"A pofám leszakad: A barátnőm az exemmel kavar"

Forrás: Thinkstock -
alkalmi szex párkapcsolat szex csalódás barátnő barátság szexuálpszichológus Győri Szilvia szakértő bizalomvesztés bizalom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Life.hu szexuálpszichológus szakértője, Győri Szilvia nem először kap olyan levelet, melyben olvasóink felháborodva írják, hogy családtagjaik vagy barátaik összejöttek az ő exeikkel. Legutóbb Laura keresett meg bennünket, amikor a húga kezdett viszonyba az ő volt szerelmével. Most pedig Valériával esett meg, hogy az egyik barátnője épp az ő volt pasijával készül randizni.

"Sziasztok!

Én Győri Szilviától szeretnék tanácsot kérni, ugyanis nem tudom eldönteni, hogy velem vagy a barátnőmmel van-e baj.

Több mint egy éve történt, hogy szakítottam az akkori barátommal, mert beláttam, hogy hiába szeretem, ő nem tud, vagy képes elköteleződni mellettem, hiába ígéri le a csillagokat is az égről. Nem volt egyszerű, de lezártam vele a dolgot. Nem is tartottuk a kapcsolatot utána. Nincsenek közös ismerőseink, így azt sem tudtam, mi van vele. Nagyon nem is érdekelt.

Mivel sosem kellett félteni, ha csajozásról volt szó, gyanítottam, hogy a szakításunk után nőkkel fog vigasztalódni. Arra azonban, hogy képes megkörnyékezni az egyik legjobb barátnőmet, mégsem számítottam.

Két hete derült ki egy beszélgetés során, hogy az exem egy hónapja ráírt cseten a barátnőmre, és gyakorlatilag randira hívta őt. Ez nem esett túl jól. Nem is értettem, hogyha annyi nő szaladgál a világban, miért pont az én barátnőmnél kell bepróbálkoznia?

Mégsem ezen akadtam ki igazán, hanem a barátnőm válaszán, aki minderre azt felelte, hogy még nem döntött, így egyelőre függőben tartja a randiajánlatot. Ez olyan volt, mintha gyomorszájon vágtak volna. Úgy éreztem, hogy elárultak, mivel a barátnőm nagyon is jól ismeri az exemet. Tudott a gondjainkról, végigkísérte velem a szakítást, most mégis azon gondolkodik, hogy elmenjen-e randizni vele.

Hogy lehet, hogy ő nem érzi, ez így mennyire gáz? Vagy én reagálom túl a dolgot?

Féltékeny biztosan nem vagyok. Bárki mással randizna vagy járna az exem, nem zavarna. Igazából nem is az ő viselkedése bosszant ebben a helyzetben, hanem a barátnőmé. Annyi szabad pasi van a világban. Csinos lány, bárkit választhatna. Hogy juthat eszébe pont az én exemmel randizni?

Persze akkor nem tudtam hirtelen mit mondani. Azóta sem beszéltünk erről. Nem is tudom, hogy felhozzam-e, avagy sem. Abban sem vagyok biztos, hogy ezek után akarom-e még, hogy barátnők maradjunk. Tényleg nagyon megbántott.

Szeretném tudni, hogy velem van-e a baj, vagy jogosan érzem úgy, hogy barátnő exével nem illik randizni?

Köszönettel,
Valéria"

Forrás: Thinkstock

Kedves Valéria!

A veled történtek az igen kényes esetek kategóriájába tartozik, mindemellett sokakat érint.
Általában azt szokták mondani, hogy a barátnő exe tabu, de valójában nem mindegy, hogy mi, milyen időzítéssel és milyen körülmények között történik. Viszont mindenki maga választja meg, hogy számára mi fér bele egy baráti kapcsolatba és mi nem.

Teljesen normális, hogy csalódott vagy, és elárulva érzed magad. Egy ilyen hír hallatán ugyanis elárasztanak bennünket az érzelmek. Egyrészt a férfi kapcsán, akit egykor szerettünk, és aki rengeteg fájdalmat okozott nekünk. Másrészt egyből elkezd elméleteket gyártani az agyunk, hogy ha újra bekerül az életünkbe egy teljesen más, számunkra szélsőséges minőségben, hogy bírnánk azt elviselni, a mindennapjainkba beépíteni.

A te esetedben nem az exedhez kötődő birtoklási vágy játszik szerepet, hanem a baráti lojalitás, ami mindenkinél egyfajta értékrendet képvisel. Az persze egyénenként változó, hogy kinél mennyire van ennek súlya.

A te értékrendedbe mi fér bele? Min alapszik egy igazi barátság? Ha úgy érzed, ez nem fér bele, akkor ne erőltess magadra egy olyan emberi kapcsolatot, amiben valójában már nem hiszel és nem is érzed jól benne magad.

Fontos azonban, hogy ezt megbeszéljétek. Keress rá alkalmat, hogy négyszemközt tudj beszélni a barátnőddel, és mondd el neki, hogy mi fáj, és miért érzed elárulva magad, valamint hogy miért rendült meg a bizalmad! És hallgasd meg az ő álláspontját is! Indulatból nem lehet okos döntést hozni. Adj időt magadnak, hogy átgondolhasd a dolgokat a begyűjtött információk alapján, hogy megalapozottan dönts a barátságotok jövőjét illetően.

Az is beszédes, hogy a barátnőd csak később beszélt neked a dologról... Bár a részleteket nem írtad meg, hogy ez milyen körülmények között történt. Valóban akarta, hogy tudd, vagy félt, hogy később ki fog derülni a dolog? Esetleg elszólta magát? Vagy a saját önbizalmát próbálta építeni azzal, hogy rá még az exed is szemet vetett? Ezekből a jelekből is lehet olvasni. Gondold csak végig, hogy jutott mindez tudomásodra, és a történet milyen módon lett tálalva.

Természetesen az sem mindegy, hogy a randimeghívás komoly szándékkal történt-e, vagy épp nem talált szexpartnert az ex, és eszébe jutott, hogy a barátnődnél is bepróbálkozhatna, hátha szívesen elüt vele néhány órát. A leveledből ez sem derül ki pontosan, de nyilván te több információval rendelkezel. Ha ugyanis egy kibontakozó szerelemről van szó, az teljesen más elbírálás alá esik, mint egy alkalmi szex.

Azt javaslom, alaposan és higgadtan gondold végig a történteket, figyelve minden apró részletre, és adj időt magadnak! Érezni fogod, hogy ezt a barátságot lehet-e még biztos alapokra helyezni, vagy odaveszett a bizalom. Akárhogy is döntesz végül, mindenképp ülj le a barátnőddel, beszéljétek meg a történteket és azt, hogy hogyan tovább!

Üdvözlettel:
Győri Szilvia

Álomélet-tippek a boldogsághoz: így légy vidám minden nap!http://www.life.hu/intim/20140513-boldogsag-onbizalom-orom-jokedv-vidamsag-igy-erd-el-oket.htmlAhogy mindenkinek, így a Life.hu szerkesztőségének a mindennapjait is átfűti az örök boldogségkeresés. Készítettünk már tündéri fotógalériát vidám állatokból, megünnepeltük a boldogság világnapját, értekeztünk a boldog házasság titkáról, rájöttünk arra, hogy a boldogság hizlal, majd pedig sztárszerzőnket, Müller Pétert is kifaggattuk a témáról.Intim--Így kell taktikáznod a hangszíneddel, hogy meghódítsd a pasit!http://www.life.hu/intim/20140513-igy-kell-taktikaznod-a-hangszineddel-hangsullyal-hanglejtessel-hogy-meghoditsd-a-pasit.htmlRengeteg kutatás foglalkozik a flörtölés és ismerkedés közbeni hangszínváltozással, a nők búgó hangjával és a féfiak magabiztosságot sugárzó, mély tónusaival. A Life.hu-n olvashattunk korábban egy levelet is, ahol egy olvasó osztotta meg velünk, hogy a hangja miatt vonzódik az egyik kollégájához. Most annak jártunk utána, miként használhatjuk fel okosan a hangukat ismerkedéskor.Intim--Te is belemész a szexbe akkor is, ha nincs kedved hozzá?http://www.life.hu/intim/20140511-azok-akik-belemennek-a-szexbe-ha-nincs-kedvuk-bizonytalanok-a-kpcsolatukban.htmlAzt szokás mondani, hogy minden jó párkapcsolat alapja az őszinteség, most azonban az Indiana Egyetem és a Purdue Egyetem kutatói egy újabb olyan kapcsolati platformot fedeztek fel, ahol a felek egyfolytában hazudnak egymásnak. Ez pedig a sexting, vagyis a szexuális tartalmú, meztelen, erotikus képek és videoüzenetek küldése, illetve fogadása. A felmérésről a Pacific Standard számolt be. Intim--Ha a korral csökken a libidó, búcsút kell mondani a szexnek?http://www.life.hu/intim/20140511-klimax-valtozokor-szexualis-elet-szerelem-ne-hagyd-hogy-hazavagja-a-nemi-eleted.htmlKi ne ismerné a diagnózist, és ki ne tartana tőle, hogy a korral csökken majd a libidója. Ez nem csak a férfiakra, a nőkre is igaz, és ugyan sokan akkor sem hagynak fel a szexuális élettel, ha valamiféle rendellenességet tapasztalnak, a másik tábor sajnos tényleg visszavonulót fúj, ha szexről és élvezetről van szól. Ennek azonban nem kell kötelezően így lennie.Intim--A gyermektelen párok boldogabbak, mint akik már szülővé váltakhttp://www.life.hu/intim/20140510-a-gyermektelen-hazassagokban-es-kapcsolatokban-boldogabbak-a-felnottek.htmlA gyermekvállalást évszázadokon át a boldogság forrásának és az élet értelmének tartottuk. Mára azonban nemcsak a gyereket vállalló családok száma csökken rohamosan, de egy olyan kutatás is napvilágot látott, amely szerint a gyermektelenek boldogabbak is, mint azok, akik már legalább egy babát vállaltak. Legalábbis ez derül ki a brit Open University felmérésből - írja a The Guardian.IntimOrigo"A legmélyebb intimitást akkor élem át, ha sebezhető és kiszolgáltatott vagyok"http://www.life.hu/intim/20140504-keren-moscovitch-me-into-you-limited-edition-monograph-meghokkento-fotosorozata.htmlFotósként mindenki azt a bizonyos pluszt keresi. Azt a valamit, amivel az ő művei, az ő sorozata kitűnik majd a többi közül. Egy ötletet, amely másnak még nem jutott eszébe, és ami elég meghökkentő lesz ahhoz, hogy mindenki az ő képeivel akarjon foglalkozni. Mindenki olyat szeretne mutatni, amit azelőtt még nem látott a világ. Ilyet kívánt létrehozni Keren Moscovitch is.Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.