színésznő Scarlett Johansson eljegyzési gyűrű
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Scarlett Johanssont tavaly augusztusban ugyan eljegyezték, nemrég pedig világra hozta első gyermekét, de házasságról eddig nem esett szó. Most azonban egy igen méretes gyémánt díszeleg a színésznő ujján - lemaradtunk volna valamiről?

A színésznő Ryan Reynolds színésztől való válása után újra megtalálta a boldogságot a francia Romain Dauriac mellett. Scarlett a napokban egy New York-i gálán jelent meg, és épp azon az ujján viselte az új, méretes gyémántgyűrűjét, amin a házasságkötés után szokás viselni az ékszert. Így nem csoda, ha rögtön beindultak a pletykák egybekelésükről.

Forrás: AFP/Jamie Mccarthy

A gyűrűkérdés azért is érdekes, mert Scarlett az eljegyzés után úgy nyilatkozott, élvezi ezt az időszakot, imád menyasszony lenni, és eszük ágában sincs elsietni a dolgokat. Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak épp így volt kedve viselni a színésznőnek a méregdrága ékszert, de mi azért titkon reméljük, hogy hamarosan írhatunk a gyönyörű színésznő menyasszonyi ruhájáról is.

Eljegyzési gyűrű a fa alatt: gáz vagy romantikus?

Azt már tudjuk, hogy mindenki eredeti, ötletes és extravagáns alkalomra vágyik, de arról, hogy ennek karácsonykor kell-e megtörténnie, nem szólt a fáma. A Life.hu ennek járt utána - a cikket itt olvashatod.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.