Üzenetekkel zaklatnak, követnek? Ismerd fel és óvakodj a stalkerektől!

bosszú megfigyelés szexuálpszichológus viselkedés eljárás Győri Szilvia bántalmazás szakértő kapcsolat zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kéretlen SMS-ek, hívások, lopakodás, követés, zaklatás, bántalmazás. Nehéz meghúzni a határokat az érdeklődés, a túlzott kíváncsiság, a kötődés és a beteges vonzalom között. És akkor még ott van az esetleges bosszúvágy, az intimitás görcsös keresése és a kontroll fenntartása is. Honnan ismerhetjük fel a stalkereket? 

Nem is kell túlságosan visszatekerni az idő kerekét, hogy eszünkbe jusson néhány hazai történet. Idén szeptemberben került rendőrkézre a zalai zaklató, vagyis az a negyvenes éveiben járó férfi, aki összesen 5429-szer hívta a volt élettársát telefonon, pedig a nő kérte, hogy ezt ne tegye. A férfi nemcsak az asszonyt, de annak új párját és gyermekeit is zaklatta, halállal fenyegette, mindezt állítólag féltékenységből.

Forrás: Thinkstock

A másik történet márciusban látott napvilágot, amikor a hírek szerint bíróság elé állítottak egy vádlottat, aki nem tudta elfogadni a párjával való alkalmi viszony megszakadásának tényét. A zaklató négy hónapon keresztül, november és február között 11.281 SMS-t küldött egy ingyenes üzenetküldő alkalmazással, emellett 139-szer hívta fel, és a közösségi oldalakon is folyamatosan próbált kapcsolatba lépni áldozatával.

Ilyen és ehhez hasonló esetek bárkivel megtörténhetnek, így fontos, hogy tudjuk, milyen motiváció és szándék állhat a támadók mögött. Egy olvasói levél, a Life.hu szexuálpszichológus szakértője, Győri Szilvia és egy ausztrál pszichiáter segített, hogy felgöngyölítsük a stalker-jelenséget.

"Kedves szakértő!

A stalkerekről lennének kérdéseim, vagyis azokról, akik követnek, megfigyelnek és zargatnak más embereket. Arra lennék kíváncsi, hogy az ilyen típusú hétköznapi zaklatók tettei mögött minden esetben meghúzódik-e a bántó szándék. Mi áll a túlzott nyomulás, írogatás, a találkozás erőltetése, a sorozatos szerelmi vallomások hátterében?

Az is érdekelne, hogyan lehet kezelni egy ilyen embert, meddig szabad hagyni elmenni, és mit lehet tenni, ha valakit valódi atrocitás ér. Vannak ártalmatlan 'betegek', vagy sosem lehet tudni? Akár szexuális zaklatásig is fajulhat a dolog?

Köszönettel,
Ildi"

Forrás: Thinkstock

Kedves Ildi!

Egy ausztrál pszichiáter, Paul Mullen öt különböző típusba sorolta a stalkereket, méghozzá a viselkedésük hátterében álló motiváció szerint. Érdemes hát megismerni az általa regisztrált kategóriákat!

Az elutasított:

Van olyan stalker, akit egy párkapcsolat kifulladását követően elhagytak, vagy megromlott egy fontos kapcsolata egy számára közeli emberrel, például szülővel, kollégával, ismerőssel. Ez a típus esetenként vissza akarja kapni a korábbi állapotot, máskor pedig dühös, és bosszúvágyat érezhet az elutasítás miatt. Az egyértelmű tiltakozás ellenére is igyekszik áldozata közelében maradni, mert így jobban érzi magát és az önbecsülése is kevésbé sérül ezáltal.

A sértett:

A sértett, vagy sértődött stalker igazságtalanságnak él meg bizonyos dolgokat, megalázva érzi magát. Áldozatai idegenek vagy ismerősök, akik tanúi voltak
annak, hogy bántották őt. Nem viszonzott szeretetet keres, hanem bosszút akar állni áldozatán, így ők már a veszélyesebb kategóriába tartoznak.

Az intimitást kereső:

Ez a típus intimitást, közeli bizalmas viszonyt keres a magány ellen. A stalker kiszemel, keres egy ismerőst, vagy akár egy számára ismeretlen személyt is, akivel úgy viselkedik, mintha egy pár lennének. Közülük sokan hiszik azt, hogy a szerelmük viszonzásra talál, pedig ezek csak téveszmék, melyekre valójában nem érkezik visszaigazolás. Az motiválja őket, hogy szeretve legyenek, érzelmi, bensőséges párkapcsolatuk legyen, és szorosan kapcsolódhassanak egy másik személyhez. Ők valójában a társadalom kirekesztésétől félnek.

Az inkompetens:

Az inkompetens, vagyis cselekvőképtelen típus hasonló viselkedéssel bír, mint azok, akik intimitást keresnek, de ők tudják, hogy érzelmeik nem találnak viszonzásra. Ettől függetlenül mégis folytatják viselkedésüket, mert magányosak. Ők többnyire alacsony intelligenciával rendelkeznek és a szociális készségek területén is ügyetlenebbek. Ebből kifolyólag udvarolni sem tudnak a normáknak megfelelően, így az visszafelé sül el, és ijesztő lehet.

A ragadozó:

A ragadozó stalker egyáltalán nem keres kapcsolatot, hatalmat és kontrollt szeretne szerezni áldozata felett. Az elkövető általában férfi, aki olyan gyanútlan nőt keres, akikhez szexuálisan vonzódik. Ez a típus kifejezetten élvezi, hogy információkat gyűjt be áldozatáról, és fantáziál is arról, hogy fizikailag bántalmazza őt. Ez a fantázia főként szexuális bántalmazás.

A stalkerek tehát valójában nem klasszikus értelemben vett bűnözők, de bizonyos típusuk veszélyes lehet, hiszen a viselkedésük hátterében mentális zavarok állnak.

Forrás: Thinkstock

Ha stalker áldozatai lettünk, minden személyes információnkat a lehető legnagyobb biztonságban kell tartani. Nyissunk új postafiókot, anonim számról jövő hívást ne vegyünk fel, de minden írásos bizonyítékot vagy hangpostaüzenetet tároljunk el, mert ha a rendőrségtől kell segítséget kérnünk, ezekre szükség lesz.

Üdvözlettel:
Győri Szilvia

Mit mond a magyar jogrendszer?

Az Origo korábbi cikkéből kiderül, a D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint érdemes a bennünket ért zaklatásról minél több egyértelmű bizonyítékot összegyűjteni és ezekkel együtt megtenni a feljelentést, mert a zaklatások számos esetben megelőzik a személyek elleni fizikai támadásokat. Az Alkotmánybíróság egyébként számos határozatában kifejtette, hogy az emberi méltóságból levezethető magánszférához való jog az állam általános védelmi kötelezettségének része.

A magyar jogrendszer 2008 januárja óta védi a zaklatás áldozatait, a zaklatás elkövetője bűncselekményt követ el, amely büntetőeljárást von maga után és akár szabadságvesztéssel is büntethető. A magyar büntetőjogban a zaklatás fogalma elég összetett, több esetet lefed. Erről bővebben itt tájékozódhatsz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.