párkapcsolat férfi szerelem korkülönbség szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Manapság, amikor minden korábbinál rugalmasabbá váltak a párválasztás társadalmi szokásai, és amikor a férfiak állítólag a minden paraméterében álomnőt keresik, különösen aktuális a kapcsolaton belüli korkülönbség problematikája. A Life.hu épp ezért megkérdezett néhány férfiút: ők mit gondolnak az életkor-mizériáról?

1. Csak a 30

Imre, író (65)

"Nekem világéletemben a harmincas nők tetszettek. Az okát nem tudom, de így volt ez már akkor is, amikor kamaszkoromban először érdeklődtem a nők iránt, akkor is, amikor én voltam harmincas, és így van most is. Mindkét feleségem ebben a korban járt, amikor elvettem őket, a másodikkal még mindig együtt vagyunk... És igen, idővel lett mellette egy harmincas szeretőm."


Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock


2. Érett nők dicsérete

Márk, főiskolás (21)

"Valahogy engem a korosztályomba tartozó lányok nem tudnak érdekelni, hiába próbálkozom velük, az idősebb nők viszont nagyon felizgatnak. Rajtuk érzem azt a nőiességet, azt a szexuális kisugárzást, ami igazán bejön nekem. Ha pornót nézek, akkor is a MILF kategóriára szoktam kattintani. Az életben még csak egyszer jött össze egy rövidke szeretői kapcsolat egy 40 éves, férjes asszonnyal, akit neten ismertem meg, de azt nagyon-nagyon élveztem."

3. Ugyanott tartani

Krisztián, levéltáros (38)

"A sors úgyis fel szokta borítani az ilyen szabályokat, de szerintem az az ideális, ha az ember párja körülbelül annyi idős, mint ő maga. Na jó, nyilván plusz-mínusz pár év. Akkor vannak meg ugyanazok a tapasztalatok, ugyanaz a világfelfogás, ugyanaz az életstílus, amire szükség van egy jó kapcsolat működtetéséhez. A két félnek kábé ugyanott kell tartania az életben, ennyi. Különben nagyon nehéz dolguk lesz."

4. Csak idősebbet ne!

Tamás, pultos (29)

"Nincsenek különösebb prioritásaim ezen a téren, eddig szerencsére nem volt ebből problémám egyik kapcsolatomban sem. Na jó, az szerintem zavarna, ha idősebb lenne a csajom, valahogy kényelmetlenül érezném magam mellette. De fiatalabb lehet, akár több évvel is. Nyilván tinikre azért nem vágyom, abból már kinőttem."

5. Hülye méricskélés

Dávid, újságíró (33)

"Ez mekkora baromság, ez az életkor-mizéria! Hülyét tudok kapni, mikor valami ismerősömnek újságolom, hogy van egy új kapcsolatom, vagy hogy megismertem egy izgalmas lányt, ő meg egyből azt kérdezi: na és hány éves? Hát nem tök mindegy, a francba is?! Találkoztam már idióta, éretlen negyvenessel és teljesen komoly, jó fej 18 évessel is. Ha működik közöttünk minden, ha közösek tudnak lenni a dolgaink, akkor nem számít a korkülönbség. Esetleg annyi van, hogy egy hasonló korúval ennek nagyobb a valószínűsége. De messze nem annyira, mint amennyire ezen a kérdésen rugózni szokás."

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock


6. Az a lányos báj...

Bence, webdesigner (30)

"Én vállalom, hogy a fiatal lányokra bukom. Azokra, akikben megvan még az a báj, ami sok nőből kiveszik, amikor lányból nővé válik. A rejtélyesség izgat, az, hogy belőlük még bármi lehet, imádom a nyitottságukat a világra... Egy kor felett a többség már beállt valami nagyon egyféle életre, ami a legtöbbször unalmas a számomra. Legalábbis eddig még nem találkoztam olyannal, aki rácáfolt volna."

7. Az idősebb a főnök?

Kristóf, jogász (27)

"Egy férfi legyen idősebb a kapcsolatban. Akkor lesz meg a tekintélye, különben a nő fogja hordani a nadrágot helyette, vagy ami még rosszabb: elkezd anyáskodni. Tudom, tapasztalatból beszélek. Szóval nálam csak a fiatalabb nők jönnek szóba, de azért túl zsengék se legyenek, mert azok meg idegesítenek az állandó viháncolásukkal. Úgy 4-5 év különbség az ideális."

Álomnő luxuskivitelben - Amikor a jó nem elég jóhttp://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20130913-szex-szerelem-parkapcsolat-alomno-luxuskivitelben-amikor-a-jo.htmlSzakítások a sztárvilágban: 2013 a válások éve?http://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20130912-szerelem-parkapcsolat-szakitas-2013-a-valasok-eve.htmlMit keres a férfi és a nő egy párkapcsolatban?http://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20130911-szex-szerelem-parkapcsolat-mast-keres-egy-no-es-mast.htmlEzt nézi a pasi, ha meztelen vagy! (18+)http://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20130830-szex-szerelem-parkapcsolat-mire-figyelnek-es-mire-nem-a.htmlÍgy jártam a netes randikkal - pasik vallomásaihttp://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20130828-szex-szerelem-parkapcsolat-igy-jartam-a-netes-randikkal-.htmlPiacról a címlapra: egy svéd herceg szerelmehttp://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20130827-egy-modern-tundermese-lilian-may-davies-es-bertil-sved.htmlEx-szex mérce: a volt pasimmal jobb volthttp://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20130823-szex-szerelem-parkapcsolat-amikor-az-exszex-a-merce-szeretlek.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.