Budapesten és Szegeden laknak a legcsúnyább társkeresők

Forrás: Thinkstock -
társkeresés csúnya ronda randi szép ember
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Érdekes kutatást készített a napokban a Rondarandi.hu, az ország első, kifejezetten belső értékeknek szentelt társkeresője. Az oldal felméréséből kiderült, hogy a fővárosban, Szegeden, valamint Miskolcon élnek a magukat leginkább rondának tartó társkeresők.

A rondasági verseny dobogójának második fokán a Csongrád megyei társkeresők találhatók, a harmadik helyen pedig a borsodiak állnak. Ha tehát nem számít a külső, érdemes budapesti, szegedi vagy miskolci párt találni, ugyanis ők azok, akik leginkább elfogadják, hogy a párjuk nem feltétlenül egy Adonisz.

Forrás: Thinkstock

Budapest, Szeged és Miskolc után még Pécs, Debrecen, Székesfehérvár és Nyíregyháza található az élmezőnyben, már ami a magukat rondának tartó társkeresők arányát illeti.

A felmérés alapján az ország legszebb társkeresői Somogy megyében élnek. Az itteni kishitű társkeresők aránya az országos átlag alig negyede, ez tehát az ország legszebb megyéje.

„Összességében elmondható, hogy az ország keleti fele érzi kevésbé szépnek magát, az itteni megyék mind magasabb értékeket mutatnak a nyugatiaknál. A nyugati országrészben élők ennek ellenére nem biztos, hogy szebbek, de az önbizalmuk biztosan magasabb, mint az országos átlag" – tette hozzá Györfi András, a Rondarandi.hu alapítója.

Tematikus társkeresők csúnyácskáknak vagy épp fogyatékkal élőknek - cikkünket ITT olvasd el!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.