A jövő jópasijai: huszonévesek, akikbe a mai tinik szerelmesek

Harry Styles Ansel Elgort Austin Butler Vanessa Hudgens Justin Bieber Douglas Booth Thomas Brodie-Sangster
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Justin Bieber és Harry Styles néha kicsit túlságosan is szem előtt vannak, és elvonják a figyelmet a visszafogottabb, de vélhetően tehetségesebb fiatalokról. Ezért összegyűjtöttünk pár srácot, szigorúan 1990 után születetteket, akiknek lehet, hogy még a borostájuk sem serkent ki, egyszer azonban jópasivá cseperednek. Érdemes lesz figyelni rájuk!

Austin Butler (1991)

Austin Robert Butler amerikai színész és énekes. Láthattuk, vagy legalábbis a lányaink és az unokahúgaink láthatták Peyton Leverette szerepében a Sharpay csillogó kalandjaiban, valamint szerepelt a Szex És New York feldogozásában, a Carrie naplójában is. (Amiből persze pár részt mi is megnéztünk, és megállapítottuk, hogy nézhetetlen. Kritikánkat itt érheted el.)

Forrás: Wonderland Magazine

Napjainkban pedig a A zöld íjász című sorozatban játszik, ő alakítja Chase-t. Úgy hírlik, a 24 esztendős fiúcska gitározik, zongorázik, biciklizik, fut és nem mellesleg Vanessa Hudgensszel jár.

Forrás: Instagram/vanessahudgens

Dylan O'Brien (1991)

Dylan O'Brien amerikai színész 2011-ben kóstolt bele a színészetbe. Legismertebb szerepe a Teen Wolf - Farkasbőrben sorozat Stiles Stilinskije, de szerepelt az Útvesztő című filmben, melynek jelenleg is forgatja a második részét. Annyit tudunk róla, hogy Butlerhez hasonlóan dobol, gitározik, zongorázik, rajong Emma Stone-ért, és hogy dohányzik.

Forrás: Teen Vogue

Douglas Booth (1992)

Douglas Booth brit színész és modell. Olyan világhírű filmekben és sorozatokban szerepelt már, mint A Jupiter felemelkedése, a Noé, The Riot Club, A katedrális és a LOL. Aki tavaly elmulasztotta volna a legújabb Rómeó és Júlia mozit, itt az ideje, hogy pótolja hiányosságát. Ha ugyanis még Leonardo DiCaprio és Claire Danes párosaként él benned Shakespeare klasszikusa, akkor eléggé le vagy maradva. Modern kori Rómeónk ugyanis nem más, mint Douglas Booth, aki kicsit hasonlít Chace Crawfordra, éppen ezért őrülten jóképű.

Forrás: AFP

Modellkedik is, ami nem is meglepő:

Douglas többször dolgozott már együtt az angol luxusmárkával, a Burberryvel, ahol Emma Watson és Lily Donaldson oldalán láthattuk. Emellett több híres magazin címlapján szerepelt. Reméljük, sokszor látjuk még, mert tényleg szexi.

Thomas Brodie-Sangster (1990)

Thomas Brodie-Sangster angol színész. Ismerős valahonnan? Ez nem véletlen. Legtöbben ugyanis az Igazából szerelem című filmből emlékeznek rá. De játszott még a Nanny McPhee - A varázsdada és Az utolsó légió című alkotásokban is, de szerepelt még a Trónok harcában és Az útvesztőben is.

Forrás: Interview Magazine

Ansel Elgort (1994)

Az amerikai srác 2012-ben kapta első színpadi szerepét, amely után rögtön jött az első filmes szerep, méghozzá a Carrie című filmben (vagyis Stephen King híres regényének újrafeldolgozásában, ahol Tommy Ross szerepét kapta). Láthattuk még A beavatott feldolgozásában, ahol Caleb Priort alakította, és érte sírtunk a Csillagainkban a hiba című filmben is, ahol Augustus Watersként ismerhettük meg.

Forrás: AFP/Frazer Harrison

2015-ben ismét Caleb Prior szerepében láthatjuk A lázadóban. 2016-ban a November Criminalsban játszik majd, utána pedig A hűséges 1-2. részében simét Caleb szerepét ölti majd magára.

Dagad a botrány a ducitrendek körül: Meddig menő még a kövérség?http://www.life.hu/intim/20150316-koverseg-tulsuly-ducitrendek-dagad-a-botrany-a-testsulykerdesben.htmlNem telik el hónap anélkül, hogy fel ne ütné a fejét egy újabb trend, ami a természetes szépséget, önmagunk elfogadását és a photoshop-trükkök elítélését hirdeti. Olyan irányzatok ezek, melyek a valóságot éltetik, és azt sugallják, mindenki érezze jól magát a bőrében úgy, ahogy van. Ez mind szép és jó, egészen addig, amíg nem kezdünk ezen irányzatok mögé bújni, és még jobban ellustulni.IntimThinkstockMer' a gyerek egy csoda: 10 embertípus, aki 30 alatt a szüléssel vegzálhttp://www.life.hu/intim/20150317-szules-gyermekvallalas-30-eves-kor-alatt-emberek-akik-ezzel-szekaljak-a-noket.htmlLassan 27 leszek, és elérem azt a kort, amennyi az anyukám volt, amikor engem szült. Vagyis eddig takarózhattam azzal, hogy "de neked sem volt gyereked ebben a korban", most azonban át kell adnom tökéletes érvemet a felejtés jótékony homályának. Vagyis új kifogást kell keresnem, ha azt szeretném, hogy pár évig még nyugtom legyen ettől a témától. Sajnos azonban nem ő az egyetlen, aki 30 alatt az babázással szekál.IntimThinkstockÉlvezet az alattvalók alatt: Fülöp a brit birodalom legnagyobb kujonjahttp://www.life.hu/intim/20150313-a-brit-kiralyi-csalad-szex-es-egyeb-botranyai-1900-es-1950-kozott-anglia-nagy-britannia.htmlAnnak ellenére, hogy egy ideje nem érkezett újabb információ András herceg egyre csak gyűrűző gyermekszexbotránya kapcsán, elegendő királyi vircsaftot találni a történelemben, melyek bizonyára nem öregbítik a tisztelt ház hírnevét. Lássuk hát a legszaftosabbakat!IntimAFPFérfiak, akik leénekelték rólunk a tangát: az Eurovízió-történelem legszexibb pasijaihttp://www.life.hu/intim/20150316-a-eurovizios-dalfesztivalok-legszexisebb-pasijai-az-elmult-evekbol.htmlA 2015-ös Eurovízióra az országok jellemzően hölgyeket küldenek; két év után például Magyarország is. ByeAlex és Kállay-Saunders András után Csemer Boglárka indul Bécsben, akinek 10 legnagyobb ellenfelét Izlandi Taylor Swift és spanyol Shakira is megszorongathatja Boggie-t című cikkünkben gyűjtöttük össze. Persze, az idei nőuralom és Conchita Wurst előtt több szexi pasi is megfordult anno a dalfesztivál színpadán. Őket kutattuk most fel!IntimAFPPokoli orál a zuhany alatt? 10 klasszik szextipp tavaszrahttp://www.life.hu/intim/20150312-10-egetrengeto-szextipp-tavaszra-jatssz-a-testeddel-marciusban-es-aprilisban.htmlA tavasz beköszöntével a Life.hu pikáns és fűszeres, de leginkább okos szextanácsokkal szeretne kényeztetni benneteket, hogy idén a szex izgalmasabb és tartalmasabb legyen, mint valaha. Lássuk hát a legütősebb tippeket!Intim--Less be a sisakrostély mögé! Ők a világ leggyorsabb pasijai 2015-benhttp://www.life.hu/intim/20150311-formula-1-2015-a-legszexibb-pasik.htmlA Life.hu a 2014-es Forma-1-es szezonnyitó előtt is csokorba szedte a legdögösebb pilótákat. Jó hír, hogy idén is megtartottuk ezt a jó szokásunkat, és ismét belesünk a sisakok mögé az első, ausztráliai versenyhétvége előtt. Lássuk hát, idén kik közül kerülhet ki a világ leggyorsabbja!IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.