Ashton Kutcher Bruce Willis színésznő botrányhősnő válás Rumer Willis Demi Moore Vino Schnabel szakítás botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy azt korábban a Life.hu megírta, az ötvenéves színésznő legutóbb igencsak pityókásan bulizott, és rámozdult a szexi zenészre, Lenny Kravitzre is. Azóta kidobta őt fiatal fiúja, és gyermekei is ellene fordultak.

Vino azért döntött úgy, hogy kiadja a nála majdnem kétszer idősebb Demi útját, mert a színésznő rontotta a 26 éves műkereskedő imázsát. Schnabel számára ugyanis jelenleg az üzlet és kemény munkával felépített imidzse a legfontosabb, mindezzel pedig összeegyeztethetetlen a botrányos celebviselkedés.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Demi felelőtlen magatartásának nemcsak egy újabb kapcsolata végét köszönheti, de mostanra három lánya is elfordult tőle. A Willis gyerekek, Rumer (24), Scout (21) és Tallulah (18) ugyanis Vinóhoz hasonlóan belefáradtak abba, hogy anyjuk őrült módon bulizik és bohóckodik. A lányok Rumer biztatására döntöttek úgy, hogy hátat fordítanak sztármamájuknak.

A bizonytalan színésznőnek talán éppen most kellene a legnagyobb támogatás a családja részéről, gyermekei azonban már fél évvel ezelőtt is szabadulni akartak tőle. Rumer már azzal sem volt kibékülve, hogy édesanyja egy vele majdnem egyidős, 26 éves fiúval randizik, aki azonos körökben mozog, mint a fiatal lány. Most pedig, amikor Vino kidobta a színésznőt, a sztárcsemeték is elpártoltak tőle.

Széttárt combokkal fetrengett Demi Moorehttp://www.life.hu/szorakozz/20121206-demi-moore-szineszno-reszegen-bulizott-lenny-kravitz-zenesz-tarsasagaban.htmlLehullt a lepel Demi új szerelmérőlhttp://www.life.hu/szeress/20121130-demi-moore-szerelmerol-vino-schnabelrol-titkok-derultek-ki.htmlDemi Moore kétszer annyi idős, mint új játszópajtásahttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20121128-demi-moore-ketszer-annyi-idos-mint-uj-jatszopajtasa-vito-schnabel.htmlDemi Moore divatba hozta a meztelenkedésthttp://www.life.hu/legytrendi/20121108-divatbotranyok-demi-moore-szineszno-aki-divatba-hozta-a-meztelenkedest.htmlDepressziós és vészesen fogy Demi Moore - Az életét féltik a barátaihttp://www.life.hu/legykepben/20121018-demi-moore-amerikai-szineszno-belebetegedett-ashton-kutcher-amerikai-szinesztol-valo.htmlIszonyúan féltékeny exférje csinos kedvesére Demi Moorehttp://www.life.hu/szeress/20120720-demi-moore-nagyon-feltekeny-mila-kunis-szinesznore.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.