapotuknak megfelelően vezeti a kezük a tollat.
Ám az életben beállt nagy változásokat is hűen tükrözi az írás, és bár szakemberek szerint például egy párkapcsolaton belüli jelentős változás körülbelül fél év múlva rezzen csak meg a papíron, a tapasztalatok azonban azt is bizonyítják, hogy egy nehéz élethelyzetre szinte azonnal rezdül a kéz, és a toll mozgása, a vésés ereje, a toll hegyének dőlésszöge, valamint a betűk formálása is megváltozik.

Érzéki szexjegyek

Életünk egyik legizgalmasabb, legintimebb, legtitkosabb területe, a szexualitás is megjelenik kézírásunkban. Ez persze sok embert félelemmel tölt el, hiszen éppen azon a területen érzi ettől magát kiszolgáltatva és védtelennek, amelyet a leggondosabban álcázna mások előtt, hiszen akár tetszik, akár nem, a mai napig a szex az, ahol az emberek jelentős része álruhát visel, ahol a legtöbb elfojtás tetten érhető.

Thinkstock
Thinkstock


A kézírás azonban nem hazudik, és bár nagy merészség lenne egy laikus számára, ha egy-egy hurok megformálása alapján ítélné meg összességében partnere szexualitását, azért nem árt, ha tisztában van azzal, hogy bizonyos jelek utalhatnak a szexszel, esetleg a partnerkapcsolattal összefüggő fontos dolgokra.

Három zónás íráskép

Az írásképelemzés során a szakemberek a betűket három zónára osztják. Ez a legtisztábban az f betűn mutatható be, hiszen az írott betűvetésben az az egyetlen olyan betű, amely hármas tagolású: fej, közép (vagy derék), illetve alsó zóna.
A fej, vagyis az f felső hurka a transzcendenshez való viszonyulásunkat, a szellemi érdeklődésünket érzékelteti, a középső rész a szubjektív énünkön keresztül a gyakorlatias megoldásainkra utal, míg az alsó zóna az ösztönöket képviseli.

Most jó...

A szex szempontjából talán elég lenne csak az alsó zónával foglalkozni, hiszen hol kereshetnénk máshol a szexszel kapcsolatos erotikus jeleket, mint az alsó zónában, az ösztönvilágban?
A szakemberek szerint azonban ez nem elég, vagyis minden előzetesen hallott és tévesen értelmezett információ ellenére a szexualitás jelentős jegyeire is a teljes írásképből kell következtetni és nem elég a százszor hangoztatott g vagy gy betű alsó fertályára koncentrálni.

Thinkstock
Thinkstock


De nézzük a bizonyos árulkodó betűt:

A g betű alsó hurka egészséges helyzetben lendületes, ívelt, gördülékeny, mindenféle görcsök, durva vastagítások, maszatolások, ficamok nélkül. A szépen ívelt, a g fejével arányos hurok kiegyensúlyozott szexualitásra utal, míg a szaggatott, görcsös, elhajló hurok arra mutathat rá, hogy az illetőnek gondjai vannak a szexuális életével.

A gy betű ennél is többre utalhat, hiszen itt már a párkapcsolat illetve a partnerhez fűződő kapcsolat is szerepet kaphat. Amíg a g a saját szexualitásunkról árulkodik, addig a g-hez kapcsolódó y a társat jeleníti meg a betűpárban. A "tökéletes" gy szépen formált, arányos és szabályos minden zónában. A betűk közel állnak egymáshoz (de nem torlódnak össze, nem mászik egyik a másikra, nem tapad és nem nyom el). Méretük is hasonló (azonos) valamint a toll hegye a papíron hasonló erővel nyomódik le, de nem történik vésés egyik betű (fél) térfelén sem. Ez azt jelenti, hogy a párkapcsolat jól működik és a szex a partnerrel egyenrangú és mindkét fél számára kielégítő, valamint örömmel és élvezettel teli terület az erotika mindkét fél számára.

A legárulkodóbb jegy azonban a gy betű y-ja. Az ugyanis kifejezetten a párunk életünkben (a szexualitásban) betöltött súlyára, szerepére utal. Ha a hurok jelentéktelenné zsugorodik, sőt el is veszik, ha az y középső zónában elhelyezkedő bögrevonala torzul (és leggyakrabban), lefelé szalad, akkor az arra utalhat, hogy jelenlegi partnerünk szerepe és fontossága több mint megkérdőjelezhető. Valamint erős a gyanú, hogy a szex korántsem olyan kielégítő, mint azt szeretnénk.

Gazdag Enikő pszichológus, párkapcsolati szakember véleménye:

A grafológia haszna vitathatatlan, kiegészítő módszerként a személyiségelemzésben jól használható. Egyedül erre a módszerre nem ajánlatos támaszkodni, hiszen egy-egy félreértelmezés tévútra vihet, viszont több módszer együttes alkalmazása (pl. személyiségtesztek, kézíráselemzés stb.) megbízhatóbb eredményhez vezet.
A lelkiállapot, a személyiségjellemzők feltételezhetően tetten érhetőek a kézírásban, sőt a különböző változások, krízisek is, viszont konzekvenciák vagy következtések levonásához egy-egy személyről szükséges a személyes interjú és egyéb, más mérőeszközök alkalmazása.


Jobb a székkel, mint a pasimmal! (18+)http://www.life.hu/szeress/20130417-gyori-szilvia-a-lifehu-szakertoje-valaszol-olvasonk-szekkel-es-mas.htmlÉdeshármasok filmen - csajok a csúcson (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130416-szorakozas-szex-szerelem-parkapcsolat-edesharmasok-filmen-csajok-a.htmlPasivélemény: "Ezért nem áll fel rendesen" (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130416-szex-szerelem-parkapcsolat-pasivelemeny-ezert-nem-all-fel-rendesen.htmlHazugságok a női orgazmusról (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130412-szex-szerelem-parkapcsolat-5-hazugsag-a-noi-orgazmusrol-.htmlSzextipp: Pszt! Gyönyör szavak nélkül! (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130415-szexualitas-parkapcsolat-pszt-szex-es-orgazmus-szavak-nelkul.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.