Szeretőből nem leszel barátnő!

Forrás: Thinkstock -
nők szex barát barátnő Deáki Tímea férfi barátság szerelem szakértő szerető kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Korábban mindenkit arra buzdítottunk, tartson dugópajtit, azt azonban talán nem hangsúlyoztuk eléggé, hogy ezekből a viszonyokból kizárólag a Barátság extrákkal típusú romantikus filmekben lesz a végén valódi kapcsolat. Az életben ugyanis ezek a pasik sosem fogadnak minket társukká. Íme, az okok.

"Sziasztok!

A következő problémával fordulnék Deáki Tímea párterapeuta szakértőhöz:

2013 elején, március környékén anyukáink által megismerkedtünk egy sráccal, akivel nagyon jó barátságot kötöttünk, szinte azonnal. Ez egészen augusztusig csak barátság volt, akkor viszont egy buli után lefeküdtünk egymással, és azóta is tart ez a csak testi kapcsolat.

Azóta is jó barátok vagyunk, heti több alkalommal is lefekszünk egymással. Viszont én kezdek kicsit többet érezni iránta, mint szimpla barátság, de erről a témáról lehetetlenség beszélni vele. Ha szóba kerül, mindjárt másra tereli a szót. Attól is tartok, hogy ha esetleg nyíltan megmondanám neki, hogy többet szeretnék tőle, akkor még ebben a 'minősítésben' is elveszteném őt.

Szerintetek mit tudnék tenni egy ilyen helyzetben?
A választ is előre köszönöm, Csilla"

Forrás: Thinkstock

Szia, Csilla!

Nem tudok egyértelmű jó hírrel szolgálni, ennek a helyzetnek ugyanis csak kis szerencsével lehet kapcsolat a vége. Nézzük a „barátod” helyzetét: van egy lány, akivel megoszthatom ügyes-bajos problémáimat, akár még a szerelmi életemet is megbeszélhetem vele, hiszen a barátom, nem mellesleg még ágyba is bújik velem. Én vagyok a legszerencsésebb férfi a világon, hiszen nem kell elköteleződnöm.

Mit gondolsz erről a mondatról?
Az a helyzet, hogy nem úszod meg a választást. Vagy a barátod, vagy a szeretőd marad. Mivel neki ez így nagyon kényelmes, arra egyelőre nem számíthatsz, hogy párodul választ. És ez nem azért van, mert ne lennél neki fontos. Egyszerűen arról van szó, hogy átléptetek egy láthatatlan vonalat, ami elválasztotta a barátságot a szeretői státusztól. Innen kezdve ő betett téged egy olyan fiókba, ahol azok vannak, akikkel gond, felelősség és elköteleződés nélkül lehet hancúrozni. Szerinted miért hárít, ha nem emiatt? Felteheti magának a kérdést: minden barátjával ilyen Csilla? Hány olyan „csak” barátja van, akivel ágyba bújik? És persze te is felteheted a kérdést vele kapcsolatban, az is érdekes választ hozhat.

A tanácsom, hogy egyszer még próbálj meg komoly beszélgetést kezdeményezni a témában. Ha nem nyitott, akkor engedd el ezt a dolgot és te döntsd el, hogy melyik része a fontosabb a fiúnak…

Sok sikert:
Deáki Tímea Brigitta

Férfivélemény: "Jöhet a fogamzásgátló"http://www.life.hu/szeress/20140117-ferfi-fogamzasgatlot-a-ferfiak-beszednek-a-mellekhatasoktol-felnek-csupan.htmlEgyáltalán nincs egyenlőség a nemek közötthttp://www.life.hu/szeress/20140116-beyonce-knowles-carter-cikket-irt-a-the-shriver-report-magazinba-az-egyenjogusagrol.htmlA Juliette társaság: Agy - mint első számú erogén zónahttp://www.life.hu/szeress/20140114-sasha-grey-a-juliette-tarsasag-cimu-elso-regenyenek-konyvkritikaja.htmlMár Angliában a légszexbajnokság - Ide is elér?http://www.life.hu/szeress/20140113-world-air-sex-championships-legszexbajnoksagot-tartottak-angliaban.htmlAz orgazmuskészség a pasiknál alap, nőknél nemhttp://www.life.hu/szeress/20140110-gyori-szilvia-szexualpszichologus-ir-az-orgazmuskeszseg-kialakulasarol.htmlKarácsonyszinglik: akiket a szeretet ünnepén dobtakhttp://www.life.hu/szeress/20140110-frei-tamas-bejegyzese-kapcsan-vizsgaljuk-miert-szakitunk-karacsonykor.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.