a nap cikke házasság párkapcsolat férfi szerelem archetípus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amikor bedőlsz egy übermacsó csábításának, ne csodálkozz, ha az együtt töltött éjszaka után eldob, mint egy használt zsebkendőt. Ha komolyabb terveid vannak a magánéletedet illetően, érdemes a férfiak hierarchikus világának alsóbb szintjein keresgélned, ahol olyan tulajdonságokat is megtalálhatsz, mint az őszinteség, a ragaszkodás és a kedvesség. A Life.hu most feltérképezte a legjellemzőbb archetípusokat, hogy megkönnyítse a dolgodat.

1. A klasszikus férfias pasi: Alfa-típus

Alfahímmé válni minden férfi álma, mert tudja, hogy mit akar elérni, és a végsőkig kitart álmai megvalósítása mellett. A nők rajongnak a szenvedélyesen ambiciózus pasikért, akik általában magasak, jóképűek, erős izomzatúak, és már a puszta jelenlétük is bizsergést vált ki többségből, majd elindul a verseny a kegyeiért. Ha az álompasi egy társasági eseményen megjelenik modell alkatú barátnőjével, karizmatikus személyisége miatt rögtön a figyelem középpontjába kerül, ezért a férfiak is szeretnének a közelébe férkőzni, és a legjobb barátjuknak tudni. Azonban az alfákat csak addig érdeklik a gyengébbik nem tagjai, amíg azok biztosítják a fizikai és lelki kielégülését, mivel rendkívül egoista és szexista jellemek. Egy "falkavezérrel" szinte lehetetlen stabil párkapcsolatot kiépíteni, s bár olyan fajta erőt mutat, amiről sok nő úgy gondolja, hogy biztonságot nyújt, valójában képtelen megadni azt az odafigyelést és támogatást, amire vágynak.

Viktor, közgazdász (39)

"Érdekes téma, de nézzünk meg alaposabban néhány dolgot. Pontosan mi alapján kategorizáljuk a férfiakat - pszichológiai, fizikai vagy szexuális szempontból? Egyáltalán, mi ennek az értelme? Kétlem, hogy léteznek olyan emberek, akik egy az egyben megfelelnek valamelyik típusnak, és csak azért, mert az állatvilágnak van egy felső-alsó szerkezete, nem jelenti azt, hogy az férfiakra is vonatkoztatható. Az alfahím sztereotípiájával kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy az okos és intelligens nők inkább menekülnek a macsó pasiktól, mert pontosan tudják, hogy megbízhatatlan és link alakok."


Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

2. A legjobb "férjanyag": Béta-típus

Amikor a nők hosszú távú kapcsolatban gondolkodnak, általában olyan "alfa" tulajdonságokat keresnek, mint a szenvedélyesség, a higgadtság és az éles elme, egyúttal kedvességre, őszinteségre, ragaszkodásra és megbízhatóságra vágynak, amelyek valójában béta jellemvonások. Szingli nők, figyelem! Az alfa attribútumok önmagukban csak rövidtávon működnek, és a dominancia-hierarchia tetején álló férfiakból nagyon problematikus férjek és apák válnak, amit a hűtlenségek és válások aránya is tükröz. Ha jövőbeni terveidben szerepel a családalapítás, célszerű egy bétahím mellett lehorgonyoznod, aki gondoskodó típus, önfegyelmet mutat, valamint nagyobb valószínűséggel hajlamos házasságot kötni és gyermeket vállalni. A béta-pasik kiegyensúlyozott, türelmes személyiségek és kiváló csapatjátékosok, de hiányzik belőlük az alfahím túlzott önimádata, agresszivitása és csillapíthatatlan szexuális étvágya.

Renáta, gyakornok (30)

"Az a pasi, aki minden nőre rámászik, és kihasználja azt, hogy jól néz ki, soha nem fog harmonikus párkapcsolatban élni. Én egyáltalán nem sajnálom azokat a nőket, akik ezekre az uralkodó, agresszív és bunkó férfiakra hajtanak. Azzal csak magukról állítanak ki szegénységi bizonyítványt, ha valakire a külseje vagy a pénze miatt néznek fel, és nem a személyiségébe szeretnek bele. Úgy gondolom, egy férfi inkább legyen átlagos, így annak is kisebb az esélye, hogy félrelép, és ha valaki kedves, szórakoztató, udvarias személyiség, szerintem sokkal vonzóbb a nők szemében."

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

3. Csak eljátssza a cuki fiút: Gamma-típus

Ellentétben a domináns alfa vagy a szórakoztató béta-típussal, a gamma férfi általában befelé forduló, különc, és nem igazán vonzó személyiség, akire jellemző az érzelmi hullámzás. Bár a hierarchia alsó szintjén megbúvó gamma-hím intelligensebb és tehetségesebb, mint delta társai, hiányzik belőle a magabiztosság, ezért általában sikertelen a nőknél. Tipikus tulajdonságai közé tartozik, hogy tapad a nőkre, szeret birtokolni, hajlamos manipulálásra, és mivel nem tudja felvenni a versenyt a felette állókkal, ennek hiányában megpróbálja elszigetelni és irányítani partnerét. Egy "gamma" gyakran tetszeleg a kedves fiú szerepében, és úgy viselkedik, mint egy barátnő, ám jóindulata csupán eszköz céljai eléréséhez, amit általában arra használ, hogy maga mellé láncolja a kiszemeltet. Összehasonlítva a magasabb szinten álló férfiakkal valójában egy teljesen értéktelen és szánalmas lény.

4. Aki képtelen visszakapaszkodni: Delta-típus

Valaha egy jóképű, népszerű és sportos férfi volt, akit fiatal korában mindenki irigyelt gyönyörű barátnője, és csodált brillírozó elméje miatt. Ám az idő múlásával ebből a sármos és lehengerlő pasiból egy bizonytalan és a világgal elégedetlen személyiség vált, ezért is nevezhetjük őt exalfahímnek. A hierarchia középső kasztjában álló delta-férfi főként alárendelt szerepéről ismert, aki folyamatos harcok árán próbál helyet szorítani magának egy olyan társadalomban, ahová már nem tartozik. Általában gyenge jellem, nem csupán testalkata, hanem szellemi kapacitás miatt is, és gyakran eltűri, hogy uralják és kínozzák az alfahímek, ami odáig vezethet, hogy zárkózottá válik, és ez a magánéletére is rányomja a bélyegét. Ha mégis sikerül becserkésznie egy nőt, állandóan attól retteg, hogy elveszti az érdeklődését, ami általában meg is történik.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

5. Olyan, mintha a barátnőd lenne: Lambda-típus

A "lambdák" kilógnak a sorból, mert saját társadalmi hierarchiába rendeződnek, és közéjük azok a férfiak tartoznak, akik a szó szoros értelmében nem érdeklődnek a hagyományos párkapcsolatok iránt. A lambda-férfiak általában többféle nemi lehetőséget is elfogadnak, ezért is sorolhatók pl. a bi- vagy homoszexuális kategóriába. A lambda a meleg és leszbikus jogok szimbóluma, egyesek szerint azért, mert görög betűként felszabadulást (liberation) jelent, illetve egyensúlyt és mérleget is jelképez. Nagyon sok férfinak titkolnia kell, hogy vonzódik az azonos neműekhez, így akár éveken át is képesek eljátszani az alfa és a béta szerepet. Pozitív tulajdonságaik közé tartozik az alkalmazkodóképesség, az intuitív kommunikáció és a kreatív problémamegoldás, ami szakmai életükben is megnyilvánulhat.

6. Az igazi "outsider": Szigma-típus

Ha az alfák a társadalmi hierarchia csúcsán állnak, akkor a szigmák a legalján helyezkednek el. Ők tipikusan a magányos farkasok, akiknek nincsenek igaz barátai, és akikkel szemben a társadalom elutasítóan viselkedik, mert bizonyos értelemben ők is elutasítják, hogy egy adott csoporthoz vagy közösséghez tartozzanak. A szigma-férfiak gyűlölik az alfa- és bétahímeket, mert irigykednek rájuk, és soha nem ismernék el az érdemeiket. Jellemző rájuk a gúnyorosság, a cinikusság, a titokzatosság és a kívülállók számára gyakran érthetetlen viselkedés. A "szigmák" sok esetben csonka családban nőnek fel, vagy gyakori, hogy valamilyen kisebbséghez tartoznak.

Balázs, kutató (28)

"Udvarias, becsületes és önzetlen férfinak tartom magamat, és nagyon jó kapcsolatot ápolok a családommal, mégis boldogtalan vagyok. Valamiért képtelen vagyok másokkal közös nevezőre jutni, ami szerintem az arcomra van írva, és ez megakadályozza, hogy az emberek meglássák bennem a barátot vagy a társat. Senki nem osztja meg velem a titkait, a kollégáim is kihagynak a közös összejövetelekből, amitől pokolian (és csendben) szenvedek, de nem vagyok az a nyomulós fajta. Lassan olyanná válok, mint egy számkivetett, és őszintén szólva fogalmam sincs, hogyan tudnék változtatni az életemen."

7. Az örök vesztesek: Omega-típus

A született lúzerek a férfi-mátrix legalján szerepelnek, akiket minden hím legyőz a hierarchiaharcban. Az "omega" általában szenvedő, labilis és érzelmileg sérült férfit takar, aki a nők számára is teljesen közömbös, vagy rosszabb esetben ellenszenvet, utálatot vált ki belőlük. A populáris kultúrában - elsősorban a vígjátékokban - rendszerint úgy ábrázolják őket, mint túlsúlyos dagikat vagy szerencsétlen balekokat, akiknek idióta szokásai vannak, éretlen és felelőtlen személyiségük pedig teljesen alkalmatlanná teszi őket egy kiegyensúlyozott párkapcsolatra. Az omega-férfiak mindig próbálnak kibújni a felelősség alól, és álmodozással töltik a fél életüket, miközben folyton attól rettegnek, hogy képtelenek megfelelni az elvárásoknak. Ugyanakkor szeretik azt gondolni, hogy a saját tempójukban menetelnek előre, de valójában egy helyben toporognak, ezzel pedig lecsúsznak a legérdektelenebb és legkevésbé vonzó emberek kasztjába.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Gyöngyi, amdinisztrátor (34)

"Szerintem az előző pasim egy tipikus omega volt. Jól indult a kapcsolatunk, mert az elején bedőltem a dumájának, de fél év után rájöttem arra, hogy csak lézeng a világban, és gőze sincs az életről vagy önmagáról, arról már nem is beszélve, hogy az ágyban egy nagy nulla volt. Amikor együtt éltünk, munkája sem volt, egész nap csak a számítógépen játszott, és még hétvégén sem lehetett kirobbantani a gép mellől. Minden próbálkozásom kudarcba fulladt, hogy kirángassam az álomvilágából, és most már tisztán látom, hogy ő egy kiégett és gyáva pasi, aki mellett senki nem fog sokáig megmaradni."

Győri Szilvia szexuálpszichológus, tanácsadó szakpszichológus véleménye:
"A férfiak felosztása sikeres és sikertelen típusokra nem igazán állja meg a helyét, mivel a szocioszexuális hierarchia nem kőbe vésett. Az egyes karaktertípusok nem pontos definíciók, a társadalmi nemi szerepek között ugyanis vannak átfedések, és a férfi státusza eltolódhat egy másik társadalmi helyzetbe, hiszen az emberek hajlamosak viselkedési mintáikat számos külső és belső tényezőhöz igazítani. A legtöbb férfi 'hibrid', azaz az évek során feljebb vagy lejjebb is léphet egy szintet, vagy egyidejűleg több kategóriába is tartozhat. Tehát a személyiségtípusok változhatnak idővel, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy egy menő üzletemberből az élete későbbi szakaszában depressziós munkanélküli is válhat. Az azonos kategóriába tartozó férfiak és nők gyakran konfrontálódnak egy párkapcsolatban, mert túl hasonlóak, és az ellentétes személyiségtípusok sok esetben erősen vonzódnak egymáshoz, épp a különbözőségük miatt."

"Nem vagyok nyuszipók!" - Vigyázz, hogy becézed!http://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20130510-szerelem-parkapcsolat-becezo-szavak.htmlGyengédség férfiterror helyett (18+)http://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20130430-szex-szerelem-parkapcsolat-leszbikus-vagyok.htmlFontos a péniszméret? - Így választ a nő pasit!http://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20130422-szex-szerelem-parkapcsolat-befolyasolhatja-a-nok-parvalasztasat-a-peniszmeret.htmlPasik 35 felett - Nem kellenek senkinek?http://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20130419-szex-szerelem-parkapcsolat-pasik-35-felett-nem-kellenek.htmlCsóktörténelem: a csócsálástól a franciáighttp://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20130418-szex-szerelem-parkapcsolat-csoktortenelem-a-csocsalastol-az-elvezesig.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.