Két nővel kavart az ÖsszeEsküvők Pétere

kavarás TV2 ÖsszeEsküvők (tévéműsor) megcsalás szerelmi háromszög
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Baranyi Péter, a TV2 ÖsszeEsküvők című műsorának férfi nyertese, aki Patkó Csengével összeházasodott a műsor végén, kínos szerelmi háromszögbe keveredett.

Péter és Csenge kapcsolata fél évvel ezelőtt ért véget. A fiú azonban nem búslakodott sokáig. Sőt, egyszerre két lánynak csapta a szelet. Csenge után Péter szinte azonnal új párt talált magának egy szőke, magas a modell személyében. Közben kiderült, hogy míg Kiki lányának volt férje egyre jobban elmélyítette kapcsolatát a szőkeséggel, addig nemcsak nős volt papíron, de egy párt alkotott egy másik nővel is, Csenge egykori vetélytársával, az ÖsszeEsküvőkben szintén szerepelő Csobán Dórával - tudta meg a Blikk.

Forrás: Tv2
Forrás: Tv2

Péter itt még boldogan pózolt Csenge mellett

"Petivel összetalálkoztunk egy szórakozóhelyen. Beszélgettünk, és újra felvettük a kapcsolatot, és ebből végül szerelem lett. A baráti körünk tudta, de Péter megtiltotta, hogy a páromként említsem, pedig szívesen világgá kürtöltem volna a boldogságomat. Azt mondta, amíg nem mondják ki a válást, ne bonyolítsuk a helyzetet" - mondta el a lapnak Dóra, aki már bánja, hogy bedőlt Péter csáberejének. "Peti azt állítja, augusztus közepén lángolt fel a szőke modell iránti szerelem, és már a családnak is bemutatták egymást. Ekkor mi még egy párt alkottunk, vagyis a hátam mögött már szédítette őt! Nem értem, ha engem titkolt, mondván, még nem mondták ki a válást, a modellt miért nem?! Szánalmasnak tartom Petit" - mérgelődött Dóra, aki sajnálja Csengét, mert ez a kialakult helyzet az ő számára is nagyon kellemetlen.

Mezítlábas álomesküvője volt Malek Miklósnakhttp://www.life.hu/szeress/20130927-malek-miklos-az-xfaktor-egykori-mentora-alomeskuvon-felesegul-vette-baratnojet.htmlÚjra együtt Madonna és Sean Pennhttp://www.life.hu/szeress/20130926-madonna-enekesno-es-volt-ferje-a-szinesz-sean-penn-egyutt.htmlTitokban férjhez ment Szekeres Nórahttp://www.life.hu/szeress/20130926-szekeres-nora-musorvezeto-titokban-ferjhez-megy.htmlTöbb mint 80 éve házas egy amerikai párhttp://www.life.hu/szeress/20130926-john-es-ann-betar-amerikai-hazaspar-tobb-mint-80-eve.htmlSzakítások a sztárvilágban: 2013 a válások éve?http://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20130912-szerelem-parkapcsolat-szakitas-2013-a-valasok-eve.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.