Szeretkezz már velem! Direkt nem szexel velem a pasim

Forrás: Thinkstock -
gyengédség párkapcsolat szex elvonás Deáki Tímea férfi viselkedés párterapeuta szakértő erotika kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csak újabban merünk arról beszélni, hogy a férfiaknak is van lelke. Néhány tíz évvel ezelőtt ugyanis még érzéketlen, a benne dúló lelki harcokat kimutatni képtelen, irányító robotok képét mutatták. Ma ehhez képest egyre több kísérlet bizonyítja, hogy igenis, bizonyos dolgokat az urak is úgy élnek meg, mint a nők. Ide tartozik az is, hogy lassan el is merik hinni saját gyengeségüket, amire korábban azért ritkán volt példa.

3 ok, amiért a pasik megvonják a nőtől a szexet című cikkünkből kiderült, hogy egy párkapcsolaton belül számtalan eszközzel büntethetik egymást a párok. A hiedelmek szerint a szexmegvonás tipikusan női fegyver a másik sakkban tartására, ám mára kiderült, ez a fegyvernem a pasiktól sem áll távol. Sőt!

Elnézést, mióta van a férfiaknak lelkük? Forrás: Thinkstock

Párterapeutánk, Deáki Tímea is úgy látja, hogy míg mondjuk húsz éve általában csak a nő vonta meg az erotikát valamilyen okból a társától, addig ez mára mindkét fél számára lehetőség lett.

"Hogy milyen lehetőség, azon lehet, és kell is vitatkozni. Ugyanis balgaság azt hinni, hogy a manipuláció bármilyen formája hosszú távon eredményre vezethet."

A szex megvonása vagy a társad közeledésének tudatos, büntető vagy nevelő jellegű elutasítása, ha ideig-óráig hatékonynak is bizonyul, hosszú távon garantáltan a párkapcsolat válságához, vagy akár a végéhez is vezethet.

Vajon a férfiak miért mondanak nemet a szexre? A gyönyörre, ami az egyik legerősebb hajtóerő az életükben? Az erotika parkolópályára állításával egyúttal önmagukat is izgalmas, számukra (is) rengeteg energiát adó örömforrástól fosztják meg. Talán azért, mert felismerték, hogy a nők számára a szex a férfi kötődésének egyik legerősebb jele, és tudják, hogy az erotika megvonásával párjuk nemcsak a gyönyört, de a biztonságérzetét is elveszíti. Így a nők irányíthatóvá, könnyen befolyásolhatóvá válnak. Sok pasi ilyekor nem is szól semmit, csupán egyszercsak ritkulnak az együttlétek, és eltűnik az intimitás.

A modern társadalom "kasztrálja" a férfit? Forrás: Thinkstock

Egyik napról a másikra hirtelen már nem alkalmas neki a szex. Éppen nem jó az időpont, túl fáradt, vagy azzal áll elő, hogy sokat vacsorázott. Ha elég érzékeny vagy a jelekre, előbb-utóbb meglátod az összefüggést és rájössz, hogy azért nincs szex, mert megakadályoztad, hogy sörözzön a haverjaival, esetleg rámutattál, hogy nincs szükség az új tévére, autóra, illetve megint a te véleményed, akaratod győzött egy, a párod számára igen fontos dologban. És a mai férfi a haragját és az elkeseredését így, kifejezetten a nőkre jellemző módon fejezte ki. Az is megesik, hogy a párod kifejezetten azért vonja meg a gyengédséget tőled, mert te is ezt teszed vele, és nem történik más, mint az általad szívesen alkalmazott eszközt fordítja ellened.

Ilyekor csak meg akarja mutatni, mennyire kellemetlen, fájdalmas és megalázó a szituáció, és milyen mély sebeket képes okozni a szexmegvonós játszmázás. Vagyis ha azon kapod a párod, hogy sértettséged enyhülése után már a te kezdeményezésedre mond nemet, akkor ne csodálkozz rajta, épp olyan átnevelés áldozata vagy, mint ő!

Jelek, hogy talán egy kicsit prűd vagyhttp://www.life.hu/intim/20140423-prud-vagy-ha-csak-sotetben-szexelsz-csak-misszionarius-pozban-es-csak-adott-idopontban.htmlNyilván senkinek nem esik jól, ha közlik vele, hogy kissé prűd. Mint ahogy oly sok más, ez is legfőképpen akkor esik rosszul, ha van benne igazság. Összegyűjtöttük a jeleket, melyek arra utalnak, te is lehetnél kicsit nyitottabb, bevállalósabb, kíváncsibb a szex terén. Íme a Life.hu összeállítása.Intim--Te ki mered mondani? Ezek a tirpák pasikat ekéző legjobb csajhimnuszokhttp://www.life.hu/intim/20140416-der-heni-eg-veled-olah-ibolya-baby-honeybeast-a-legnagyobb-hos-csajhimnuszok.htmlSzakítós számok mindig is voltak, de korábban ezekben általában a nők sírtak a férfiak után, vagy a pasik üdvözölték, hogy immáron újra egyedül vannak. A Pocsolyába léptem, sáros lett az új cipőm és az Élj vele boldogan slágerek óta azonban sok minden megváltozott. Ma már a csajok is ki merik mondani, amit gondolnak, és meg is teszik. Dér Heni legújabb száma kapcsán összegyűjtöttük a kedvenceinket.Intim--Locsolásért jár egy puszi: locsoljon, vagy ne egy mai macsó?http://www.life.hu/intim/20140420-locsolasert-jar-egy-puszi-deaki-timea-szerint-a-budapesti-ferfiak-nem-mar-locsolnak.htmlSok locsolót kívánnak, majd utamra engednek a húsvéti vendéglátók, én pedig reménykedem, hogy csak viccelnek. Abban bízom, hogy idén megúszom a kínos locsolkodást, a ciki feszengést, hogy akkor most kinek adjak csokit, kinek pénzt, és hogy mekkora az az összeg, amit adni illik a necces spriccelésért. Deáki Tímeával annak jártunk utána, locsol-e még egy mai macsó 2014-ben.Intim--Ha jól választunk, elkerülhetjük a válást?http://www.life.hu/intim/20140413-parvalasztas-tudatosan-amennyiben-a-valas-nem-opcio-kapcsolat-szakitas.htmlDeáki Tímea, a Life.hu párterapeutája különleges levelet kapott olvasónktól. Mira szeretné megérteni a barátnőjét, de nem tudja, hogy a lány jó úton jár-e, jól gondolkodik-e. Ezért kérte szakértőnk segítségét. Intim--"Küldjetek el, csak nekem ne kelljen!"http://www.life.hu/intim/20140408-deaki-timea-a-life-hu-parterapeutaja-segit-eligazodni-a-felrelepesek-a-hutlenseg-a-megcsalas.htmlNaphosszat elemezhetnénk a hűtlenség okait, a félrelépések miértjeit, egyértelmű recept, ellenszer azonban továbbra sincs rá. Sorozatunk, melyben végigvettük, hogyan nyomulnak más nők a pasijainkra, mit gondolnak a megcsalásról a férfiak, és miért is jövünk össze valakivel, akiről tudjuk, hogy kapcsolatban él, igyekszik kapaszkodót nyújtani ezen a bizonytalan terepen. Most a Life.hu párterapeutája teszi fel a témára a koronát érveivel és véleményével.Intim--Azért van szeretőm, mert képtelen vagyok az elköteleződésre?http://www.life.hu/intim/20140403-szeretoi-viszonyok-elkotelezodes-felelossegvallalastol-valo-felelem-a-kapcsolatban.htmlOlvasónk, Tamara fontos kérdésekkel kereste fel a Life.hu szexuálpszichológusát, Győri Szilviát. Szakértőnk segítségével most körbejárjuk, ki is pontosan a szeretői kapcsolatban az, aki valójában képtelen az elköteleződésre.Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.