Czippán Anett szerencsés a munkában, szerencsétlen a szerelemben

Forrás: FEM3 -
Demcsák Zsuzsa válás Rendes Zoltán FEM3 Czippán Anett
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kudarcként éli meg válását a Fem3 csinos műsorvezetője Czippán Anett, aki öt év után válik férjétől, Rendes Zoltántól.

Ahogy a Life.hu is megírta, Czippán Anett nem tudta megmenteni házasságát. A műsorvezető egyelőre próbál erős maradni, de a neheze még most jön. Anett kolléganőjével, Demcsák Zsuzsával beszélgetett a Fem3Café műsorában. Zsuzsa válását múlt héten hosszú huza-vona után mondta ki a bíróság.

Forrás: FEM3

Anett számára Zsuzsi tapasztalatai sokat segíthettek, hiszen hasonló érzelmi válságon mennek most keresztül. A műsorvezető az interjú apropóján egy kicsit a Borsnak is betekintést engedett a magánéletébe.


"Én még a válási folyamat elején tartok. Szomorú vagyok, mert nem így képzeltem el az életemet néhány évvel ezelőtt. Azt pedig, hogy vége a házasságomnak, kudarcként élem meg. Tudom, hogy ez most egy természetes folyamat, ahogy azt is, hogy számomra ez az időszak az önismeretről szól. Nehéz megszoknom, hogy bizonyos szituációkban férfiként kell működnöm, erőt kell sugároznom akkor is, ha fáradt és kimerült vagyok. Rendivel egyébként abban egyetértettünk, hogy minden kérdésben, ami a gyermekünk életét érinti, együtt döntünk" – magyarázta Anett.

Matracával jár be az egyetemre a megerőszakolt lányhttp://www.life.hu/intim/20140904-emma-sulkowicz-megeroszakoltak-21-evesen-a-columbia-egyetemen-matracaval-jar-be.htmlAhogy arról a Life.hu beszámolt, augusztus 30-án hajnalban szexuálisan bántalmaztak egy fiatal lányt az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar gólyatáborában. Riportunkban boncolgattuk a felelős kérdését is, illetve beszéltünk egy korábbi táborszervezővel is. Az eset azonban sajnos nem egyedi, Emma Sulkowicz például hasonló bűntény áldozata lett: őt saját kollégiumi ágyában erőszakolták meg.Intim--Széttárt combokkal feküdtem az ablak előtt: Szexmítoszok nyomában (18+)http://www.life.hu/intim/20120329-szex-szerelem-parkapcsolat-szexmitoszok-kigunyolt-erzekek.htmlA szexszel kapcsolatban számos mítosz kering a köztudatban, amelyeknek igazságtartalma erősen megkérdőjelezhető. Az sem mellékes, hogy ezen mendemondák némelyike komoly önértékelési zavarokat is okozhat mind a nőkben, mind a férfiakban. A Life.hu-n egy éve ez volt a kedvenc cikketek.IntimOrigoDemcsák Zsuzsa: "Vége!"http://www.life.hu/intim/20140904-demcsak-zsuzsa-a-tv2-musorvezetoje-elvalt-ferjetol-erre-utalo-fotot-toltott-fel-facebookjara.htmlDemcsák Zsuzsa, a TV2 műsorvezetője egy mosolygós fotót rakott fel Facebook-oldalára magáról, amelyen imádkozó kéztartásban áll. Vége a huzavonának és végre hivatalosították válását férjétől? Csak erre tudunk gondolni...IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.