Hétköznapi pőreség: Vágyölő, vagy vágyfokozó, ha sokat meztelenkedtek egymás előtt?

Forrás: Thinkstock -
pucérkodás nemiség párkapcsolat pucér Deáki Tímea meztelenkedés Meztelen szerelem párterapeuta Intimitás testiség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha az otthoni mezítelenség témája került szóba, mindenki rögtön arra gondol, vajon a kisgyerekes családoknak miképpen illik megközelíteniük a pőreség kérdését. Hogy flangálhat-e apu egy szál semmiben, illetve anyu fedetlen kebleinek látványa milyen érzést kelt a kicsikben. Nem kellenek azonban a csemeték ahhoz, hogy egy kapcsolatban felmerüljön a pucérkodás problémája.

A kevesebb olykor sokkal több

Deáki Tímea, a Life.hu párterapeutája úgy véli, hogy alapvetően emberfüggő a dolog. Amíg ugyanis a másikat nem zavarják párja ilyesfajta extrémebb megnyilvánulásai, addig nem beszélünk túlzásról. Ugyanakkor itt is igaz, hogy olykor a kevesebb, több.

Forrás: Thinkstock

Egy kis titokzatosság soha nem árt, így inkább építő lehet egy kapcsolatban az, ha nem mutatnak meg mindent magukból a felek a nap minden percében. Annak ellenére, hogy mindketten tisztában vannak azzal, hogy mit kapnak a másiktól - azaz pontosan tudják, milyen látványra számíthatnak - nem árt olykor meghagyni a képzelet szabadságát. Az izgalom fenntartása érdekében egy szexi fehérnemű, egy feszülős alsónaci tüzesebbé teheti a szerelmeseket.

Ha lekerül a fehérnemű, vagy ha fel sem húzod:

Szexi és kényelmes, állítják sokan, akik hódolnak a fehérnemű nélküli élet szabadságának, de talán nem gondolják végig, hogy a bugyi nem véletlenül került be a női ruhatárba. Bár tagadhatatlanul izgalmas az érzés, és a gondolat is izgató, főleg, ha a párunk is tisztában van ezzel az üdítő, meztelen valósággal. Korábbi cikkünket a témában itt érheted el.

Mivel minden ember más és más, hamar kitűnik a különbség, és ez teljesen jó is így. Van, aki teljesen egészségesen, van, aki kicsit piperkőc módjára, és akad, aki némiképp elutasítóan tekint a saját testére. Aki alapvetően rendben van magával e tekintetben, nincs szüksége arra, hogy mutogassa magát.

Deáki Tímea

Vagyis, aki minden pillanatot megragad arra, hogy meztelenkedjen, elképzelhető, hogy bizonyos testrészeit túlértékeli. Érdekes, hogy mindeközben van benne egy adag bizonytalanság is. Ha nem így lenne, nem kellene felhívnia a figyelmet magára. A másik véglet, aki még az ágyban is ruhában van és csak a sötét a barátja.
Forrás: Thinkstock

A legfontosabb a tolerancia

Mint mindenhol, úgy itt is az egyensúly és a másik megértése, tolerálása a fő kulcs ahhoz, hogy a kapcsolat harmonikus maradjon. Ha az egyik fél inkább magamutogató, és ez a másik félnek nem tetszik, figyeljen arra, hogy ezt úgy tegye szóvá, hogy ne lépjen a másik lelkébe.

Inkább figyelje a párját és tudja meg mielőbb, miért érzi szükségét annak, hogy felhívja a figyelmet legintimebb testrészeire is. Ugyanígy a zárkózottság feloldásában is a másik megfigyelése, megértése lehet egy út ahhoz, hogy a pár harmóniában, megértésben és egyetértésben élje az életét.

Meztelenül a gyerek előtt - Csináld! Vagy mégse?

Számos gyerekes családban felmerül a kérdés: jó, ha a gyerek meztelenül látja a szüleit vagy sem? Vannak, akik úgy vélekednek, nem természetes, ha a kicsik rányitnak a felnőttekre fürdés vagy öltözködés közben, míg a szabadabb elvűek szerint a testiség a természet része, így semmiféle takargatnivaló nincs a meztelen emberi testen. Lássuk, mit mondanak erről a szakértők.
A házasság világnapjának margójára: így térnek vissza egymáshoz, akik már elváltakhttp://www.life.hu/intim/20150207-a-hazassag-vilagnapja-februar-masodik-vasarnapja-deaki-timea-parterapeuta-a-valas-utanrol.htmlFebruár második vasárnapja a házasság világnapja. Annak ellenére, hogy sokan csak egy legyintéssel és egy már mindennek van világnapja kijelentéssel üdvözlik az effajta mozgóünnepeket, a Life.hu mégis megemlékezik róla. Lássuk hát, miért érdemes egy második esélyt adni ugyanannak a házasságnak!Intim--Naptárbiznisz: Pucéran pózolnak a közlekedési vállalat dolgozóihttp://www.life.hu/intim/20150207-puceran-pozolnak-trentbarton-brit-buszos-kozlekedesi-vallalat-dolgozoi.htmlAmi idehaza elképzelhetetlen, az Nagy-Britanniában már réges-régen megvalósult. Ez igaz például arra is, hogy a Trentbarton brit buszos cég munkatsai pucér naptárfotózáson vettek részt.Intim--Pizzacici és hotdog virsli: Így készül a házi kajapornóhttp://www.life.hu/intim/20150207-sarah-bahbah-ausztral-fotos-pizzacici-es-hotdog-virsli-igy-keszul-a-hazi-kajaporno.htmlHa abból indulunk ki, hogy mind az étekzés, mind pedig a szex alapvető fiziológiai szükségletek, nem is annyira meglepő, ha életünk két igen fontos szegmenséről közös sorozat készül. Ha azonban úgy tekintünk Sarah Bahbah ausztrál fotós képeire, hogy meztelen testek takaróznak pizzaszeletekkel és kínais dobozokkal, akkor azonnal más megvilágításba kerül a történet.IntimOrigoA lányok sem angyalok: tovább mesél a brit botránybirodalomhttp://www.life.hu/intim/20150203-a-brit-kiralyi-csalad-szexbotranyai-1950-es-1990-kozott-ii-erzsebet-nehez-evei.htmlMedvekucsmás gárdisták maszturbálása, a királynő komornyikjának melegpornója, pedofilbotrány a Buckingham-palotában, és nyilvános szex Windsor ősi falainál. A brit királyi család sosem szűkölködött a kisebb-nagyobb patáliákban, és akkor még nem is említettük az ifjú Harry kicsapongásait, vagy éppen Sarah Fergusonnak, András herceg volt feleségének lábujjszopogatós címlapjait.Intim--Dögösek és tehetségesek: Ők a legsikeresebb német csajokhttp://www.life.hu/intim/20150129-diane-kruger-claudia-schiffer-heidi-klum-steffi-graf-marlene-dietrich-a-legsikeresebb-nemet-csajok.htmlHa a leghíresebb és a legbefolyásosabb német nőket keressünk az agyunkban, rögtön Angela Merkel neve ugrik be. Érdemes azonban körülnézni, kik hagytak még mély nyomot bennünk az évek során. Íme, a Life.hu kedvencei!IntimMég jó, hogy kimaradt a tamponos jelenet A szürke ötven árnyalatábólhttp://www.life.hu/intim/20150122-a-szurke-otven-arnyalatanak-nyilvan-kimarad-a-tamponos-jelenete.htmlJanuár 20-án bombaként robbant a hír, miszerint a legmeredekebb szexjelenet kimarad A szürke ötven árnyalatából. Nők milliói ijedten kattintottak a rémhírre, miközben végigpörgették az agyukban, vajon melyik rész is lehetett annyira brutális, hogy az már Sam Taylor-Johnsonnál is betegye a kaput. Aztán megkapták a választ.IntimThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.