Öt éve szingli a Barátok közt bombázója

Forrás: RTLKLUB -
Nikol anyuka szingli párkapcsolat Csomor Ági Barátok közt egyedülálló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csomor Ági, a Barátok közt vagány Nikolja bevallotta, miért él egyedül 5 éve, és miért nem engedi közel magához a férfiakat.

A sorozatban Ági határozott, sikeres nőt alakít, aki kőkemény férfiakat irányít és Bartha Zsolttal szűrte össze a levet. A valóságban azonban a színésznő öt éve egyedül neveli kislányát – írja a Best.

Forrás: RTLKLUB

„A kislányom, Emese 10 hónapos volt, amikor az édesapjával elváltak útjaink. Egyedülálló szülőként az volt a fontos, hogy a lányomnak mindent megadjak. Persze ez nem azt jelenti, hogy 35 évesen le akarom húzni a rolót" – magyarázta Ági, aki elsősorban abban látja a problémát, hogy az ő korához illő férfiak foglaltak vagy éppen elváltak és élvezik a kalandozást. „A másik probléma a gyerek lehet, bár még nem panaszkodott senki emiatt. A harmadik pedig, hogy tartok attól, hogy mit szól majd az új páromhoz a gyerek" – mesélte a színésznő, aki ennek ellenére nem adta fel, hogy egyszer még párkapcsolatban éljen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.