Durva! Sokkal kevesebbet szexelünk, mint tíz éve

2013.12.31. 22:51

Míg 2002-ben az egyetemisták 77 százaléka áldozott legalább hetente egyszer a gyönyör oltárán, addig mára ez a szám 67 százalékra csökkent - ez derül ki az Eötvös Lóránd Tudományegyetem pszichológusainak felméréséből, akik egy 11 évvel ezelőtti tesztet ismételtek meg.

"Jóval kevesebbet szexelnek ma az egyetemisták, mint egy évtizeddel korábban" - állítja a Blikk, az ELTE egyik kutatására hivatkozva. A szakemberek ezer, 18 és 29 év közötti diák részvételével ismételtek meg egy 2002-es felmérést, mely decemberben igencsak szomorú eredményeket hozott.

Akkor az egyetemisták 77 százaléka vallotta, hogy legalább hetente egyszer szexel. 2013-ra ez 67 százalékra csökkent. Tovább fokozza a reménytelenséget, hogy a 11 évvel ezelőttihez képest duplájára emelkedett azoknak a száma, akik havonta már csak egyszer élnek nemi életet.

Forrás: Thinkstock

Hevesi Kriszta, a felmérés egyik készítője szerint a ritkább szex oka, hogy a mai diákok jóval elégedetlenebbek, mint korábban. "Tudják és érzik, hogy nem mennek rendben a dolgok, hiszen mindössze minden második tanuló mondta azt, hogy elégedett a szexuális életével. Korábban 72 százalék nyilatkozott elismerően a nemi életéről" - fejti ki a szakértő, aki szerint a stresszes életmód mellett a mindennapi szorongások is közrejátszanak a statisztikák szomorú alakulásában.

"Nem szánnak elég időt az előjátékra és arra sem, hogy a hétköznapokban is kedveskedjenek a párjuknak. Kevés a bensőséges szituáció. Nagyon érdekes például, hogy a csókot is kevésbé tartják ma fontosnak, mint egy évtizeddel korábban. Törődés és odaadás nélkül képtelenség életben tartani a tüzet és a kapcsolatot" - állítja Hevesi.

Melinda, 31, tolmács:
"Teljesen megdöbbentett ez a kutatási eredmény. A főiskolai éveimre visszagondolva nem is értem, miért nem szexelnek ma a fiatalok, hiszen ott, akkor a számukra minden adott ehhez. Azonos életkorú és hasonló érdeklődésű fiatalok, koedukált kollégiumok a szülői háztól távol, durva bulik, alkohol, stb.

Azt gondolná az ember, hogy ha valahol, akkor ott hatalmas szexuális szabadság honol, alkalom szülte kalandokkal és végtelen számú ismerkedési lehetőséggel. Hogy a kapcsolatban élők miért nem szexelnek, azt meg főleg nem értem..."
Dorián, 22, egyetemista:
"És azt lehet tudni, hogy az ezer megkérdezett hova jár? Lehet, hogy idén több olyat fogtak ki, aki épp nem szexel, és ezért lett rosszabb az arány. Amúgy meg egyetemfüggő is. A BME-n például kizárt, hogy probléma lenne ebből, rengeteg a mérnök pasi és a jó csaj."
Flóra, 20, főiskolai hallgató:
"Véleményem szerint a szexuális tartalmú felmérések mindig torzítanak. Ha egy egységsugarú hallgatót faggatnak arról óra előtt, mennyit szexel egy héten, egy pasi többet, egy lány pedig kevesebbet fog mondani a valóságnál. Ha pedig nem személyesen válaszolnak, hanem mondjuk egy online kérdőív segítségével, akkor nem csak a válasz, de a nem és az életkor is csalóka lehet. Én ezt az idei eltérést ezen hibaarányoknak tudnám be."

Megkérdeztük a Life.hu szakértőjét is, szerinte mivel magyarázható a jelenség:

Deáki Tímea, párterapeuta:
"Úgy tűnik, hogy a szexualitás, mint olyan, elértéktelenedett. Túlságosan könnyen kapható, így nem ér kellő befektetést. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne ezt vágyná szinte mindenki. Ezt akarják, csak ebben a rohanó, erősen érzelemmentes világban nehéz az olyan dogokkal mit kezdeni, ahol a vágyak és érzelmek kifejezése elvárás.

Ki szeret a párjával együtt lenni csók, simogatás és becéző szavak nélkül? Csak ezekkel együtt lesz az együttlét bensőséges és értékes. Ehhez viszont az kell, hogy merjük kiadni magunkat, és vállaljuk fel az érzéseinket őszintén. Az ettől való félelem okán lett a szex mára egy kipipálandó feladat, és így egy haldokló együttléti forma. Rövidtávon persze lehet csak a szexért önmagáért ágyba bújni, de hosszú távon ez nagyon kevés.

Amíg nem tanulják meg az emberek újra, hogy a szeretet alapja az őszinteség és az odaadás, addig tízévente (reméljük nem gyakrabban) folyamatosan csökkenő tendenciákról fogunk olvasni."

Lehet, hogy Magyarország lesz a következő hely a világon, ahol az emberek megtanulnak szex nélkül élni? Elképzelhető. A világ egyik legfejlettebb országa már így csinálja.

 

szexpszichológiakutatásszerelempárkapcsolatELTEfelmérésegyetemistagyönyör